2. Csatorna- és erődépítések. A néptömegek helyzete

I. Péter parancsára több tízezer ukrán kozák kényszerült részt venni Szentpétervár kié­pítésében és a Ladoga-tó körüli csa­torna megépítésében, valamint a Kaszpi-tenger partvidéke erődítmé­nyeinek létrehozásában. A korabeli hivatalos iratok tanúsága szerint a kozákok egyharmada tért vissza a kényszermunkából.

A szülőföldjüktől távol eső köte­lező munkára kirendelt kozákoknak saját magukról kellett gon­doskodni, sokan meghaltak az éhezés és a hideg, a skorbut, a ma­lária és egyéb betegségek következ­tében. Az állandó jelleggel végzett, kimerítő súlyos munka következ­tében a kozákság hanyatlásnak in­dult, gazdaságaik fokozatosan tönk­rementek, a kozák szolgálat elvesz­tette vonzerejét.

I. Szkoropadszkij hetmanságának szinte egész ideje a Svédország ellen folytatott északi háború időszakára esik. Az ukrán városokban és mező­városokban állandóan nagy számú cári sereg állomásozott, amelynek az eltartásával kapcsolatos gondok a helybeli lakosság vállára nehezedtek. Az ukrán nép biztosította a szállító­eszközöket, a takarmányt, az élel­met, a szállást. Még a ladogai és a kaukázusi munkákban részt vevő ko­zákok otthona sem volt mentes a katonaság befogadásának kötelezett­ségétől. A lakosság nagy összegű adókat fizetett a cári és a hetmani kincstárba, részt vett a kötelező ál­lami munkákban: a hidak építésé­ben, az utak javításában stb.

A Hetmanság egyes ezredeiben fokozatosan meghonosodott az oroszországi földesúri földbirtoklás. Az új birtokosok földjeiken egyéb birtokaikról idehozott jobbágyokat dolgoztattak. A helyi kozák sztársina ennek mintájára maga is arra töre­kedett, hogy a helyi szabad lakos­ságot jobbágymunkára szorítsa.

3. Az 1720-1722-es cári rendeletek

1720-ban I. Péter két olyan ren­deletet adott ki, amelyek lényeges hatással voltak az ukrán területek politikai éle­tére. Az első rendelet értelmében át kellett szervezni a katonai főkan­celláriát, amely ennek következtében nem látott el pénzügyi és igazság­szolgáltatási feladatokat, és kikerült a hetman irányítása alól. Ugyaneb­ben az évben jelent meg az a ren­delet, mely kimondta, hogy minden közigazgatási hivatalban és a bíró­ságokon az ügyintézés csak orosz nyelven történhet. Megtiltották azt is, hogy az uk­rán nyomdákban egyházi könyveket adjanak ki vagy újranyomtassák a régi ukrán kiadványokat. Csak a Moszkvában megjelent egyházi könyveket lehetett újranyomtatni.

Megjelentek olyan rendeletek is, amelyek kimondták, hogy kozákokat kell küldeni a csatornák építésére, szabályozták a kereskedelmet, ami hátrányosan befolyásolta a terület gazdaságát.

1722 elején Moszkvában hiva­talos ünnepségek keretei közepette méltatták a Svédországgal megkötött nystadi béke évfordulóját, és azt, hogy I. Péter felvette a császári cí­met. Az eseményen családjával jelen volt Szkoropadszkij hetman, vala­mint Szavics és Lizohub fő sztársinák. Tekintettel arra, hogy békés idő­szak következett be, a hetman kérte, hogy az ukrán területekről vonják ki a cári katonaságot, mert az súlyos terhet jelent a néptömegek számára. Ez a kérése azonban nem teljesült.

A cár végül rendeletet adott ki az ukrajnai Kisorosz Kollégium megalakításáról, amely „a titkos ügyeket és a fellebbezéseket" hi­vatott tárgyalni. Ezzel a cár bea­vatkozott a Hetmanság hagyományos bíráskodási rendjébe, ugyanakkor ar­ra hivatkozott, hogy a szerződéses cikkelyek értelmében a vajdáknak joguk van „ítéletet hozni azokban az esetekben, amikor a kozák bíróság­gal elégedetlen személyek ügyükkel hozzájuk kívánnak fordulni".

Minden ezredhez levél ment az­zal a javaslattal, hogy aki nincs megelégedve a helyi bíróságok dön­tésével, az forduljon a Kisorosz Kol­légiumhoz. Természetesen sokan él­tek ezzel a lehetőséggel, mert bíró­sági ügyben az egyik fél mindig vesztes. Az előzetes elképzelésekkel összhangban a Kisorosz Kollégium a hetmannal összhangban fog irányí­tani, a valóságban azonban ez a hetmani hatalom végét jelentette.

Az idős hetman Moszkvából hazatérve Hluhivba, 1722. július 3-án, életének 76. évében elhunyt.