4. Forradalmi narodnyikok

A felszabadító mozgalom stafétabotját a 60-as évek forradalmi demok­ratáitól a 70-es években a narodnyikok vették át. Ezek olyan csoportok voltak, melyek mind az orosz, mind az ukrán kormányzóságokban tevékenykedtek (például Kijevben, Odesszában, Csernyihivben), kapcsolatban álltak egymással és végül egy egységes pétervári irányítás alá kerültek.

Hogy növeljék a parasztság forradalmi aktivitását, a narodnyikok igye­keztek meggyőzni őket arról, hogy egy olyan rendszert kell kialakítani, amely szabadságot és egyenlőséget biztosítana minden dolgozónak. E célból falura költöztek, ott helyezkedtek el dolgozni. A parasztság körében a propagandát a „Földet és szabadságot a népnek" jelszóval folytattak és megmagyarázták, hogy ez azt jelenti: minden föld a parasztság tulajdonába megy át és helyi paraszt­önkormányzatokat hoznak létre. E programot a narodnyikok a forradalomba átcsapó tömeges parasztfelkelések által akarták megvalósítani.

Ukrajnában a narodnyikok a helyi lakosság harci kedvére építettek, tudván, hogy itt történelmi hagyomány a lakosságnak a felszabadító mozgalomban való részvétele. A csihirini parasztok (a szegény- és középparasztság) megtagadta az adófizetést, önkényesen újraosztották a földet.

Jakiv Sztefanovics, Lev Dejcs és Iván Bohanovszkij elhatározta, hogy kihasználja a parasztság lázadó hangulatát. Fab­rikáltak egy cári gramotát (levelet), mely arra hívta fel a parasztságot, hogy a falvakban titkos fegyveres csapatokat szervezzenek és egy meghatározott időben lázadjanak fel a cári hivatalnokok, a nemesek és általában az elnyomók ellen. A titkos csapatok időről időre találkozókat rendeztek, melyeken megvitatták a szociális harc és a közelgő felkelés tervét.

1877-ben azonban az összeesküvőket a cári hatalom leleplezte és be­börtönözte. Több mint ezer parasztot letartóztattak. Vezetőiket kényszermunkára és száműzetésre ítélték. Ez a mozgalo a „csihirini összeesküvés" néven vonult be a történelembe.

Ezután a narodnyikok megpróbáltak propagan­dát folytatni a lakosság más rétegeiben, például a munkásság körében. 1880-ban Kijevben létrehozták a Délorosz munkásszövetséget.

A Szövetség tagjainak illegális nyom­dája is volt, ahol a felhívásokat nyomtatták. A váro­son kívül állandó titkos gyülekezőket tartottak, me­lyeken a vállalkozók elleni politikai harc kérdéseit vitatták meg.

Egy évig sem állt fenn a Szövetség — feloszlott, miután vezetőit, Jeliszaveta Kovalszkát, Mikola Scsedrint, Szofija Bohomolecet, Iván Kasincevet letartóztatták.

1881. március 1.-én II. Sándor cár ellen sikeres merénylet hajtottak végre. Az új cár, III. Sándor akasztófára küldte a merényletben részt vevő narodnyik forradalmárokat.

A cárizmusnak azonban nem sikerült azonnal likvidálni a narodnyikok számos vidéki körét. A 80-as évek közepéig folytatták illegális agitációs és propagandamunkájukat, terjesztették a cárizmusellenes irodalmat, forradalmi felhívásokat jelentettek meg. Ennek az időszaknak a forradalmi narodnyikjaival kapcsolatosak Pavel Hrahovszkij és Mihajlo Kocjubinszkij társadalompolitikai tevékenységének első lépései. Az első részt vett az egyik narodnyik csoport munkájában Harkivban, kétszer letartóztatták, 1888-ban pedig Szibériába szám­űzték. A második szintén látogatta az illegális narodnyik gyűléseket Kamjanyec-Podolszkban, ezért a rendőrség titkos megfigyelés alá helyezte.

1885-ben a letartóztatásoktól megmenekült vezető narodnyikok, hogy kissé aktivizálják a mozgalmat, Katerinoszlávban összehívtak egy illegális kongresszust. A cári hatóságok azonban hamarosan letartóztatták a kongresszuson megválasztott vezetőket, ezután pedig a helyi forradalmi narodnyik csoportok is berekesztették tevékenységüket. A narodnyikoknak nem sikerült sem parasztforradalmat véghezvinni, sem pedig eltörölni a cári rend­szert. Elvesztették vezető szerepüket a felszabadító mozgalomban.