Ukrán nemzeti mozgalmak

1. Nemzeti mozgalom a Dnyepermenti Ukrajnában

• A hlopománok és V. Antonovics

A nemzeti öntudatot elsőkként a Dnyepermenti Ukrajnában a kijevi egyetem diákjai kezdték ébreszteni. Az 50-es évek végén megalakították a „Hlopománok" titkos társaságát, melynek tagjai voltak Volodimir Antonovics, Borisz Poznanszkíj, Tadej Rilszkij, Anatol Szvidnickij és mások, akik közeledni akartak a néphez, hogy védelmezzék szociális érdekeiket és élesszék az öntudatos hazafiságot.

Hlopománoknak (a lengyel hlop-paraszt szóból) vagy hohlománoknak (a becsmérlő hohol-ukrán gúnynévből) rosszindulatúan nevezték el őket. Magukat ukránofíleknek, azaz ukránbarátoknak nevezték.

A hlopománok ideológusa Volodimir Antonovics volt, a kijevi egyetem történész-bölcsész diákja, aki 1860-ban végezte el az egyetemet, később ugyan­ennek a tanintézménynek lett a professzora.

A lengyel ifjúság egy csoportja élükön Antonoviccsal megalakította az ellengyelesedett ukrán raznocsinyec (nem nemesi származású) ifjúsági csoportot (melyet később hlopománoknak neveztek el).

A hlopománok végső stratégiai céljukat a cárizmus, a jobbágyság eltörlésében és egy demokratikus köztársaság létrehozásában látták, ahol oroszok, ukránok és lengyelek közösen, szabad akaratukból élnek. Elkép­zelésük megvalósítását a műveltség terjesztésével kezdték a falusiak körében.

Falusi ruhát öltve a hlopománok rendszeresen járták a falvakat. Némelyük számára ez a falujárás börtönnel végződött és nyomozással, az akkor igen veszélyes „kommunista társaság megalakításáért" vád alapján.

A hlopománok társasága berekesztette működését az 1860-6l-es év fordulóján részvevőinek elhatározására. A kijevi egyetem más hallgatóival együtt (köztük Pavlo Csubinszkijjal, a Szinyohubij-fivérekkel, Iván Kászjanenkóval, Mihajlo Drahomanovval) megalkották az „Ukrán közösség" titkos társaságot, melynek legális propaganda munkája a vasárnapi iskolákban összpontosult.

A cári hatóságok figyelni kezdték a társaság tevékenységét. Pétervárra nyugtalanító hírek érkeztek arról, hogy a társaság tagjai az ukrán kormányzóságokban tett utazásaik alkalmával közelednek az egyszerű néphez, írni - olvasni tanítják őket és hogy fokozatosan az önkényuralom ellen fordítják őket.

Az Orosz Birodalom fővárosában szintén működött egy ukrán társaság, mely az „Alap" című folyóirat köré csoportosul.

Ez az első ukrán irodalmi, művészeti és publicisztikai folyóirat, mely havonta jelent meg Péterváron 1861—1862 folyamán Vaszil Bilozerszkij, Mikola Kosztomarov és Pantelejmon Kulis, az egykori Cirill és Metód Társaság tagjai szerkesztették. A folyóirat védelmezte az ukrán ügyet, erősítette a nemzettudatot. A folyóiratban ukrán nyelven közölték Tarasz Sevcsenko és mások irodalmi műveit. A cenzúra fokozott nyomására a folyóirat a szerkesztők önszántából szűnt meg.

A társaságok gyakorlati tevékenysége főképp kulturális és az oktatási intézkedések megvalósítására szorítkozott. A társaságok tagjai közül sokan részt vettek a vasárnapi iskolák munkájában, ukrán tan­könyveket bocsátottak ki, gyűjtötték és sajtó alá rendezték a népköltészeti műveket.

• A hromada mozgalom és M. Drahomanov

A 70-es években újjá­születtek a társaságok (hromadák) Ukrajnában. A cári önkényuralom megdöntése volt a cél. Kijev, Poltava és Odessza tagságának kong­resszusa egy tanácsot választott (Volodimir Antonovics, Vilijam Berenstam, Mihajlo Drahomanov, Olekszandr Ruszov, Pavlo Csubinszkij stb.), mely az összes ukrán társaság szövetségének központi irányító szerve lett.

Ukrajna tudományos és társadalmi életében fontos esemény volt 1874-ben a III. Összorosz Archeológiai Kongresszus megrendezése Kijevben a legaktívabb társaságok részvételével A kongresszus munkájában 121 tudós vett részt Ukrajna különböző városaiból, és munkájának idején régészeti leletek, régi ukrán földrajzi térképek kiállítását is megrendezték.

Társadalmi tevékenységüket mindenekelőtt a szociális és nemzeti igazságosság keresésére összpontosították.

Podolinszkij, Ziber és Drahomanov kiemelkedtek tevékenységükkel.

Podolinszkij – szociológus, egyik vezető tag. Az ukrán nép politikai és nemzeti öntudatának emelése volt a célja.

M. Ziber – a kijevi egyetem docense. Marx gazdasági és filozófiai eszméinek népszerűsítője volt. Védelmezte a szegénység reformok útján történő leküzdését.

M. Drahomanov – műveiben (Levelek a Dnyepermenti Ukrajnába, Érdekes gondolatok az ukrán nemzetiségi ügyről stb.) felemelte szavát a népeknek az orosz cárizmus és az Osztrák-Magyar Monarchia általi szociális és nemzeti elnyomatása ellen. Az Orosz Birodalom helyett föderatív államot képzelt el, népszerűsítette az ukrán nép kultu­rális értékeit, szorgalmazta a szellemi egységet az orosz néppel. Tiszteletben tartotta a marxista tanokat, de nem fogadta el az osztályharc és proletárdiktatúra elméleteket.

1875-ben mindhárman külföldre utaztak.

A 70-es években külföldi ukrán sajtókban szocializmussal szimpatizáló folyóiratok jelennek meg (pl. Hromada), melyekben a termelési eszközök magántulajdonának megszüntetését, kollektív tulajdon létrehozását népszerűsítették.

• Forradalmi narodnyikok Ukrajnában

A felszabadító mozgalom stafétabotját a 60-as évek forradalmi demok­ratáitól a 70-es években a narodnyikok vették át. Ezek olyan csoportok voltak, melyek mind az orosz, mind az ukrán kormányzóságokban tevékenykedtek (például Kijevben, Odesszában, Csernyihivben), kapcsolatban álltak egymással és végül egy egységes pétervári irányítás alá kerültek.

Hogy növeljék a parasztság forradalmi aktivitását, a narodnyikok igye­keztek meggyőzni őket arról, hogy egy olyan rendszert kell kialakítani, amely szabadságot és egyenlőséget biztosítana minden dolgozónak. E célból falura költöztek, ott helyezkedtek el dolgozni. A parasztság körében a propagandát a „Földet és szabadságot a népnek" jelszóval folytattak és megmagyarázták, hogy ez azt jelenti: minden föld a parasztság tulajdonába megy át és helyi paraszt­önkormányzatokat hoznak létre. E programot a narodnyikok a forradalomba átcsapó tömeges parasztfelkelések által akarták megvalósítani.

Ukrajnában a narodnyikok a helyi lakosság harci kedvére építettek, tudván, hogy itt történelmi hagyomány a lakosságnak a felszabadító mozgalomban való részvétele. A csihirini parasztok (a szegény- és középparasztság) megtagadta az adófizetést, önkényesen újraosztották a földet.

Jakiv Sztefanovics, Lev Dejcs és Iván Bohanovszkij elhatározta, hogy kihasználja a parasztság lázadó hangulatát. Fab­rikáltak egy cári gramotát (levelet), mely arra hívta fel a parasztságot, hogy a falvakban titkos fegyveres csapatokat szervezzenek és egy meghatározott időben lázadjanak fel a cári hivatalnokok, a nemesek és általában az elnyomók ellen. A titkos csapatok időről időre találkozókat rendeztek, melyeken megvitatták a szociális harc és a közelgő felkelés tervét.

1877-ben azonban az összeesküvőket a cári hatalom leleplezte és be­börtönözte. Több mint ezer parasztot letartóztattak. Vezetőiket kényszermunkára és száműzetésre ítélték. Ez a mozgalom a „csihirini összeesküvés" néven vonult be a történelembe.

Ezután a narodnyikok megpróbáltak propagan­dát folytatni a lakosság más rétegeiben, például a munkásság körében. 1880-ban Kijevben létrehozták a Délorosz Munkásszövetséget.

A Szövetség tagjainak illegális nyom­dája is volt, ahol a felhívásokat nyomtatták. A váro­son kívül állandó titkos gyülekezőket tartottak, me­lyeken a vállalkozók elleni politikai harc kérdéseit vitatták meg.

Egy évig sem állt fenn a Szövetség — feloszlott, miután vezetőit letartóztatták.

1881. március 1.-én II. Sándor cár ellen sikeres merénylet hajtottak végre. Az új cár, III. Sándor akasztófára küldte a merényletben részt vevő narodnyik forradalmárokat.

A cárizmusnak azonban nem sikerült azonnal likvidálni a narodnyikok számos vidéki körét. A 80-as évek közepéig folytatták illegális agitációs és propagandamunkájukat, terjesztették a cárizmusellenes irodalmat, forradalmi felhívásokat jelentettek meg.

1885-ben a letartóztatásoktól megmenekült vezető narodnyikok, hogy kissé aktivizálják a mozgalmat, Katerinoszlávban összehívtak egy illegális kongresszust. A cári hatóságok azonban hamarosan letartóztatták a kongresszuson megválasztott vezetőket, ezután pedig a helyi forradalmi narodnyik csoportok is berekesztették tevékenységüket. A narodnyikoknak nem sikerült sem parasztforradalmat véghezvinni, sem pedig eltörölni a cári rend­szert. Elvesztették vezető szerepüket a felszabadító mozgalomban.

• A valujevi körlevél és az emsi rendelet

A társaságok létrejöttével erősödött az ukrán nemzet egységesülési folyamata, mely az ukrán nemzeti mozgalom aktivizálódását eredményezte. Ez nyugtalanította az Orosz Birodalmat, és hozzákezdett az ukrán értelmiség kulturális felvilágosító tevékenységének felszámolásához.

A cári hatalom nem nézte jó szemmel, hogy néhány iskolában Ukrajnában a tanítás nem a hivatalos orosz, hanem ukrán nyelven folyt és hogy engedély nélkül bevezették a történelemtanítást nem hivatalos tankönyvekből. Tartottak attól, hogy az ukrán nyelvű oktatás a néptömegeket elidegeníti majd az Orosz Birodalomtól. Hangoztatták, hogy az ukrán nyelv nem önálló nyelv, hanem az orosz nyelvjárása, s aki ukrán nyelven publikál, annak az a célja, hogy Ukrajnát elszakítsa Oroszországtól.

Pétervárra sorra érkeztek a titkos jelentések a cárizmus védelmezőitől a vasárnapi iskolák tanítóinak forra­dalmi propagandájáról mind Oroszországban, mind Ukrajnában. Erre válaszul II. Sándor cár 1862. június 12-én kiadta a „legfelsőbb parancsot", hogy mindenhol zárják be a vasárnapi iskolákat, mert ezeket „olyan személyek hatására és közreműködésével nyitották meg, akiknek feladata az államhatalom megingatása volt. "

Ezt követte Valujev, a cári belügyminiszter 1863. július 18-án kiadott és minden ukrán kormányzóságba elküldött egy körlevelet (Valujevi körlevél), melyben szigorúan megtiltotta az ukrán nyelvű tankönyvek és általában minden elemi iskolai könyv nyomtatását.

Valujev körlevelének az a kijelentése, hogy ukrán nyelv nem volt, nincs és nem is lesz, nyíltan tükrözte a cári kormány egész belpolitikájának ukránellenességét.

Mihajlo Juzefovics ukrán származású poltavai földesúr, a kijevi főkormányzó magas beosztású hivatalnoka a 70-es években ajánlotta a cárnak, hogy fokozzák az ukrán nyelvet tiltó intézkedéseket, mert akik népszerűsítik, azok köztársasági rendszerű szabad Ukrajnát akarnak hetmannal az élén.

A cári önkényuralom védelmezőjét Pátervárra hívták, ahol felvették az újonnan szervezett titkos bizottságba, melynek az volt a feladata, hogy intézkedéseket dolgozzon ki az ukránbarátok ellen. Csaknem egy évig működött a bizottság, és arra a következtetésre jutott, hogy ha megengedik a külön irodalmat az egyszerű ukrán nép nyelvén, ez erős alapot adna ahhoz a meggyőződéshez, hogy lehetséges Ukrajna elszakadása Oroszországtól.

Az ukránság elleni harc a titkos bizottságnak annyira fontos és sietős volt, hogy a cárt még a német üdülővároskában, Emsben pihenése és gyógy­kezeltetése idején is bátorkodtak megzavarni. II. Sándor, akit aggasztottak az ukrán nemzeti mozgalomról érkező hírek, kegyesen fogadta a bizottság küldötteit és azonnal, 1876. május 18-án aláírta Juzefovics határozat tervezetét az ukrán írásbeliség teljes betiltásáról. Ezzel az okmánnyal, melyet a kortársak Emsi rendeletnek vagy „Juzefovics törvénynek" neveztek el, megtiltották nemcsak azt, hogy ukrán nyelven jelenjenek meg a művek és a fordítások (akár a dalszövegek is), de azt is, hogy az Orosz Birodalomba behozzák a külföldön nyomtatott ukrán könyveket és brosúrákat. Megtiltották azt is, hogy ukrán színműveket adjanak elő, ukrán dalesteket vagy irodalmi esteket rendezzenek.

III. Sándor trónra lépésének első évében (1881) némi engedményekre szánta el magát az ukrán nemzetiségi kérdésben. A belügyminisztérium Ukrajna kormányzósá­gaiba egy „magyarázatot" küldött szét az Emsi rendelethez. A korábban engedélyezett ukrán nyelvű szépirodalmi művek és történelmi dokumentumok mellett megengedték a szótárak kiadását is. Az ukrán nyelvű színi előadásokra mostantól kezdve a kormányzósági hivatal adta ki az engedélyt.

Mindemellett azonban a „Juzefovics-törvény" érvényben maradt. Nem törölték el, sőt kiegészítették:

1886 – az Oroszországból Ukrajnába érkező hivatalnokok fizetését felemelték

1892 – megtiltották orosz művek ukránra fordítását

1894 – tilos ukrán nyelvű könyvek behozatala

1895 – tartalmuktól függetlenül betiltották az ukrán olvasókönyvek nyomtatását.

Az Ukrajna nevet a cári cenzúra a nyomtatásban a megalázó „Kisoroszország" elnevezésre cserélte fel.

• „Kijevi Régiségek" című folyóirat

A XIX. század 80-as és 90-es éveiben a hromádák tagsága a „Kijevi Régiségek" című lap szerkesztősége köré csoportosult, melyet 1882-ben alapí­tottak Kijevben. 25 éves fennállásának ideje alatt ez volt a Dnyepermenti Ukrajna egyetlen ukrán nyelvű folyóirata, mely nagyon népszerű volt az értel­miség köreiben és elősegítette az ukrán nemzeti öntudat megerősödését és terjedését. A folyóiratban nemcsak a kelet-, de a nyugatukrán területek tudósainak és íróinak műveit is publikálták.

• „A taraszisták baráti társasága"

A harkivi felsőfokú tanintézmények diákjai: Iván Lípa, Mikola Bajzdrenko, Mihajlo Bazkevics és a kijevi egyetem diákja, Vitalij Borovik 1892-ben Kanyevbe utaztak és Tarasz Sevcsenko sírjánál „A taraszisták baráti társaság”-ának neveztek el magukat, egy olyan szervezetet hoztak létre, mely Sevcsenko társadalmi-politikai eszméinek megvalósításáért harcol.

Harkivban a taraszisták barátságot kötöttek Olekszandr és Szofíja Ruszovval, akik az ukrán nemzeti mozgalom aktív részvevői voltak még a XIX. század 70-es éveiben. Velük együtt egy új „Ifjú társaság”-ot" hoztak létre, melyhez 20-nál több diák tartozott. Kidolgozták szervezetük alapszabályát és programját. Létrehozták az illegális kiadványok könyvtárát, ilyen kiadványokat rendeztek sajtó alá, a titkos összejöveteleken politikai beszédeket mondtak, leveleztek galíciai eszmetársaikkal. Ilyen taraszista körök jöttek létre Kijevben, Poltavában, Csernyihivben, Odesszában, Herszonban, Olekszandriában. Programjukban a taraszisták mindenekelőtt az egész Ukrajna egységét hangoztatták.

A taraszisták egy külön program fejezetben, melyben kiemelték legfőbb feladataikat, rámutattak arra, hogy be kell vezetni az ukrán nyelvet a társadalmi-politikai életben, a kultúrában, az oktatásban, a családi érintkezésben. Ugyanakkor a gazdasági kérdések elhanyagolása ellen is felemelték szavukat, mert tudták és állandóan gondoltak arra is, hogy csak az anyagilag biztosított nép törődhet érdemben a nemzeti felvilágosítás ügyével.

• Ukrán diáktársaságok

A 90-es évek második felében önálló jelentőséget kap az ukrán nemzeti újjászületésben a diákmozgalom. A harkivi taraszisták társaságának szétverése után központjuk Kijevbe helyeződött át. 1895-ben itt alakul meg az „Ukrán diáktársaság”, melyet a kijevi egyetem diákjai, V. Domanickij, H.Lazarevszkij, P. Holodnij, I. Rudenko hoznak létre. Két év múlva ugyanilyen szervezet alakul Har­kivban is. Ezt Dmitro Antonovics (a kijevi professzor fia), Mihajlo Ruszov, Olekszandr Kovalenko és mások szervezték.

Az ukrán kultúra és gazdaság szabad fejlődését szorgalmazva, az ukrán diáktársaságok a cári önkényuralom elleni politikai harc kérdéseiben különböző nézeteket vallottak: autonómia, föderáció, önállóság. A tömegek ukrán nemzeti azonosságtudatának nö­velését legális és illegális eszközökkel végezték. Uk­rajna vidéki városaiban önképzőköri koncerteket és színielőadásokat szerveztek, előadásokat tartottak, is­mertették az ukrán publicisztikai és szépirodalmat, politikai kiáltványokat dolgoztak ki és terjesztettek.

• Az „Ifjú Ukrajna"

1899-ben Kijevben megtartották a II. Összukrán Diákkongresszust. Az új ukrán diákszövetség „Ifjú Ukrajna" elnevezést kapta. Elsősorban a következő feladatokat tűzték ki célul:

1) Megállítani a nemzet számára káros és pusztító elnemzetietlenítést a diákság körében Oroszországban és minden ukrán diákot megnyerni az ukrán nemzeti érdekek szolgálatának.

2) Felhívni a figyelmet a rossz szociális, gazdasági, kulturális helyzetre.

Ami Ukrajna társadalmi-politikai kérdéseit és a szomszédos államokkal való kapcsolatát illeti, az „Ifjú Ukrajna" tulajdonképpen a „Taraszisták társasagának” megfelelő követelményeit ismételte meg. Ez s szociáldemokrácia útja volt. A szociáldemokrácia ideológiáját a Forradalmi Ukrán Párt tette magáévá, mely az „Ifjú Ukrajna" alapján jött létre. Dmitro Antonovics kezdeményezésére alakult meg 1899-ben Harkivban.