7. Mihajlo Drahomanov

Drahomanov felemelte szavát a népeknek az orosz cárizmus és az Osztrák—Magyar Monarchia általi szociális és nemzeti elnyomatása ellen. Kiállt az ukrán nép nemzeti önrendelkezési joga mellett egy az Orosz Birodalom helyett létrehozandó föderatív államban, és népszerűsítette az ukrán nép kultu­rális értékeit, szorgalmazta a szellemi egységet az orosz néppel.

Drahomanovnak a társadalompolitikai problémákkal kapcsolatos elvi álláspontja nem talált megértésre és támogatásra sem az ukrán, sem az összoroszországi felszabadító mozgalomban. A cárizmus is elkezdte a hajszát a veszélyes politikai „gonosztevők" ellen, aki nem szűnt meg ostorozni az Orosz Birodalom kül- és belpolitikáját. A hazatérés útja Drahomanov számára lezárult. Életének utolsó éveit Bulgáriában töltötte a szófiai egyetem professzoraként.

8. A Moszkva-barátok

Az úgynevezett Moszkva-barátok arra szólították a néptömegeket, hogy egyesüljenek az Orosz Birodalommal, melynek vezető köreitől a Moszkva­-barátok nemcsak ideológiai támogatást, de titkos pénzbeli juttatásokat is kaptak, amit a nyugatukrán lakosság körében folytatott propagandára használtak fel, annak az eszmének a terjesztésére, hogy ukrán nép nincs is és csak egy pánorosz nép van a Kárpátoktól a Kamcsatkáig. A Moszkva-barátok olyan „nyelvezeten" publikáltak, amely az orosz, az ukrán, az ószláv és a lengyel nyelv keveréke volt. Egyik vezér­egyéniségük, Denisz Zubrickij történész nyíltan kijelentette, hogy a galíciai köznép helyi nyelve nem alkalmas a művelt emberekhez szóló történelmi munkák írására, az egyszerű embereknek pedig elég három könyv: az imakönyv, a szertartáskönyv és a katekizmus.

A legszorgalmasabban igyekeztek bevezetni ezt a keverék orosz nyelvet a kárpátaljai Moszkva-barátok Adolf Dobrjanszkij vezetésével. Az ungvári „Templomi újság" szerkesztője, Iván Rakovszkij azt bizonygatta, hogy ukrán nép és ukrán nyelv nincs, csak egy egységes orosz nyelv és egy egységes orosz nép létezik. Tiltakozva az ukrán nyelv használatának lehetősége ellen, a Moszkva-barátok nemcsak szolidárisak voltak az orosz cárizmussal, de megterem­tették a megfelelő feltételeket is ahhoz az erőszakos politikai asszimilációhoz, melyet a nyugatukrán vidékeken folytatott az idegen (pontosabban nemzetközi) bürokratizmus. Tehát a Moszkva felé orientálódás a nyugatukrán értelmiség jelentős körében megvolt, hisz éppen itt ösztönözték a gyarmatosító hatalmak a lengyelesítés, németesítés, románosítás, magyarosítás folyamatát.

9. A narodovecek

Az Osztrák-Magyar Monarchia uralma alatt levő néptömegek egyesülési mozgalmát a kulturális és ukrán anyanyelvi oktatási törekvéseit a narodovecek akarták irányítani. Megszerezve a Dnyepermenti Ukrajna nemzeti mozgalma aktivistáinak támogatását, a naro­dovecek sok mindent tettek. Sevcsenko Kobzosának népszerűsítésével emelték a néptömegek műveltségi színvonalát, a falvakban és a városokban könyvtárakat hoztak létre, műkedvelő önképző köröket, koncerteket és színelőadásokat szerveztek. A narodovecek sorait a diákok és a tanítók gyarapították. Állandó vagy ideiglenes lakhelyükön önként vállalták a kulturális és felvilágosító munkát a néptömegek körében.

A lvivi narodovecek kezdeményezésére itt 1868-ban megalakult a Proszvita társaság, mely arra volt hivatott, hogy tanítsa és művelje a népet, 1873-ban pedig a Sevcsenko Társaság, melynek célja az ukrán nyelv és irodalom fejlesz­tése volt. Lvivben a narodovecek nyomdát nyitottak. Galícia lett az ukrán nyelvű könyvnyomtatás központja. A narodoveci újságokban és folyóiratokban (a leghosszabb ideig működtek és a legnép­szerűbbek voltak a „Pravda" és a „Tett"), valamint egyes kiadványokban publikáltak a dnyepermelléki ukrán írók is.