Harc az államiság megőrzéséért

1. A kozák vezetők oligarchiája

D. Mnohohrisnij letartóztatása után három hónapra a sztársináknak az a csoportja gyakorolta Ukrajnában a hatalmat, amelyik megfosztotta hatalmától a hetmant. A sztársinák oligarchiája gondosko­dott arról, hogy megtartsa magának az államhatalmat, ne kerüljön erős kezű hetman a hatalomra, s az egy­szerű kozákok ne vegyenek részt az államügyek intézésében.

1672 áprilisában Baturinban összeült a sztársinák tanácsa, ame­lyen elhatározták: kérni fogják Moszkvától, hogy az új hetmant az egyszerű kozákok kizárásával vá­laszthassák meg. Az Alekszej Mihajlovics cárhoz intézett folyamodvány­ban a hetmani hatalom korlátozását is feltételül szabták. A hetmannak minden kül- és belpo­litikai kérdésben ki kellett volna kérnie a sztársinák tanácsát. Kérték, hogy a sztársina fölött ne a hetman, hanem a bíróság ítélkezzen, s hogy a sztársina részvétele nélkül a hetman ne létesíthessen külkapcso­latokat és ne tarthasson zsoldos se­reget.

Ugyanebben az időben I. Szirko kisatamán megkísérelte megszerezni a hetmani jogart.

1672. június 17-én összeült a sztársinák taná­csa, hogy megválassza a hetmant. Az egy­szerű kozákokat, a polgárokat és a parasztokat nem hívták meg a ta­nácskozásra.

Az új hetman megválasztása az előírások betartásával történt. A jelen­levők a hetmani tisztre Iván Szamojlovics főbírót választották.

2. Iván Szamoljovics hetmansága (1672-1687)

I. Szamojlovics a Zsitomori terü­leti Hodoriv mezőváros papjának volt a fia. Születési éve ismeretlen. Családja a felszabadító háború után a Csernyihivi területre telepedett át.

I. Szamojlovicsot nem vonzotta a papi pálya, ezért szolgálatra jelent­kezett a kozákokhoz.

I. Szamojlovics részt vett az 1668. évi felkelésben I. Brjuhoveckij oldalán. Annak halála után D. Mnohohrisnijhez csatlakozott. Föbírává választották. 1672-től hetman.

a). állampolitikája

• megerősödött a kozák vezetők hatalma. A hetman csak a sztársinák tanácsával vitatta meg a teendőket, a nagytanácsot, amelynek ülésén az egyszerű kozá­kok is részt vehettek volna, nem hívta össze. A hetman mégis képes volt megőrizni függet­lenségét és tekintélyét, több fontos politikai döntést a sztársina elle­nében is végre tudott hajtani.

• kialakult a sztársinák fiaiból a boncsokos bajtársak privilegizált kate­góriája, akik tulajdonképpen a hetmani gárdát képezték. A hetman mégis képes volt megőrizni függet­lenségét és tekintélyét, több fontos politikai döntést a sztársina elle­nében is végre tudott hajtani.

• állandósult a Balparti Ukrajna köz­igazgatási beosztása, kialakultak az igazságszolgáltatás és a közigazgatás azon intézményei, amelyek ettől kezdve egy évszázadon keresztül fennálltak.

• nagy figyelmet for­dított az állam gazdasági fejlődésére.

• a sztársinának és a papságnak birto­kokat adományozott, ugyanakkor megakadályozta, hogy a birtokosok túlságosan kihasználják a parasz­tokat és a polgárokat.

A hetman arra töre­kedett, hogy a moszkvai állam fenn­hatóságával a saját uralma alatt egyesítse a Jobbparti és a Balparti Ukrajnát. Ugyanezzel a céllal tett lépéseket a Zaporizzsjai Szics irá­nyába is.

1674-ben I. Szamojlovics javára mondott le és adta át neki a jogart M. Hanenko Jobbparti hetman, 1676-ban pedig P. Dorosenko het­man is. Ily módon I. Szamojlovicsot „a Dnyeper két partjának" hetmanjává kiáltották ki. A hetman a cár­hoz fordult annak érdekében, hogy a megnagyobbodott területhez csa­tolják a Szlobodai Ukrajnát is, ám ezt a kérését elutasították.

Az orosz-török háború idején (1677—1681) I. Szamojlovics kiváló hadvezéri és adminisztrátori (admi­nisztrátor — görög keleti egyház­megye v. egyházközség ideiglenes vezetője) képességekről tett tanúbi­zonyságot, intézkedéseket tett az erődök, a városok megerősítése, a kozák ezredek harckészültségének biztosítása érdekében.

A csihirini hadjáratok idején (1677—1678) a hetman nagy erőfeszítéseket tett, hogy az ukrán területeket megvédje a török-tatár agressziótól. Csihirint nem sike­rült megtartani. G. Romodanovszkij parancsára a katonaságot kivonták Csihirinből, a várat pedig felrob­bantották. A lakosságot erővel a Dnyeperen túlra, a ritkán lakott ha­tár menti sztyeppére telepítették.

1681-ben Bahcsiszarájban a moszkvai állam és Törökország 20 évre szóló fegyverszüneti szerződést kötött. A békeszerződés értelmében a Bug és a Dnyeper közötti területet egyik félnek sem állt jogában bené­pesíteni, azaz a kijevi földek déli része — a Bohdan Hmelnickij által megalapított Kozák Köztársaság központja — lakatlan pusztaság ma­radt Ukrajna szívében.

1683-ban a bécsi csatában Auszt­ria, Németország, Lengyelország és más országok egyesített csapatai tel­jesen szétverték a török csapatokat. A harcokban ukrán kozákok is részt vettek Szemen Palij zaporizzsjai ez­redes vezetésével.

Törökország meggyengült hatalmát Lengyelország arra igyekezett kihasználni, hogy a törököket ki­szorítsa Podóliából. A lengyel kor­mány tárgyalásokat kezdett a moszk­vai állammal arról, hogy kössenek szerződést Törökország és a Krím ellen. A tervet támogatta az orosz fél is, mert meg akarta szerezni a Fekete-tenger és az Azovi-tenger partvidékét.

Amikor 1684 őszén kezdetüket vették a moszkvai-lengyel tár­gyalások, a hetman nem javasolta a szövetség támogatását Lengyel­országgal, amely bekebelezte a Jobbparti Ukrajnát. Ebből a célból küldte Moszkvába V. Kocsubejt.

1686. április 21-én a moszkvai állam és a Rzecz Pospolita aláírta az „örök békét”, amelynek értelmé­ben a két ország katonai szövetségre lépett Törökország és a Krími Kán­ság ellen. A szerződés ezenkívül megerősítette az andruszovói békét, azaz az ukrán területeknek a Dnye­per mentén történő kettéosztását. Ki­jevet Oroszország kapta meg. Ugyancsak Moszkvának volt aláren­delve Zaporizzsja. Akárcsak Andruszovóban, az „örök béke" aláírásá­nál sem voltak jelen Ukrajna képvi­selői. I. Szamojlovics ebben bizo­nyos veszélyt látott az ukrán népre nézve, és kifejezte nemtetszését a szerződés megkötésével kapcsolat­ban.

b). egyházpolitikája

Az ukrán pravo­szláv főpapokat Feofán jeruzsálemi pátriárka szentelte fel 1620-ban. 1684 őszén a moszkvai pátriárka az­zal a javaslattal fordult I. Szamojlovicshoz, hogy olyan kijevi metropolitát válasszanak, aki nem a kons­tantinápolyi, hanem a moszkvai pát­riárka főhatóságát fogadná el. A het­man javaslatára Hedeon Csetvertinszkij lucki püspököt ja­vasolta.

1685. június 29-én a kijevi Szent Szófia templomban került sor a vá­lasztásra. Hedeon Csetvertinszkij lett a metropolita.

Később elfogadták a kijevi főegyházmegyének a moszkvai patriarchátushoz való csatolását. Ezzel vége szakadt az ukrán pravoszláv egyház függet­lenségének.

A kozák vezetők nem nézték jó szemmel, hogy a hetman ilyen erős hatalommal bír és nemigen törődik a sztársinával. Ezért össze­esküvést készítettek elő Szamojlo­vics ellen annak érdekében, hogy a cár segítségével megfosszák a het­mani tisztségtől. Az a sztársina, amelyik valamikor a hatalomra segí­tette, elkezdett ellene feljelentéseket írni a cárnak. Ám komoly indokot a hetmannal való leszámoláshoz nem sikerült találni.

Az 1687. évi első krími hadjárat veresége után röviddel I. Szamojlovicsot árulással vádolták meg. A legfőbb vádpont az volt, hogy a hetman a Moszkvától való elszakadásra és függetlenségre törekszik. 1687-ben letartóztatták a cári hatóságok, Tobolszkba száműzték. Itt halt meg 1690-ben.