Добавил:
Upload Опубликованный материал нарушает ваши авторские права? Сообщите нам.
Вуз: Предмет: Файл:
ИТРП (Ситникова) / ПР1 / 1-Перевод.doc
Скачиваний:
9
Добавлен:
27.02.2016
Размер:
189.44 Кб
Скачать

Hópelyhecske

(orosz népmese)

Élt egyszer egy öregember meg egy öregasszony. Mindennel el voltak látva, csak épp gyerekük nem volt. Búslakodtak is emiatt eleget. Egy téli napon térdig érő hó esett. Kinéz az öreg az ablakocskán, és azt mondja az öregasszonynak:

– Menjünk sétálni, anyókám, és csináljunk egy hóembert.

Az öregasszony pedig így válaszol neki:

– Nem bánom, menjünk. De ne hóembert csináljunk, gyúrjunk inkább egy kislányt, és nevezzük el Hópelyhecskének.

Így is tettek. Gyúrtak maguknak az öregek egy kislányt. Olyan szép lett, hogy az öregember meg az öregasszony nem győztek betelni a látásával.

Egyszer csak Hópelyhecske megmozdította kezecskéjét-lábacskáját, és elindult a ház felé.

Volt aztán öröm!

Nőtt-növekedett a kislány, és napról napra szebb lett. Az öregember és az öregasszony egyre csak gyönyörködtek benne. Hópelyhecske fehér volt, mint a hópehely, szemei mint az égszínkék gyöngyök, szőke hajfonatai a derekáig értek.

Ám beköszöntött a szép kikelet, pattanásig feszültek a rügyek, megszólalt a magasban a pacsirta. A fiúk nekividámodtak, és a lányok tavaszköszöntő dalokat énekeltek. Csak Hópelyhecske lett napról napra szomorúbb, vidámsága elmúlt, naphosszat az ablakban ült, és könnyeit hullatta.

Eljött a gyönyörű nyár is, a kertekben pompáztak a virágok, és hullámzott a búzamező... Hópelyhecske még bánatosabb lett, csak bújt, bújt a nap elől, csak a hűvösbe, az árnyékba kívánkozott.

A két öreg sóhajtozott:

– Csak nem vagy beteg, kislányom?

– Nincs nekem semmi bajom, anyókám. – De egyre csak a sarokba húzódott, nem akart a házból kilépni.

Egyszer a lányok az erdőbe indultak gyümölcsöt szedni. Hívták magukkal Hópelyhecskét is. Hópelyhecske fogta a kosárkáját, és velük ment. A lányok járták az erdőt, koszorút fontak, vígan daloltak. Hópelyhecske pedig keresett egy hideg patakocskát, melléült, s a vizet bámulta.

Beesteledett. A lányok mulatozni kezdtek, tüzet gyújtottak, és átugráltak rajta. Odakiáltottak Hópelyhecskének is:

– Ugorj te is, Hópelyhecske!

Hópelyhecske nekirugaszkodott, és ugrott… Sistergés, majd panaszos sóhaj hallatszott a tűz felől… és Hópelyhecske nem volt többé. Fehér pára gomolygott a tűz fölött, majd egy felhőcske emelkedett az ég felé.

Hópelyhecske örökre eltűnt.

************************

– Szomorú mese a tiéd.

– Bizony, kissé szomorú. Kár, hogy semmit sem találtunk. Most visszatérünk a faluba?

Reggeli után búcsút vettem Ivántól, ettől a jó fiútól, majd folytattam utamat.

Hosszasan, mezőkön át, és közben sok emberrel találkoztam. Fárasztó volt éjszakákon keresztül a páfrányt keresni. Egyszer, egy faluban, leültem egy kút mellé, és elaludtam. Egy csengő hang ébresztett fel:

– Hé, fiú! Életben vagy-e? Netán rosszul vagy? Ne hívjak orvost?

Egy szőke legényke hajolt fölém, és megérintette a vállamat.

– Hogy hívnak téged, fiú?

– Guruljborsócskámak. Hát téged?

– Jánkónak. Jól vagy?

Beszélgetve mentünk végig a falun. Az egyik udvarból énekszó hallatszott. A dal nagyon szép volt, csakhogy…

– Jánko, mi ez? Értem is, meg nem is a dal szövegét. Úgy tűnik, mintha ukránul énekelnék... De mégsem – talán oroszul...

– Nem, Guruljborsócska, ez a belorusz nyelv.

– Csak nem Belorussziában vagyok?

– Nem, pajtás, Ukrajnában vagyunk. Országunkban beloruszok is élnek. Tarts velem, nálam megpihenhetsz.

Eszembe jutott, hogy egyszer nagyon finom belorusz étellel kínált meg valaki.

– Jánko, hogy nevezik azt a krumpliból készült lángosfélét, amit tejföllel fogyasztanak, és legízletesebben a beloruszok készítik? Nem jut eszembe a neve.

Lapcsánka! Ha akarod, elmondok egy mesét az elvesztett szóról.

**************************

Соседние файлы в папке ПР1