- •Egy nagy család meséi Kedves barátom!
- •Üdvözöllek benneteket, barátaim!
- •Nyávogi úr
- •Hópelyhecske
- •Az elvesztett szó
- •Az aranykacsa
- •A két irigy medvebocs
- •A hiányzó fűszer
- •A szakács és a király
- •Az állatok írása
- •A szőlősgazda és a kígyó
- •A jó iváncsu
- •Egy kanál só
- •A madarakat hímző lány
- •Hogyan tanította meg a számadó juhász az urakat enni
Nyávogi úr
(ukrán népmese)
Volt egyszer egy embernek egy öreg kandúrja, de olyan öreg volt már, hogy egeret sem bírt fogni. Egy szép napon a gazda kivitte az erdőbe, otthagyta szegényt, ő pedig hazament.
Kis idő múltán odamegy a kandúrhoz a róka, és kérdi tőle:
– Hát te ki vagy?
– Én vagyok Nyávogi úr – mondja a kandúr.
Azt mondja neki a róka:
– Tudod mit, gyere hozzám, lakj nálam.
A kandúr beleegyezett.
Egyszer a nyulacska meglátta a rókát és azt mondja neki:
– Róka koma, elmegyek hozzád vendégségbe.
A róka meg így szól:
– Nálam van Nyávogi úr, széttép téged, ha meglát.
A nyúl elújságolta a farkasnak, a medvének és a vaddisznónak, amit Nyávogi úrról hallott.
Összegyűltek az állatok, gondolkozni kezdtek: hogyan láthatnák meg Nyávogi urat. Végül így döntöttek:
– Hívjuk meg ebédre.
Be is szereztek mindent, és elkezdtek főzni. Amint kész volt az ebéd, elküldték a nyulacskát, hogy hívja meg Nyávogi urat.
Odafut a nyúl a rókalyukhoz és bekiált:
– A farkas, a medve, a vaddisznó meg én kérjük, hogy gyere el hozzánk Nyávogi uraddal ebédre!
Feleli a róka:
– Jól van, elmegyek, de ti bújjatok el, mert Nyávogi úr széttép benneteket.
Visszafut a nyulacska a barátaihoz, és elmondja, mit tanácsolt a róka.
El is rejtőztek: a medve felmászott a fára, a farkas egy bokor mögé bújt, a vaddisznó befúrta magát a száraz levelek közé, a nyulacska pedig eltűnt a bokrok között.
Hozza a róka Nyávogi urat. Amikor a macska meglátta az asztalon a rengeteg húst, nyávogni kezdett: „Miau!” Az állatok meg ezt gondolták: „Lám csak! Kevés neki az ebéd! Felfal ez még minket is!”
Felmászott Nyávogi úr az asztalra, nekilátott az ebédnek, még hunyorgatott is hozzá, annyira ízlett neki. Mikor aztán jóllakott, elnyújtózott az asztalon. A vaddisznó az asztal közelében volt megbújva a levelek alatt, és valahogy egy szúnyog éppen megcsípte a farkát. Erre nagyot csapott a farkával; a kandúr azt hitte, hogy egy egér szaladt el mellette, és nyomban utána ugrott a disznó farkának. Az pedig felpattant, és futásnak eredt.
Nyávogi úr annyira megrémült a vaddisznótól, hogy felugrott a fára, és éppen arra az ágra, amelyiken a medve ült. Mikor a medve meglátta, hogy a kandúr feléje tart, még feljebb mászott a fán, aztán még feljebb, míg végül letört alatta az ág, és zsupsz! – ráesett a farkasra, s majdnem agyonnyomta szegényt. Erre nekiiramodott az állatsereg, szaladt, ki merre látott. Futott a nyúl is esze nélkül. Aztán mikor megint összejöttek, ezt mondogatták egymásnak:
– Milyen aprócska ez a Nyávogi úr, és mégis majdnem felfalt valamennyiünket!
*********************
Iván végighallgatta a mesémet, majd rábólintott:
–Nemrég került hozzám egy kismacska, elnevezem Nyávogi úrnak. Innen hová vezet az utad, Guruljborsócska?
Mesélni kezdtem Ivánnak a páfrányról, a kincsről és az álmaimról. Amikor a végére értem, Iván szeme felragyogott:
– Segíthetnék neked? Jól ismerem a közeli erdőket. Azt is tudom, hol nő a páfrány. Menjünk el oda még ma éjszaka!
Miért is utasítottam volna vissza egy jó ember segítségét? Még akkor éjjel az erdő felé vettük az irányt, hogy megkeressük a páfrány virágát. Tüzetesen megvizsgáltunk minden növényt, de a varázslatos virágot mégsem találtuk meg.
Már kelőben volt a nap, amikor teljesen kimerülve leültünk egy tisztás szélére, és gyönyörködtünk a táj szépségében.
– Most te mondj el egyet néped meséiből! – kértem Ivánt.
– Rendben! – egyezett bele Iván. Az én mesémnek Hópelyhecske a címe.
*********************