Az ukrán területek a „romlás” időszakában

Jurij Hmelnickij első hetmansága (1657)

B. Hmelnickij, amikor halála kö­zeledtét érezte, gondoskodott az utódlásról. Azt akarta, hogy idő­sebb fia, a tehetséges és bátor har­cos, Timis legyen a hetmani jogar örököse. Ám Timis 1653-ban Moldovában meghalt. Ezután B. Hmel­nickij kieszközölte a cári kormány beleegyezését, hogy utódjává máso­dik fiát, Jurijt tegye meg. Jurij ekkor még csak 16 éves volt.

Bohdan Hmelnickij 1657. július 27-én halt meg. Apja halála utána Jurij mindössze egy hónapig tudhatta magáénak a hetmani jogart. A „testben és lélekben gyenge" ifjú nem kívánt hetman lenni, helyette beiratkozott a kijevi-mohilai kollé­giumba. A hetman - Jurij tanácsosa - Iván Vihovszkij főírnok lett. Ez a váltás 1657 októberében történt a korszunyi nagytanács összeülésével.

Iván Vihovszkij (1657-1659)

I. Vihovszkij nemesi családból származott, a kijevi-mohilai kollégi­umban tanult, majd a királyi udvar­ban szolgált. B. Hmelnickij hetmansága alatt főírnok, számos alkalommal ment követségbe, vett részt tár­gyalásokon. I. Vihovszkij alapjában véve B. Hmelnickij államépítési programját folytatta, az ő törekvése is az volt, hogy az ukrán területeket megtartsa a hetmani uralom alatt. 1657 októberében befejezte a tár­gyalásokat a svédekkel, amit még B. Hmelnickij kezdett el, megkötöt­tek egy védelmi jellegű szövetséget. Felújította a szövetséget a Krímmel, tárgyalóasztalhoz ült Lengyelországgal. Moszkvával nem akart szakítani, de úgy vélte, hogy ebben a szövetségben a felek­nek egyenrangúnak kell lenniük. Arra törekedett, hogy a cári kormány ne avatkozzon be az ukrán területek belügyeibe. Követelte, hogy a hetmant az ukrán állam egyedüli képviselőjének ismerjék el, azaz a cári kormány csak az ő jelen­létében tárgyaljon a sztársinákkal, a papsággal és a zaporizzsjaiakkal. Ez azért volt fontos, mert a hetmant ­választó nagytanácson nem voltak jelen a zaporizzsjaiak.

I. Vihovszkij hetmanságának idő­szaka igen bonyolult volt: romlott Ukrajna nemzetközi és belső hely­zete, a cári vajdák önkényeskedtek az ukrán városokban. I. Vihovszkij, B. Hmelnickijjel ellentétben, nem volt képes kezelni a feszült helyzetet. Éleződött a harc a hetmani jogarért.

Az 1658-as felkelés

I. Vihovszkij ellenzéke 1658-ban polgárháborút robbantott ki. Kezdet­ben az ellenzékiek diplomáciai lépéshez folyamodtak, követséget me­nesztettek Moszkvába, ahol elpa­naszolták, hogy Vihovszkij csak a szűk körű korszunyi tanács válasz­totta hetmanná. A cári kormány azonban elismerte Vihovszkij meg­bízatását, bár nem szakította meg a kapcsolatot az ellenzékkel. Erre a zaporizzsjaiak Jakiv Barabás kisatamán és Martin Puskar poltavai ez­redes vezetésével a tettek mezejére lépett. 1658 tavaszán felkelést szer­veztek I. Vihovszkij ellen. A fő har­ci események Poltava vidékén zaj­lottak. Az ellenzék ügyesen ki tudta használni a néptömegek elégedetlen­ségét. I. Vihovszkij eredménytelenül igyekezett elkerülni a fegyveres kon­fliktust, mivel a felkelés vezetőinek eltökélt szándéka volt a harcok foly­tatása. Vihovszkijnak mégiscsak si­került elfojtani a megmozdulást. M. Puskar még sokáig védekezett Poltavában és csatában esett el. J. Barabás a cári katonaság védelmé­be menekült, de hamarosan fogságba esett és I. Vihovszkij kivégeztette.

A hagyacsi szerződés

A hetman elfoglalta és feldúlta Poltavát. Ebben a polgárháborús mészárlásban a két fél részéről mintegy 50 ezren vesztették életüket.

1658. szeptember 16-án Hagyacs városban összehívták a kozák taná­csot, hogy megvitassák a Lengyel­országhoz való viszonyt. Benyovszki lengyel követ fel­szólalása után, a kozák tanács a Lengyelországgal kötendő szövetség mellett döntött. A hagyacsi szerző­dés a következőket tartalmazta:

• a törvényhozó hatalom a Tanács fe­ladatkörébe tartozik, a végrehajtó hatalom pedig a hetman kezében összpontosul, akit „életfogytiglan" választanak meg, s a választás eredményét jóváhagyja a király

• a metropolita és az öt pravoszláv püspök a katolikus püspököket megillető jogokkal vesz részt a szejm ülésein

• az ukrán területeken két egyetem, egyéb oktatási intéz­mények és nyomdák megnyitását tették lehetővé

• a hadsereg számát 30 ezer főben állapították meg

• ukrán küldöttek lehettek jelen a szejmben

(1659. március 16 – a hagyacsi szerződés másik időpontja)

A hagyacsi szerződésnek nem volt Moszkva ellenes éle.

A néptö­megek elégedetlenségét a hetman szociális politikájával és egyet nem értését a hagyacsi szerződéssel tovább fokozta I. Vihovszkij katonai szövetsége a krími kánnal. Mindezek következtében tört ki Ukrajnában a polgárháború. Miután a cári kor­mány nyíltan az ellenzék pártjára állt, a polgárháború a moszkvai ál­lam elleni küzdelemmé vált.

A konotopi csata

Ebben az időszakban az ukrán te­rületeken 100 ezer fős orosz hadsereg állomásozott A. Trubeckoj fejedelem parancsnoksága alatt.

1658 végén I. Vihovszkij kozák tanácsot hívott egybe, melyen meg­ vitatták az ellenzékkel és a cári ka­tonasággal való leszámolás tervét. A hetman segítségül hívta IV. Mahomet-Girej krími kánt is. A harc több fronton indult meg ugyanezen év de­cemberében. A háború mind na­gyobb méreteket öltött, mindkét fél újabb és újabb erőket, tartalékokat volt kénytelen bevonni. 1659 má­jusában a varsói szejm jóváhagyta a hagyacsi szerződést, de Lengyelország nem nyújtott gyakor­lati segítséget I. Vihovszkijnak. A tatárok időnként vezettek rövid idejű hadjáratokat, de többet törődtek a zsákmánnyal, mint a katonai akciók sikerével. A moszkvai állam hatal­mas sereget gyűjtött, miközben a kozák ellenzékre támaszkodott. 1659 májusában az orosz sereg körülzárta Konotop vá­rosát, ahol 4-5 ezres hetman párti helyőrség állomásozott. Konotop ostroma több mint két hónapig tar­tott. Közben I. Vihovszkij 60 ezer fős kozák és zsoldos sereget tobor­zott, s a kán által személyesen ve­zetett ugyancsak 60 ezres tatár sereg támogatásával megindult a konotopiak megsegítésére. Az orosz csapatokat sikerült legyőzni. A. Trubeckoj a hadsereg maradékával Putyivlba menekült.

Az 1659. évi perejaszlavi felkelés

A győzelem I. Vihovszkij hetmanságának legnagyobb sikere volt. Közben aktivizálta tevékeny­ségét az ellenzék. Felkelést készítettek elő a hetman ellen. A hetman ellenes fel­kelést előkészítő kozák elöljárók kö­zött volt Jakim Szomko, Vaszil Zolotarenko, Iván Szirko, Iván Brjuhoveckij stb. Ellenezték a het­man lengyel orientációját, de ugyan­akkor féltek a moszkvai állammal való konfliktustól is. A hetman ellenes felkelés Perejaszlavban robbant ki. Timis Cicjura perejaszlavi ezredes ellenőrzése alá vonta a várost, majd segítségül hívta az orosz katonaságot. A felkelők el­foglalták Nyizsint, Korszunyt és né­hány más várost. Az orosz csapatok meg­indultak Perejaszlav, Nyizsin, Poltava felé.

I. Vihovszkij hetman ne­héz helyzetbe került. Jurij Hmelnickij elhatározta, hogy él a lehetőséggel. A szicsbe elküldte szolgáját, Iván Brjuhoveckijt azzal, hogy bepanaszolja I. Vihovszkijt, mintha az erőszakkal fosztotta volna meg hetmanságától, amelyre a seregek választották meg és az apai áldás emelte. A lengyel­ellenes beállítottságú zaporizzsjaiak röviddel ezután nem sokkal hetmanjukká választották J. Hmelnickijt.

Jurij Hmelnickij második hetmansága (1659-1662)

Az új hetman első politikai lé­pése a hagyacsi szerződés semmissé tétele volt. Jurij Hmelnickij köré apja tapasztalt bajtársai gyűltek: Petro Dorosenko, Iván Kovalevszkij, Iván Szirko, a Zaporizzsjai Szics kisatamánja és mások. Moszkva felé közeledett. A kozák vezetés részéről a cár hatalma alá való visszatérés kö­vetelménye volt a hetmani hatalom nagyobb szabadsága, az ukrán egy­háznak a moszkvai patriarchátustól való függetlensége és a cári csapa­toknak az ukrán területekről való kivonása. A hetman 1659-ben a Perjaszlavi cikkelyekben szerződést kötött az oroszokkal. A Márciusi cikkelyeken alapult, de jobban korlátozta a hetman hatalmát a bíráskodás és a közigaz­gatás kérdéseiben. A hetman nem létesíthetett nemzetközi kapcsolato­kat, a kijevi metropolita a moszkvai patriarchának lett alárendelve, az ez­redesek és a legfőbb sztársina meg­választásának joga a tanács hatás­körébe lett utalva. A cári vajdák és a katonaság nemcsak Kijevben, hanem Perejaszlavban, Nyizsinben, Csernyihivben, Braclavban, Umanyban is megjelent. A katonaság ellátásáról a lakosságnak kellett gondos­kodni. Külön pont állapította meg, hogy minden ukránnak joga van a panaszával közvetlenül, a hetman megkerülésével, a cári kormány kép­viselőjéhez fordulni. Ez ahhoz veze­tett, hogy a hetman elveszítette az események ellenőrzését.

Az 1660. évi csudnovi hadjárat

1660 nyarán Vaszilkivben tanács­kozott a moszkvai hadvezetés, élén V. Seremetyev bojárral és a kozák sztársina. Itt elhatározták, hogy Volhínia és Lviv irányában felvonulnak a lengyel sereg ellen. V. Seremetyev hada és T. Cicjura perejaszlavi ez­redes kozák ezredei a tervnek meg­felelően elindul­tak Lvivbe, Jurij Hmelnickij pedig kozákjai élén Szlobodiscsiba.

Jurij Hmelnickij tetteit a korszak bonyolult katonai-politikai viszonyai határozták meg. V. Seremetyev és T. Cicjura seregei Volhíniában váratlanul szem­betalálkoztak egy erős, egyesített lengyel és szövetséges tatár haddal. V. Seremetyev és T. Cicjura Csudnovhoz vonultak vissza, ahol közel két héten át súlyos harcot vív­tak.

A hetmant ezalatt Szlobodiscsi alatt várták a lengyelek. Hmelnickijnek nem volt lehetősége, hogy egyesüljön Sere-metyevvel. Amikor nyilvánvaló lett, hogy Seremetyev már nem tudja tartani magát, J. Hmelnickij elfo­gadta a lengyelek ajánlatát, s aláírta a szlobodiscsi egyezményt (1660. október 16-17.). Ezután visszatért Csihirinbe és parancsba adta T. Cic-jura perejaszlavi ezredesnek, hogy függessze fel a lengyelek elleni had­műveleteket. A lengyel had tovább támadta Seremetyev csapatait, fel­számolta a seregét, a bojárt fogságba ejtették és kiadták a tatároknak.

Ily módon Jurij Hmelnickij tét­lensége, illetve lépései következté­ben a lengyelek ismét megszánhat­ták az ukrán területek jelentős ré­szét. Csupán a nyizsini és a csernyihivi ezredek nem hódoltak be az ellenségnek. J. Hmelnickij tevékenysége megosztotta a kozákokat, egyesek támogatták, mások viszont erősen támadták a hetmant.

A perejaszlavi tanácson (1660) a moszkvai szövetség hívei kinevezett hetmannak választották meg Jakim Szomkót, Jurij Hmelnic­kij nagybátyját.

Jurij Hmelnickijnek az ukrán területeken nem volt már támogatója hetmani hatalmának a fenntartásához, 1662 végén (vagy 1663-ban) Kor­szuny közelében összehívta a kozák előkelőségek gyűlését és az ezre­deseket és bejelentette lemondását. Az új hetman Pavlo Teterja lett.