Kozák- és parasztfelkelések a XVII. Század 20—30-as éveiben

A kozákok és egészében véve Ukrajna számára Petro Szahajdacsnij halála nagy veszteség volt. A ko­zákok és a városi egyházi társaságok körében megindult az eszmei harc annak eldöntéséért, hogy hogyan vi­szonyuljanak Lengyelországhoz.

Sza­hajdacsnij követői úgy gondolták, hogy kompromisszu­mok segítségével az erős Lengyel­országot meg lehet akadályozni ab­ban, hogy folyamatosan megnyirbál­ja a kozákok és a pravoszláv hit jogait és szabadságjogait. Ezt a né­zetet vallották a módos kozákok és a polgárok többsége. Az egyszerű kozákok és a parasztok, akik job­bágysorban éltek, úgy vélték, hogy ha­tározott cselekvésre van szükség akár fegyveres úton.

Fokozta a kialakult helyzet fe­szültségét az is, hogy a hotini har­cokban a kozákok dicsőséget sze­reztek, a kormány azonban nem teljesítette a kozákoknak tett ígéreteit, de nem adta meg az ígért fizetséget sem, sőt csökkentette a lajstromozott kozákok létszámát. Ezért a kozákok úgy vél­ték, hogy nem kell engedelmes­kedniük a királynak és önálló po­litikát folytattak.

Befolyással voltak a Krím politikájára azáltal, hogy hí­veiket támogatták a káni méltóságért folytatott harcokban. A kozákok csó­nakjaikon megtámadták a Fekete­-tengeri török erődvárosokat, kisza­badították a foglyokat. Tengeri por­tyáik miatt a török szultán kénytelen volt jelentős katonai erőket állomá­soztatni a partvidéken. A szultán pa­naszaira a lengyel király kormány­hivatalnokokat küldött Zaporizzsjába, akik azt követelték a kozákoktól, hogy függesszék fel a Törökország elleni támadásokat, mert Lengyel­ország aláírta vele a békeszerződést. A királynak nem tetszett, hogy a kozákok nem alattvalóként viselkednek.

_{A KURUKIVI EGYEZMÉNY}

A kormány és a kozákok közötti feszült viszony tarthatatlanná vált. 1625-ben a 30 ezer fős lengyel had­sereg Sztanyiszlav Konyecpolszky vezetésével elindult, hogy megregulázza a kozákokat. Vele szemben állt a Marko Zsmajlo ve­zette zaporizzsjai sereg, melyhez fel­kelő polgárok és parasztok csatla­koztak. A döntő ütközetre Krilov város közelében, a Kurukivi-tó part­ján került sor. Az erők egyenlőt­lenek voltak. A végkifejlet előre lát­ható volt, bár a lengyeleknek nem sikerült elfoglalni a zaporizzsjaiak megerősített állásait. A mérsékeltebb álláspontot képviselő zaporizzsjai kozákok, élükön Mihajlo Dorosenkóval, tárgyalóasztalhoz ültek a lengyelekkel.

A lengyel biztosok és a kozákok elöljárói aláírták az úgynevezett kurikivi egyezményt. Ennek értelmé­ben a lajstromozott kozákok létszámát 6 ezer főben állapították meg, a többieknek vissza kellett térniük egykori uraikhoz. Ez utóbbiak közel 40 ezren voltak. Az elöljáróság tag­jai és a lajstromozott kozákok a ki­rályi kincstárból kaptak fizetést. A lajstromozott kozákok maguk választották hetmanjukat, ám azt a király­nak jóvá kellett hagynia. A lajstromozott kozákok állami föl­deken (királyi birtokokon) élhettek. Érthető módon egy ilyen egyez­mény csak a módosabb kozákok igé­nyeit elégíthette ki, azt sem teljes mértékben. A lajstromból kiiktatott egyszerű kozákok elége­detlenek voltak. Senki nem kényszeríthette őket, hogy visszatérjenek uraikhoz. Inkább lehúzódtak a déli határterületekre, Zaporizzsjába, ahol a kozákság legfőbb központja volt, s egyben az a hely is, ahol a Lengyelországgal harcolni készülő erők gyülekeztek. A kozák elöljáróság azon fáradozott, hogy felgyülemlett energiájukat a kozákok a tatárok és a törökök elleni harcokban vezessék le.

_{MIHAJLO DOROSENKO}

Mihajlo Dorosenko nehéz időben volt hetman, amikor a lengyel slahta nagy nyomást gyakorolt az ukrajnai népre és a pravoszláv egyházra, a zaporizzsjai hadsereg jogaira. Ő volt kénytelen aláírni a kurkivi egyez­ményt. A kozákság mérsékelteb szárnyához tartozott, amelyik úgy vélte, hogy a „szabadságok" megőrzése érdekében nem célszerű nyílt ellenségeskedésbe bocsátkozni a lengyel hatalommal.

Mihajlo Dorosenko újjászervezte a lajstromozott kozák­ságot, területi és közigazgatási ala­pon létrehozott 6 ezredet. Ebben az időben a lajstromozott kozákság szá­ma 6000 ezer fő volt.

1628-ban kedvezőek voltak a fel­tételek ahhoz, hogy tengeri hadjára­tot indítsanak a török erődítmények ellen. Mihajlo Dorosenko 4 ezer fős kozák sereg élén a tö­rök erődökhöz vonult. A kozákok kiszabadítottak számos ukrán fog­lyot, rengeteg fegyvert zsákmányol­tak, majd vissza­indultak.

Nem sokkal később 150 zaporizzsjai csónak Cárgorod falai alá ért. A kozákok betörtek a városba, nagy zsákmányhoz jutottak, s szinte akadálytalanul tértek haza. Rövid idő elteltével ugyanoda intézték a harmadik hadjáratot. A kozákok is­mét győzelmet arattak.

A zaporizzsjai csapatok bele­egyezésével 1624-ben Mihajlo Do­rosenko megállapodást kötött Mahmet-Girej krími kánnal és Sahin-Girej kagánnal, hogy közösen lépnek fel a török szultán Krími helytartója ellen. A Mihajlo Dorosenko vezette kozákok megér­keztek a Krímbe, egyesültek Sahin-Girej seregével, s komoly csapást mértek az ellenségre. Már közel volt a győzelem, amikor a csatában elesett Sahin-Girej, a tatár harcosok átálltak a török helytartó oldalára. Ebben a harcban esett el Mihajlo Dorosen­ko. A kozákoknak viszont sikerült kimenekülni és visszajutni a Szicsbe.

_{AZ 1630. ÉVI FELKELÉS}

A lajstromozott kozákok és a zaporizzsjaiak közötti ellentétek oda vezettek, hogy az utóbbiak saját hetmant választottak maguknak. 1629-ben a zaporizzsjaiak hetmanjukká választották Tarasz Fedorovicsot (Trjaszilót).

Felkelés kezdődött, mely kiterjedt Poltava, a kijevi Poliszje és Zaporizzsja vidé­kére. A felkelők megtámadták az uradalmakat, megölték a tulajdono­sokat, az intézőket, a bérlőket, a kocsmárosokat. A döntő ütközetre Perejaszlav határában került sor. A legvéresebb nap 1630. május. volt, amit „Tarasz éjszakájának" ne­veztek el. Ezen a napon a kozákok szétverték az Sz. Konyeepolszky vezette válogatott lengyel sereget. Konyecpolszky kénytelen volt tárgyalásokba bocsátkozni, ami­nek eredményeképpen 8 ezer főre emelték a lajstromozott kozákok számát. Ugyanakkor az ellentétek a lajstromozott kozákok és a zapo­rizzsjaiak között nem szűntek meg, hanem még inkább kiéleződtek. A zaporizzsjaiak privilégiumaik ki­terjesztésére törekedtek, kinyilvání­tották függetlenségüket.

_{BÉKÉLTETŐ CIKKELYEK}

1632-ben meghalt III. Zsigmond lengyel király. A kozákok kísérletet tettek arra, hogy küldötteiket elküldjék a királyválasztó szejmre, ám próbál­kozásuk nem járt sikerrel. Követel­ték a lajstromozás beszüntetését, hogy ezzel egyenlővé váljon minden kozák, visszakapja jogait és vagyo­nát a pravoszláv egyház. Az új ural­kodó, IV. Ulászló, hajlandó volt bi­zonyos engedményekre. A pravosz­láv egyház visszakapta a jogot az istentisztelet hagyományos rendjének visszaállításához, visszakapta temp­lomait és kolostorait, nyomdáit, is­koláit, jogát egyházi társaságok ala­pítására, a metropolita megválasz­tására. Ezek voltak az úgynevezett békéltető cikkelyek.

KODAK ERŐD FELÉPÍTÉSE A DNYEPEREN

Sz. Konyecpolszky annak érde­kében, hogy elzárja az utat a szö­kevények elől Zaporizzsja irányába és lecsendesítse a kozákokat, javas­latot tett a kormánynak arra, hogy a Szamara folyó torkolatánál építsenek erődöt. Az előzetes elképzelések szerint itt erős lengyel helyőrséget állomásoztattak volna, amely képes lett volna bármilyen felkelés leveré­sére, hiszen mindegyik Zaporizzsjából indult ki.

A Kodak erőd építését Guillome Levasseur de Boplan, a lengyel szol­gálatban álló francia mérnök irányí­totta. 1635 júliusára az erőd építése befejeződött.

A kodaki erőd erős kapujának két oldalán egy-egy bástya állt. Ke­letről és délről az erődöt a Dnyeper meredek partja, északról erdővel be­nőtt mély szakadék védte, nyugat fe­lől jól belátható sztyeppéi síkság hú­zódott, ezért ezen az oldalon voltak a legjobban kiépített erődítmények. A hagyomány szerint Sz. Konyecpolszky, miután megszemlélte az erődöt, gúnyosan jelentette ki a kozákok füle hallatára, hogy vége a szabadságuknak.