1. Tarasz Sevcsenko Péterváron

Az parasztok hátrányos helyzete ellen haragosan tiltakoztak mind az orosz, mind az ukrán demokratikus értelmiség képviselői. Közülük a legnevesebbnek, Tarasz Sevcsenkónak a neve és a mun­kássága.

Mivel a cárizmus nem engedte, hogy Sevcsenko hazatérhessen Ukrajnába állandó lakhelyére, a költő Péterváron telepedett le. Itt közel került a Nyikolaj Csernisevszkij vezette „Föld és szabadság" illegális politikai szervezethez. A szervezet tagjai az értelmiség legszélesebb rétegeinek részvételével népi forradalommal akartak véget vetni a cári zsarnokságnak. A „Kobzos" ukrán nyelvű kiadását az orosz demokrácia sajtóorgánuma, a „Szovremennyik" (kortárs) című folyóirat is támogatta, melyet Nyikolaj Cser­nisevszkij és Nyikolaj Dobroljubov szerkesztett.

Az 186l-es reform kihirdetése előtt egy héttel Sevcsenko meghalt. Február 28-án Sevcsenko temetése Péterváron hatalmas társadalom­politikai tüntetéssé vált. A költő ravatalánál ukrán, orosz és lengyel nyelven mondtak gyászbeszédet, ez kinyilvánította az ukrán-orosz-lengyel forradalmi egységet, melyet aktívan hangoztatott életében a nagy ukrán forradalmár-de­mokrata.

2. A kijevi illegálisok. Andrij Kraszovszkij

1860. decemberében a kijevi egyetem diákja, Jevhen Mosszakovszkij a Kijevi Katonai Szakiskolában egy illegális csoportot létesített, melynek tagjai (pl.A. Gercen, Ny. Csernisevszkij) T. Sevcsenko műveit olvasták, nép­szerűsítették munkásságukat eszmetársaik körében. Az illegálisan szervezkedők célja az volt, hogy előkészítsék az ukrán parasztság felkelését a lengyel felszabadító mozgalom megsegítésére, mely a 60-as évek kezdetén aktivizálódott. Erre vágyott az ukrán ifjúság egy másik csoportja is Kijevben, melyet 1862-től a gimnázium végzős diákja, Volodimir Szinyohub vezetett. A falvakban a csoport tagjai „kobzos esteket" szerveztek, ahol a falusiak körében feljegyezték a nép­költészeti alkotásokat, feleltek a falusiak kérdéseire az aktuális társadalom­politikai életből, megmagyarázták az értelmiség társadalmi mozgalmának távlati céljait.

Szinyohub a parasztságot forradalomra, a lengyel felszabadító mozgalomban való részvételre buzdította. Az 1861-1862-es év folyamán, letartóztatásáig Kraszovszkij aktívan terjesztette Sevcsenko műveit és A. Gercen külföldi forradalmi kiadványait. a város demokratikus köreiben, forradalmi agitációs munkát fejtett ki a parasztság körében az egész Kanyivi járásban. Megtudva, hogy a városban állomásozó katonaságot a parasztmozgalom elfojtására irányítják, Kraszovszkij egy felhívást .írt és terjesztett a katonák körében, hogy ne vegyenek részt a megtorlásokban. A forradalmárt Szibériába száműzték. Ott nemsokára belehalt a kényszermunkába.

3. A lengyel felkelések ukrán részvevői

1863-ban Lengyelországban kitört a nemzeti felszabadító felkelés.

A lengyel felkelők soraiban akkor legalább 300 egykori cári katonatiszt harcolt: oroszok, ukránok, beloruszok. Lengyelország területén Lublin városka közelében harcolt egy partizáncsapat Iván Necsajjal az élén, mely 400 tagot számlált, akiknek többsége ukrán volt.

A Balparti Ukrajnában, ahol akkor szintén len­gyel felkelő csapatok harcoltak, a „Föld és szabad­ság" szervezet tagjai a lakosság és a cári hadsereg körében röplapokat terjesztettek a felszabadító harc támogatására. A lengyel felszabadító mozgalom vezetői Lengyelországot az 1772-es határok között akarták visszaállítani (azaz a Jobbparti Uk­rajna hozzácsatolásával), az ukrán parasztságot közömbössé, sőt mondhatni ellenségessé tette a lengyel felkelés iránt. A néptömegek támogatása nélkül a felkelés bukásra volt ítélve. 1864-ben a cári hadsereg elfojtotta.