Ukrán területek az északi háborúban

1. A háború kezdete. Az ukránok szerepe az északi háborúban

1700-ban az orosz állam szövet­séget kötött Lengyelországgal és Dá­niával, hadat üzent Svédországnak azzal a céllal, hogy kijáratot szerez­zen a Balti-tengerhez. Ugyanebben az évben az ukrán sereg Narvába sietett, ahol az orosz katonaság több vereséget szen­vedett. Az ukrán ezredeket a távoli harcterekre — Livóniába, Litváni­ába, Lengyelországba, Szászországba — vezényelték. Ez a háború semmit sem adott az ukránoknak, mindamellett jelentős emberi és anyagi erőfor­rásokat követelt tőle. Amikor a své­dek Oroszország és szövetségese, Lengyelország területére léptek, az ukrán lakosság az orosz katonákkal és a kozákokkal együtt erődítménye­ket épített az ellenség előnyomulá­sának lehetséges útvonalain.

Az orosz katonaságnak minden átvonulásakor élelmet, szállást kellett biz­tosítani, ami súlyos terhet jelentett a néptömegek számára. A kozák ka­tonaság nem a hetmannak, hanem az orosz katonai vezetőknek tartozott engedelmességgel. I. Péter az ország egységesítésére törekedett, s ennek megvalósítására irányuló érveit aka­dályozták a sajátos ukrán viszonyok. A cár már a háború elején nyil­vánvalóvá tette, hogy meg akarja szüntetni az ukrán autonómiát.

Jobbparti Ukrajnában az Sz. Palij vezette felszabadító mozgalom általános felkeléssé nőtte ki magát. Len­gyelország külső segítség nélkül nem tudta elfojtani. Ennek oka volt az is, hogy közben a svédek lengyel területre léptek. II. Ágost ekkor szö­vetségesétől, I. Pétertől kért segítsé­get. A cár parancsba adta I. Mazepának, hogy keljen át a Dnyeperen és foglalja el a Jobbpartot. A het­man ezt meg is tette. 1704-ben néhány jobb­parti kozák ezredei I. Mazepa irá­nyítása alá került.

Úgy tűnt, valóra vált Ukrajna két nagy része egyesítésének régi terve. Lengyelország kö­vetelte a cártól a Jobbpart vissza­adását. A hetman viszont arról pró­bálta meggyőzni a cárt, hogy a Jobbpartot meg kell tartani.

XII. Károly svéd király a hábo­rúban legyőzte Dániát és Szászor­szágot, Narva alatt szétverte I. Péter seregeit és sikeresen nyomult előre Lengyelország felé. Lengyel­országban ekkor két király uralko­dott: II. Ágost, akit Oroszország tá­mogatott és Leszczynski Szaniszló, akit 1704-ben választott királlyá II. Ágost ellenzéke. Leszczynski a svédek oldalára állt. Abban remény­kedett, hogy a hagyacsi szerződés­ben foglaltak szerint (1658) Len­gyelországhoz visszacsatolhatja az ukrán területeket, ezért szoros kap­csolatra törekedett I. Mazepával. A hetman titkos levelezést folytatott vele, nyíltan nem vállalta a szövet­séget az erőtlen és szétvert Lengyel­országgal. I. Mazepa számára több reménnyel kecsegtetett a XII. Ká­rollyal való szövetség.

2. I. Mazepa céljai. A svédek támogatása

I. Mazepa arra gondolt, hogy az orosz-svéd háború kimenetelétől füg­getlenül az ukrán területek elveszítik autonómi­ájukat. Ha I. Péter és II. Ágost győz, akkor az ukrán területeket ismét felosztják egy­más között a Dnyeper mentén. Amennyiben XII. Károly és Lesz­czynski kerekedik felül, akkor az ukrán területek Lengyelországhoz kerülnek, és nem lehet szó semmiféle autonó­miáról. Ezért a hetman azt tartotta célszerűnek, ha még a háború befe­jezése előtt megköti a szerződést, a svéd támogatásban bízott.

1706-ban Svédország és az ukrán területekkel titkos egyezményt írt alá, melynek értelmében a háború után az ukrán területek függetlenné válnak, a király pedig szavatolja az államiságot. A svéd király nem használhatta volna az ukrán állami jelképeket, s a kö­zös határok hiánya arra a reményre jogosította fel a hetmant, hogy Svédország protektorátusa csak kizá­rólagosan feltételes lesz. Egyidejűleg I. Mazepa titkos tárgyalásokat folytatott Leszczynskivel az ukrán területek és a Rzecz Pospolita esetleges föderáció­járól.

I. Mazepa fenti lépéseiről a ko­zák vezetőknek csak egy igen szűk rétege tudott. Nem volt tudomása róla I. Péternek sem. Nem hitt az ügynökök Mazepa titkos diplomáci­ájáról szóló jelentéseinek.

1708-ban le­leplező feljelentést továbbítottak Moszkvába a hetmanról.

Az események felgyorsultak. A svéd király Fehéroroszországon és Szmolenszken keresztül akarta elérni Moszkvát. I. Péter azonban itt vonta össze a csapatait. 1708. szeptember 28-29-én a Liszna alatti csatában XII. Károly vereséget szenvedett. A király újabb terve az volt, hogy a megerősített városok megkerülésével, még déleb­bi útvonalon, azaz az ukrán területeken keresz­tül jut el Moszkvába.

A hetman meglepődött azokon a híreken, hogy a svédek az ukrán földekre léptek. I. Mazepa előtt két lehetőség állt: vagy szembeszáll a svédekkel, vagy pedig nyíltan XII. Károly oldalára áll. A hetman az utóbbit választotta.

1708. október 24-én I. Mazepa a fő sztársinával, az ezredesekkel és négyezer kozákkal elhagyta Baturint és XII. Károly főhadiszállására, a csernyihivi földekre ment. A hetman ezzel nyíl­tan a svédek oldalára állt. A nép­tömegek nem számítottak arra, hogy így alakulnak az események. Az em­berek nem ismerték I. Mazepa poli­tikai szándékait, elképzelhetetlennek tartották a svédekkel való szövet­séget, akik ellen tegnap még harcba szólították őket. Annál is inkább, mert a kozákok, a polgárok és a parasztok Ukrajna egész területén mindenütt segítették az orosz kato­naságot a svédek elleni harcban. Emiatt a lakosság körében I. Ma­zepa egyetlen felhívása sem talált meghallgatásra.

I. Mazepa árulásának hírére I. Péter, kiáltványt adott ki, melyben Mazepát „az ukrán nép árulójának" ne­vezte. I. Mazepa Törökországba ment néhány hozzá hű emberével.

I. Péter parancsba adta a hetmani főváros, Baturin lerombolását. A várost a földdel tették egyenlővé, a lakosságot pedig legyilkolták.

Kegyetlen leszámolás kezdődött azokkal szemben, akik abba a gya­núba keveredtek, hogy I. Mazepát támogatták.

A cár a kiáltványban parancsba adta, hogy vá­lasszanak új hetmant. 1708. novem­ber 6-án került sor az új hetman megválasztására. A cár Iván Szko­ropadszkij ezredest ja­vasolta a hetmani tisztségre.