A kijevi kozákság

1855-Ben, a jobbágyrendszer-ellenes megmozdulásokban a legjobban a Kijev vidéki parasztság jeleskedett.

Tömeges megmozdulásuk felkelésbe csapott át, amit a kortársak „kijevi kozákságnak" neveztek. A felkelést azok a hírek váltották ki, miszerint a földesurak eltitkoltak egy cári rendeletet, melyben rendelkezett arról, hogy a jobbágyot fel kell szabadítani, ha kozáknak jelentkezik. Tíz- meg tízezer jobbágy nyilvánította magát szabad kozáknak. Nem hitték el, hogy a valóságban ilyen okmány nem létezik, elkezdték feldúlni a földesúri birtokokat és a cári hivatalnokok irodáit. Kaszával, fejszével, bunkóval, házilag készült lándzsákkal felfegyverkezve a parasztok szervezetten léptek összetűzésekbe a katonákkal.

Nagy erőket vetettek be a jobbágyok lázadásának elfojtására. A kijevi főkormányzó naponta tett jelentést a cárnak a katonai megtorló hadjárat eredményeiről egészen a befejeződéséig.

„Tavrijába a szabadságért"

A következő év tavaszán a parasztmegmozdulások új hulláma hozta lázba Katerinoszlav, Herszon, Poltava, Csernyihiv és Harkov kormányzóságait. Ez esetben a Krímre történő önkéntes áttelepedési próbálkozásokban jelentkezett a megmozdulás. A falusiakat ismét egy álhír lázította fel, mely szerint a cár rendeletet bocsátott ki arról, hogy a Krím-félszigetre áttelepedett jobbágyparasztok szabadságot és állami segélyt kapnak.

Ezeket a híreket a kijevi kozákság részvevői is terjesztették. A vágy, hogy felszabaduljanak a jobbágyfüggőségből oly nagy volt, hogy a falusiak minden további nélkül elhagyták házukat, fogták vagyonkájukat és mentek, amerre a szemük látott, a Krím felé. A „Tavrijába a szabadságért" (így nevezték a mozgalmat) hadjárat részvevőit a felfegyverzett katonák nem engedték a Krímre.

A Harkovi—Kijevi Titkos Társaság létrejötte

Egyre nagyobb határozottságot mutatott a jobbágyság ellenes harcban az ukrán értelmiség, különösen az ifjúság. 1854-ben a kijevi egyetem diákjai titkos társaságot szerveztek Az emberiség barátai névvel. Mihelyt elkezdődött a „kijevi kozákság" mozgalma, majd félszáz, „emberiség barát" falusi ruhába öltözve a Kijev környéki falvakba indult. A kormány ellen a néptömegek körében ukrán és lengyel nyelven agitáltak és gyakran hivatkoztak. Az emberiség barátai kéziratos kiáltványokat is terjesztettek, melyek az urak és a cár elleni harcra buzdítottak, a szabadság és az egyenlőség mellett agitáltak. 1855-ben, amikor a „kijevi kozákságot" leverték a cári seregek, agitátoraikat is bebörtönözték, Az emberiség barátai társaság megszűnt.

A következő évben harkovi diákok Titkos Politikai Társaságot hozott létre, amely célul tűzte ki, hogy az Orosz Birodalomban általános politikai fordulatot hoz létre, melyet a parasztság felszabadításával kezd el.

A kéziratos kiáltványokban, melyeket a Harkov vidéki lakosok között terjesztettek, a Társaság tagjai megszégyenítették az orosz cárizmust a krími háborúban elszenvedett vereségéért, követelték a kormánytól a parasztkérdés lehető leggyorsabb megoldását.

1858-ban a Társaság tagjainak egy része átköltözött Kijevbe és beiratkozott az egyetemre. Itt illegális forradalmi tevékenységet folytattak, szoros kapcsolatot tartva fenn a Harkovban maradt elvbarátaikkal.

A Társaság tagjai illegális folyóiratot bocsátottak ki a „Szabad Szó" (Harkovban) és a „Nyilvánosság" címen (Kijevben) forradalmi felhívásokat terjesztettek és az írástudatlan lakosságnak vasárnapi iskolákat szerveztek, melyek szintén forradalmi propagandát folytattak a hűbéri és önkényuralmi eszmék ellen.

A tanintézmények hálózatának bővítése, könyvtárak létesítése mellett tervezték időszaki sajtótermékek megjelentetését az akkor Ukrajnában élő népek nyelvén.

Az ukrán nyelvű tankönyvek nemcsak emelték a tömegek műveltségi színvonalát, de elmélyítették a nemzeti öntudatot is. Az orosz és a lengyel tankönyveket felváltotta az ukrán ABC, melyet Petro Zavadszkij állított össze a vasárnapi iskolák számára. Ezt 1860-ban sikerült kinyomtatni Harkovban és terjeszteni más városokban is, ahol az újonnan megnyitott vasárnapi iskolák működtek. Az ukrán nemzeti önazonosulás elmélyítésében különös szerepet játszottak Tarasz Sevcsenkó versei, melyek szavalása mindennapos gyakorlat lett a vasárnapi iskolákban.

A Társaság fő tevékenysége a politikai nevelés volt: a néptömegek felkészítése az önkényuralom megdöntésében való részvételre és a demokratikus rendszer létrehozásában. 1860 januárjában a harkovi—kijevi társaságot feloszlatták a csendőrök. Tagjainak többségét a cári bíróság ítélete alapján száműzték.

T. H. Sevcsenkó politikai költészete száműzetése után

A költő 1857-ben visszatért a száműzetésből és aktívan bekapcsolódott a társadalmi-politikai életbe. Az önkényuralmi rend elítélése, a cári rendszer kül- és belpolitikájának népellenes beállítottsága, illetve ennek leleplezése, az orosz cároknak, mint az ukránok és az Orosz Birodalomban élt más elnyomott népek ellenségének ostorozása volt a fő témája Sevcsenkó politikai költészetének.

A legjobban I. Miklóst ostorozta verseiben Sevcsenkó, akit „nehezen elfelejthető Féknek", „koronás hóhérnak", „őrmester-cárnak" nevezett. Szatirikusan leleplezi az ukrán néppel szemben ellenséges orosz birodalmi gyarmatosító bürokratikus államrendszert.

Emellett a költőnek semmi illúziója sem volt II. Sándor felöl sem, akit „részeges cár-nagyúrnak" nevezett. Mikor megtudta, hogy a cár úgy döntött, jobb a jobbágyokat felszabadítani fentről, mint megvárni, hogy saját magukat lentről szabadítsák fel, és hogy II. Sándor személyesen vezeti a jobbágyreformot előkészítő bizottságot, Sevcsenkó arra szólít, hogy ne bízzanak ebben a cári kegyben.

Miután szabadult a száműzetésből, Sevcsenkó megismerkedett a „Kolokol" (harang) című folyóirattal. Ezt külföldön jelentette meg Alekszandr Hercen és Nyikolaj Ogarjov orosz forradalmár.

Mivel a cári hatalomtól nem kapott engedélyt arra, hogy visszatérjen Ukrajnába, a forradalmár költő 1858 őszén Pétervárott telepedett le. Itt, az orosz cárizmus központjában megalkotta hazafias verseinek ciklusát, melyben elveti a monarchia uralmának létjogát az emberi társadalomban. Cárellenes koncepcióját Sevcsenkó a Bibliával támasztja alá, melyből több témát merít 1856—1860-ban írt költeményeihez.

Sevcsenkó élete végéig hitt a kozák felszabadító tömegek tradícióiban és ez táplálta benne a reményt, hogy a cári trón megdől, utána pedig széthullik az egész Orosz Birodalom.

Érthető, hogy e műveket, melyek a cárizmust ostorozták és az ukrán nép szociális és nemzeti felszabadításáért folytatott harcra hívtak fel, nem lehetett az akkori Orosz Birodalomban legálisan megjelentetni. Kéziratban mégis terjedtek. A széles néprétegek nemzeti öntudatát erősítette a „Kobzos" (1860) pétervári kiadása is, bár egyes verseket ki kellett hagyni teljes egészében vagy részleteiben.

1859-ben Sevcsenkó több hetes látogatást tett Ukrajnába, és bár állandó titkos csendőri megfigyelés alatt állt, mégis felpezsdítette a társadalmi-politikai életet. Kijevben a költő találkozott a Harkovi—Kijevi Titkos Társaság diáktagjaival, ötletet adott nekik a vasárnapi iskolák megalakítására vonatkozólag, ukrán nyelvű olvasókönyv összeállításába, számtan, földrajz és ukrán történelemkönyv megírásába fogott. De csak az ABC-t tudta kiadni saját költségén 1861-ben (10 ezres példányszámban), melyet, akár a „Kobzost" is, személyesen küldött meg a vasárnapi iskoláknak.

Tevékenységének az 1861. február 25-én (az új naptár szerint március 10-én) bekövetkezett halála vetett véget.