4. A társadalmi-gazdasági helyzet a nyugatukrán területeken

Agrár- és nyersanyag bázisa maradt Kelet-Galícia, Észak-Bukovina és a Kárpátok vidéke az Osztrák—Magyar Monarchiának. A XIX. század 70-es és 80-as éveiben itt fokozott erővel zajlott az ipari termelés folyamatának az alakítása. A gépek és az iparcikkek nagy részét a birodalom osztrák és magyar részéből szállították ide. A kapitalista bérmunka egyre jobban tért hódított a falusi lakosság körében.

5. A parasztság szociális rétegződése és ennek következményei a Dnyeperentúli Ukrajnában

Az Orosz Birodalom fennhatósága alatt még látványosabb volt az ukrán parasztság rétegződésének folyamata a kapitalista fejlődés viszonyai között. A XIX. század végén Ukrajna gazdag parasztsága körülbelül az egynegyedét tette ki az egész falusi népességnek. Az ő kezükben volt a földek 40 százaléka.

A falusi gazdaságoknak több mint a fele szegénynek számított, mert földterületük nem érte el az 5 gyeszjatyinát. Hogy javítsanak a helyzetükön, a szegényparasztok a gazdagokhoz vagy a földesurakhoz elszegődtek napszámba. Nem egy közülük végleg otthagyta házát, és időlegesen vagy végleg a gyárakban és üzemekben vállalt munkát. Tipikus látvány a megreformált életviszonyok közepette az országutakon vonuló munkások tömege.

A parasztok többsége földjét kezdetleges eszközökkel munkálta meg: nemcsak igásjószág volt kevés, de a legegyszerűbb eszközök is hiányoztak.

Ugyanakkor a kapitalista gazdálkodási rendszer mellett, amely a szabad bérmunkára és a tulajdonos munkaeszközeinek használatára alapozódott, terjedt az úgynevezett ledolgozásos rendszer, a jobbágyság közvetlen csökevénye. Ennek a lényege abban állt, hogy a falusiak, mivel nem volt földjük, béreltek a földesúrtól, és fizetség gyanánt a betakarított termés nagyobb részét átadták az úrnak vagy saját kezdetleges munkaeszközeikkel megművelték a földesúr földjét. A ledolgozásos munkarendszer állandósította a jobbágyrendszeri viszonyokat és a maradi mezőgazdasági munkaeszközöket.

Általában a kapitalista viszonyok fejlődése az ukrán mezőgazdaságban két úton haladt: a porosz és az amerikai minta szerint. Az első (porosz) a földesúri gazdaságoknak bérmunkához való lassú alkalmazkodását irányozta elő a munkásoknak félig jobbágyfüggőségben tartása mellett. A paraszttömegek azonban arra vágytak, hogy javítsanak sorsukon a jobbágybéklyók teljes lerázásával és a farmergazdaság bevezetésével. Ez volt a másik (amerikai) útja a kapitalista fejlődésnek a mezőgazdaságban.

A szabad bérmunka és a polgári szabadság új lehetőségeket nyitott a kezdeményezésre és a rátermett emberek számára. Ilyen volt például a hluhivi kereskedelmi vállalkozók családja, mely régi ukrán kozák család utóda volt, a Terescsenko-család. Artem Terescsenko, aki a krími háborúban gyűjtött tőkét, amikor hadfelszerelést és élelmet szállított a hadseregnek és a flottának, Csemyihiv vidékén a Hutor Mihajlivszkij faluban felépítette Ukrajna legnagyobb cukorgyárát.

Artem Terescsenko aktív és sikeres vállalkozását (melyért neki és családjának nemesi rangot adományoztak) fiai, Mikola és Fegyir folytatták. 1870-ben 14 városban nyitottak irodát, létrehozták a Terescsenko-fivérek cukor- és cukor-finomító gyárainak társaságát, amely nemcsak cukorgyártással foglalkozott, hanem gabona- és erdőgazdálkodással is. A Társaság termékei csakhamar híressé váltak egész Ukrajnában és az Orosz Birodalomban, valamint külföldön is. A párizsi, csikágói, pétervári ipari világkiállításokon a Terescsenko-fivéreket aranyéremmel tüntették ki a magas fokú gyári munkaszervezésért is: példás munkafeltételeket teremtettek és a munkások életkörülményeit is biztosították, étkezdéket, kórházat, iskolát nyitottak.

A Terescsenkóékhoz hasonló karriert futott be a Brodszkij-család. A Sor nevű régi rabbi-dinasztia egyik leszármazottja a kelet-galíciai Brodi városkából (ma Lviv megye) ,felvette a Brodszkij családnevet és vállalkozásba kezdett.

Az apa nyomdokain haladt öt fia is, akik közül a legnagyobb sikereket Izrail Brodszkij érte el. 1873-ban megalakította a Cukorgyárak Olekszandrivszki Részvénytársaságot. A Társaság irányítása és a legnagyobb jövedelem már a Lazar Izrailovics Brodszkij osztályrésze lett, akit kortársai az Orosz Birodalom cukorkirályának neveztek, mivel a birtokában levő gyárak az összorosz cukortermelésnek szinte az egynegyedét adták.

A gyárakat a legmodernebb technikával látta el, mindenképpen ösztönözte az újításokat. A Brodszkij építette kórházakban, szegényházakban, teázókban, olvasótermekben ingyenes volt az ellátás. Brodszkij költségén fivérek nagyszabású jótékonykodásának híre eljutott az Orosz Birodalom határain túlra is. 1900-ban a párizsi világkiállításon Mikola Terescsenkóval együtt a legmagasabb kitüntetésekkel jutalmazták őket. Magas kitüntetéseket kapott a Brodszkij-család a cártól is, melyek feljogosították őket arra, hogy örökletes nemesi rangra tartsanak igényt, de nem élhettek vele: akadályozta ezt zsidó származásuk.