2. Az ukránok szociális és nemzetiségi elnyomása az Orosz Birodalomban és az Osztrák-Magyar Monarchiában

A nemzetiségi kisebbségek Ukrajnában a városokban és az ipari tele­püléseken összpontosultak. Foglalkoztatottság szempontjából inkább az iparhoz és a kereskedelemhez, a kapitalista gazdaság két húzóágazatához kapcsolódtak. A falusi gazdaság hagyományosan az ukrán lakosság tevékenységi szférája volt. Az ukrán parasztnak sem apja, sem dédapja nem vágyott a városba. Mint gabonatermelő, ősidőktől fogva arra vágyott, hogy őseinek földién gyökeret verjen. A kapitalista rendszer megerősödése Ukrajnában, amit a parasztok földnélkülisége kísért, nem tette lehetővé, hogy a paraszt kedvvel dolgozzon.

Ily módon olyan helyzet adódott elő, hogy a munkaképes lakosságnak csaknem a 70 százaléka (elsősorban falun) nem talált magának társadalmilag hasznos elfoglaltságot. Az ukránok nemzeti büszkeségét sértette az is, hogy állandóan semmibe vették érdekeiket saját földjükön a hatalmon lévő Orosz Birodalom és Osztrák-Magyar Monarchia vezető körei, melyek kedvező féltételeket teremtettek a nemzeti kisebbségek ukrán földön való meggyökeresedéséhez és számbeli növekedéséhez. A cári hatalom titkos rendelkezései a következőket javasolták: az állami (kincstári) földeket Ukrajnában a belső, tiszta orosz kormányzóságokból áttelepülteknek kell adni, a helyi, elszegényedett lakosságot áttelepíteni Oroszország más vidékeire, olyan földekre, melyeket az áttelepülőknek jelöltek ki.

3. Áttelepülések

Az Orosz Birodalom területén belül

A Dnyepermelléki Ukrajnából az áttelepülök tömege az Orosz Birodalom keleti és délkeleti végvidékei felé vette útját. Mind a kilenc ukrán kormányzóság­ból vándoroltak ki telepesek, ahol a parasztok kezében az egész megművelt földterületnek csak a 28—60 százaléka volt. Az ukrán parasztok már a XIX. század 80-as éveinek elején kérvényezték a cári hatóságoktól, hogy engedélyezzék az áttelepülést a szabad földekre. A kormány ösztönözte a parasztság áttelepülését díjmentes utaztatással, kölcsönök nyújtásával, hogy felszerelhessék gazdaságukat, jószág, vetőmag és a háztartási cikkek vásárlására és átszállítására nyújtott segéllyel, valamint azzal, hogy két-három évre felmen­tette őket az adófizetés terhe és a kötelező katonai szolgálat alól.

Folytatódott még a XVIII. század végén és a XIX. század elején kezdődött áttelepedési hullám a Volga mellékére és az Észak-Kaukázusba. A XIX. század második felében az ukrán lakosság itt megkétszereződött és a Volga alsó folyásán elérte a 400 ezret, a Kaukázusban pedig az 1,3 millió főt. Több mint 100 ezer ukrán telepedett le Kazahsztánban és Közép-Ázsiában, de a lakosság összlélekszámának csak alig több mint 1 százalékát tette ki.

Az ukrán parasztok saját mezőgazdasági tapasztalatukat vitték az új lakóhelyekre, a gabonatermesztési gyakorlatban itt ismeretlen hajdina, kukorica, cukorrépa, paradicsom, szamóca stb. termesztését Kirgizsztánban az első ukrán telepesek megérkezéséig, a XIX. század 70-es éveiig pedig nem ismerték a méhészetet mint önálló mezőgazdasági foglalkozást. De már a XX. század elején több ezer pud mézet termeltek.

Sokan Szibériába és a Távol-Keletre települtek át, amit a cári kormány a leginkább támogatott. Különösen megnőtt az áttelepülők száma Ukrajnából Szibériába és a Távol-Keletre, miután megépült a transzszibériai vasútvonal. Az ukránok a vasútvonal mentén telepedtek le.

A Dnyepermelléki ukránok tömeges kivándorlásával egy időben elkez­dődött a nyugatukrán parasztság kivándorlása is. Az ukrán emigránsok közül sokan az amerikai kontinens felé vették útjukat.

1865-ben A. Honcsarenko pravo­szláv pap szintén Amerikába költözött, ahol szláv könyvtárat alapított, angol és orosz nyelven adta ki a „The Alaska He­rald" („Alaszkai Hírmondó") című lapot a Szvoboda nevű ukrán nyel­vű melléklettel.

Azokat pedig, akik a 70-es évek végén érkeztek az Amerikai Egyesült Államokba, bevette az általa létrehozott kaliforniai mezőgazdasági szövetkezetbe. 1916-ban halt meg.

1877-ben az ukrán áttelepülők első csoportja Kárpátaljáról érkezett az USA-ba és Pennsyl­vania állam bányászainak sorait gyarapították.

Az ukrán áttelepülők lelki gondozásával a papok foglalkoztok. 1884-től kezdve a 90-es évek végéig az ukrán bevándorlók több mint félszáz templomot és kápolnát építettek. Az istentiszteletet itt papok tartották, akiknek többsége Kárpátaljáról érkezett. Galíciából származó görög katolikus papok egy csoportja megszervezte az önálló ukrán görög katolikus egyházat Ame­rikában.

Az egyházi élethez kapcsolódott a kulturális felvilágosítás, 1888-tól az ukrán gyerekek számára egyes egyházak mellett ukrán népismereti iskolák nyíltak.

A XIX. század végén az USA-ba bevándorló ukránság, amelynek száma elérte a 200 ezret, bár nehéz anyagi körülmények között élt, mégis megőrizte ukrán nemzeti szokásait és tradícióit és egy egységes nemzeti közösségnek tudta magát.

A XIX. század végén megkezdődtek az áttelepülések Kanadába is. A bevándorlók többnyire galíciaiak és bukovinaiak voltak.

Az ukrán bevándorlók Kanada nyugati, lakatlan területein telepedtek le (Manitoba, Saskatchewan, Alherta államokban).

Az újonnan épült falvakban az ukrán bevándorlók meg akarták őrizni tradícióikat, a társadalmi életben ugyanazokat az ünnepeket tartották, mint otthon.

A legnehezebbek volt a helyzete az amerikai kontinensen azoknak, akik Brazília és Argentína területén telepedtek le. A természeti viszonyok itt gyökeresen különböztek az otthoniaktól.

Az első ukrajnai telepesek a XIX. század 70—80-as éveiben jöttek ide. A tömeges ukrán bevándorlás ezekbe az országokba a 90-es években kezdődött. A brazil és az argentin kormány jelentős enged­ményekkel ösztönözte a bevándorlókat: vállalták az útiköltség megtérítését, tíz évi haladékot adtak a teljes jogú tulajdonba átengedett 25-50 hektáros földek kifizetésére.

Nem sok gazdának sikerült beindítani farmergazdaságát a rendkívüli trópusi természeti viszonyok közepette, a teljesen lakatlan pusztában, prérin és dzsungelben. A krónikus betegségek, a nagy halálozási arány, az elemi orvosi segítség hiánya és a minden higiéniát nélkülöző életfeltételek sok ukránt arra késztettek, hogy megforduljon és visszatérjen hazájába. Mások pedig a visszaüti költség híján elszegődtek a gazdag farmerekhez. A XX. század elején Dél-Amerikában közel 20 ezer ukrán élt.

UKRÁN KULTÚRA A XIX. SZ. MÁSODIK FELÉBEN