A lengyel uralom elleni ukrán felszabadító háború újabb szakasza

Hadműveletek Fehéroroszországban

1654 márciusában a lengyel katonaság hadműveleteket kezdett az ukrán területeken, ami meggyorsította az orosz-ukrán hadak készülődését. A harcot azonban nem a hadsereg kezdte meg elsőként, hanem a podóliai és volhíniai városok néptömegei. Az 1654-es hadműveletek fő színtere Szmolenszk vidéke és Fehéroroszország volt. A cári csapatokkal együtt harcoló kozákok vezetője Iván Zolotarenko volt. Szeptemberben sikerült elfoglalniuk Szmolenszket.

Hadműveletek Volhíniában és Podóliában

A kozák sereg fő erői B. Hmelnickij vezetésével Volhíniában har­coltak. Támogatta őket a moszkvai hadsereg néhány ezrede is. Szétzúz­va a lengyel sereget, B. Hmelnickij visszatért a Dnyeper-vidékre.

1654 késő őszén a Rzecz Pospolita Podóliába küldte csapatait. Több várost is elfoglaltak.

1655 elején a lengyel és a krími seregek Podóliából Umanyba men­tek, s ostromgyűrűt vontak a város köré. A védelemmel Bohun vinnicai ezredest bízták meg. A kozákok és a helybeli lakosok az erőd sáncait bevehetetlenné tették az ellenség számára. A lengye­lek hamarosan feladták az ostromot és megkezdték a visszavonulást.

Az ohmatyivi csata

Az egész 1654-es esztendőben és 1655 elején a tatárok a lengyel ka­tonasággal együtt állandó harcot folytattak az ukrán területeken és fosztogatták a lakosságot. 1655 janu­árjában B. Hmelnickij és V. Seremetyev egyesített ukrán-moszkvai serege elébe ment a lengyel neme­seknek és a tatár hadnak.

Az ukrán-moszkvai sereg élén Martin Puskar poltavai ezredének katonái haladtak. A lengyel-tatár se­regnek sikerült bekerítenie Puskart, aki a Bug folyó partján álló kis ohmatyivi erődben rendezkedett be a védekezésre. Hamarosan a segítsé­gére siettek az ukrán kozákok és orosz harcosok.

Január 19-én kegyetlen csata vet­te kezdetét, amely négy napig tartott. A lengyel-tatár csapatok visszavonultak, ezzel M. Puskar Ohmatyivban körül­zárt kozákjai megmenekültek.

A nyugat-ukrajnai hadjárat

1655. július l-jén a kozák ezre­dek B. Hmelnickij és az orosz kato­naság V. Buturlin és G. Romadonoszkij vezetésével Kijevből Nyugat-Ukrajnába indultak hadjáratra, ahol Lviv alatt vonták össze a lengyel katonaságot. Az egyesített erők Podólián keresztül haladtak, a helybeli lakosok támogatásával szabadítva azt fel a hódítók uralma alól. A további tatár és lengyel hadjáratok megelő­zése érdekében a zaporizzsjai és a doni kozákok tengeri hadjáratot in­dítottak a Krím-félsziget ellen. A számítás bevált.

A lengyel sereg mivel nem ka­pott több segítséget a tatároktól, így Podólia területén, bár számos fontos erőd a kezében volt, nem tudott el­lenállni az ukrán-moszkvai erőknek. A lengyelek Lviv alá vonultak vissza. 1655 – ben az M. Potocky vezette lengyel sereg teljesen megsemmisült. Az ukrán­-moszkvai haderő körbezárta Lvivet, egy része pedig a Visztulához szo­rította vissza a lengyel sereg ma­radékait.

1655 őszén Podóliába betörtek a tatárok, ezért az ukrán-moszkvai hadak kénytelenek voltak felhagyni Lviv bekerítésével és visszatérni a Dnyeper mentére.

A Rzecz Pospolita képtelen volt további sikeres harcokat folytatni az ukrán területek megszerzése vagy megtartása érdekében. A Rzecz Pos­polita meggyengülését kihasználva, 1655 júliusában Svédország hadat üzent neki, s idővel jelentős terü­leteket tudott megszállni.

Az 1656-1657-es helyzet

Mivel Svédország komoly vetély­társa volt a moszkvai államnak a Balti-tengeren, ezért az utóbbiak kormánya 1656 áprilisában váratla­nul beszüntette a Rzecz Pospolita elleni hadműveleteket, májusban pe­dig megszakította a diplomáciai kap­csolatot Svédországgal. A moszkvai állam és a Rzecz Pospolita között hosszadalmas béketárgyalások kezdődtek, s ezzel egyidejűleg az oro­szok arra törekedtek, hogy saját elle­nőrzésük alá vonják a kozák csa­patokkal közösen elfoglalt ukrán te­rületeket.

1656. október 24-én a tárgya­lások a moszkvai állam és Lengyel­ország között a vilnói béke aláírá­sával végződtek. Mivel a tárgyalá­sokat az oroszok a hetman háta mö­gött folytatták, így az aláírásra sem hívták meg az ukrán küldöttséget. B. Hmelnickij ezen felháborodott. Azon a véleményen volt, hogy az ukrán területek felszabadítása még nem fejeződött be, s ezért a vilnói fegyverszünet hitszegés. Annál is in­kább az, mivel nagyon kedvező volt a helyzet arra, hogy az ukrán terü­letek többsége egyesüljön a hetmani jogar alatt.

Ezért B. Hmelnickij egyedül folytatta tovább a harcot a nemesi Lengyelország ellen. Katonai szö­vetséget kötött Erdéllyel és Svédor­szággal. Károly Gusztáv svéd király nyilatkozatot adott át Hmelnickijnek, melyben elismerte a kozák állam jogát a nyugat-ukrajnai földekre. A király felajánlotta Hmelnickijnek, hogy legyen közvetítő Svédország és a moszkvai állam között a béke megkötésében. Hmelnickij a felké­rését elfogadta. A hetman korai ha­lála azonban megakadályozta ennek a diplomáciai lépésnek a megtételét, s azt is, hogy befejezze az ukrán területek felszabadítását a Rzecz Pospolita uralma alól.

1656 novemberében Svédország és Erdély között megszületett a Len­gyelország ellen irányuló katonai szövetség. A szövetséghez csatlako­zott B. Hmelnickij is. 1657 janu­árjában II. Rákóczi György erdélyi fejedelem seregével átkelt a Kár­pátokon és Galícia földjére lépett. Itt csatlakoztak hozzá az ukrán ko­zákok Anton Zsdanovics ezredes ve­zetésével. A fejedelem elfoglalta Krakkót és hamarosan Varsó alá érkezett, melyet a svéd és az ukrán katonaság segítségével elfog­lalt. A katonai siker azonban nem volt hosszú életű, és később a fe­jedelem János Kázmér csapatainak nyomása alatt kénytelen volt vissza­vonulni Galíciába. II. Rákóczi György ellenségesen viszonyult Zsdanovicshoz és általában a Zaporizzsjai Hadhoz. Ezért a hetman visszarendelte Zsdanovicsot a Dnye­per mentére. 1657 első felében az ukrán sereg elfog­lalta Kelet-Galíciát és Podóliát. A hetman március 9-én kibocsátott ol­talmi rendeletében a lvivi polgárok­nak állandó védelmet ígért.

Ezekkel az eseményekkel záró­dott az ukrán nép 1648—1657. évi nemzeti-felszabadító háborúja, noha még korántsem szabadult fel minden ukrán terület az idegen megszállás alól.

Még 1656 tavaszán Bohdan Hmelnickij megbetegedett és a be­tegsége egyre súlyosabbra fordult. 1657. július 27-én a het­man agyvérzés következtében meg­halt. Szülőfaluja, Szubotyiv Illés templomában temették el.

B. Hmelnickij az ukrán történe­lem legnagyobb alakjai sorába tar­tozik. Nemcsak vezetője volt az uk­rán nép nemzeti-felszabadító hábo­rújának, hanem ehhez a küzdelem­hez képes volt összefogni a külön­böző társadalmi rétegeket. Európai rangú, kiváló hadvezér volt.