3. Csihirini hadjáratok

1677-ben a törökök és a tatárok elhatározták Csihirin és Kijev elfog­lalását. A szultán megparancsolta, hogy Jurij Hmelnickijt oldozzák fel a szerzetesi fogadalma alól és küldjék Ukrajnába mint hetmant („szarmatái fejedelmet"). Nyáron Ibrahim pasa török-tatár hada, ame­lyik magával vitt 120 kozák rabot, közte J. Hmelnickijt, Csihirin alá vonult és tartós ostrom alá vette a várost. G. Romodanovszkij vajda moszkvai katonái, Szamojlovics het­man kozákjai és 1. Szirko kisatamán zaporizzsjai serege nemcsak vissza­verték a törökök minden támadását, de az ellenség soraiban igen nagy pusztítást is végeztek. Elesett a kán fia is. A Csihirin alól megfutamo­dott pasákat pedig maga a szultán végeztette ki. J. Hmelnickijt nem érte büntetés.

A törökök és a tatárok második csihirini hadjáratára 1678-ban került sor. Csihirint nem sikerült megvé­deni. A török-tatár támadók földig rombolták a várost és a közelben, Kapusztyana Dolinán ütöttek tábort. Innen J. Hmelnickij „szarmatái feje­delem", aki mintegy 300 kozák élén állt, rendeletet küldött szét az ukrán városokba, melyben felszólította a lakosságot, hogy álljanak mellé. A pusztítást elkerülendő, néhány város meghajolt J. Hmelnickij előtt.

Csihirin lerombolása után a tö­rök-tatár had visszavonult, hátra­hagyva J. Hmelnickijt, mint Ukrajna kormányzóját, aki székhelyül a braclavi vidéken Nemiriv városát válasz­totta. A kormányzót a Kamjanec-Pogyilszkijban székelő török pasa tartotta ellenőrzése alatt.

1681 elején Bahcsiszarájban a moszkvai állam az egyik részről, valamint Törökország és a Krími Kánság a másik részről 20 évre szó­ló békeszerződést írt alá. Ebben töb­bek között megállapítást nyert, hogy „a moszkvai állam és Törökország között a Dnyeper képezi a határt, Kijev a moszkvai államhoz tartozik, Kijevtől Zaporizzsjáig fekvő terüle­ten új város nem alapítható." A ki­jevi földek déli része, a Braclav vi­déke és Podólia Törökország birto­kában maradt. Ezeknek a területek­nek volt a kormányzója Jurij Hmelnickij. Ám még ugyanebben az év­ben a törökök Hmelnickijt Sztam-bulba küldték, s a helyére Dúca moldovai vajdát nevezték ki.

1685-ben a törökök ismét vissza­hozták Jurij Hmelnickijt s (immár harmadszor) megtették a fennható­ságuk alá tartozó ukrán területek hetmanjává. Végül is a ke­gyetlenség és az embertelenség okozta a hetman vesztét. Az egyik sértett kereskedő bepanaszolta, mire a török pasa elfogatta J. Hmelnickijt. 1685 végén J. Hmelnickijt zsinórral megfojtották és a holttestét egy híd­ról a Szmotrics folyóba dobták.

4. Hadjáratok

Miután a moszkvai állam 1686-ban megkötötte az „örök békét" Lengyelországgal és belépett a tö­rökellenes „Szent Szövetségbe" (Ausztria, Lengyelország, Velence), fel kellett bontania a Törökországgal kötött bahcsiszaráji békszerződést és hadjáratokat indítani a Krímre. 1687 tavaszán V. Golicin bojár 100 ezer fős orosz serege és I. Sza­mojlovics hetman 50 ezres kozák serege megindult a Krím ellen. A hadjárat nem járt sikerrel. Golicin a hadjárat sikertelenségéért I. Szamojlovicsot vádolta, ezért eltávolí­totta a hetmani tisztségből, s új em­bert állított a helyére, majd hozzá­látott az új krími hadjárat előkészí­téséhez.

1689 tavaszán az orosz-ukrán se­regek megindultak a második krími hadjáratra. A had ismét meghátrált.

1695-ben I. Péter cár megkísérel­te a Fekete-tengerre való kijutást. E célból két irányba küldött hadakat: Azovba (a Don torkolatába) és B. Seremetyev vezetésével az al-dnyeperi erődök bevételére. Azovot nem sike­rült megszerezni, az al-dnyeperi erő­dök azonban megadták magukat. A következő azovi hadjáratra 1696-ban került sor, körülzárták Azovot. Közel egy hónapos ostrom után a város török helyőr­sége megadta magát.

1699-ben Karlócán a Szent Szö­vetség tagjai aláírták a békeszerző­dést Törökországgal. Ennek értel­mében a kijevi terület déli része, Podólia és Braclav vidéke vissza­került Lengyelországhoz. A moszk­vai állam először két évre szóló bé­keszerződést kötött Törökországgal, majd 1700-ban aláírták a konstan­tinápolyi békeszerződést, amelynek értelmében Azov orosz terület lett.