Egy nagy család meséi Kedves barátom!

Hazánkban, Ukrajnában, különböző nemzetiségek élnek. Valamennyien ápolják hagyományaikat, kultúrájukat, történelmi múltjukat, anyanyelvüket.

A világon több mint hatezer nyelv létezik. Ezek között vannak olyanok, amelyeken emberek milliói érintkeznek egymással. Vannak azonban olyan nyelvek is, amelyeken csak nagyon kevés ember beszél. Ezeket az eltűnés veszélye fenyegeti. A nyelvvel együtt pedig feledésbe merülhet egy egész nép történelme és kultúrája is. Az emberiség történelmében már voltak ilyen veszteségek. Csupán a XX. században nyelvek tucatjai tűntek el.

A világon senki sem használja az ószláv nyelvet, sem az indiaiak ősi nyelvét, a szanszkritot. A latin nyelv csak a tudományos kifejezésekben létezik. E nyelvekből azonban sok új nyelv keletkezett mind Ukrajnában, mind az egész világon.

Hogy többé soha, egyetlen nyelv se tűnhessen el, a különböző országok vezetői összegyűltek és kidolgoztak egy speciális dokumentumot, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját. Ez a charta hivatott arra, hogy biztosítsa minden ember számára az anyanyelv használatához való jogot, és megvédje a nyelveket az eltűnés veszélyétől.

Gyűjteményünk figyelmedbe ajánlja azon népek tündérmeséit, amely népek nemzeti kisebbségei országunkban élnek. Ukrajna százharminc nemzetiség és népcsoport szülőföldje, ahol valamennyien egy nagy családként élnek együtt. Ezért van az, hogy az ukránon kívül sok más nyelvet is hallhatunk, amelyeken a különböző nemzetiségű emberek beszélnek egymással.

A könyv lebilincselő szépségű meséi kitárják előtted azt a varázslatos világot, amelyet az Ukrajnában élő népcsoportok hoztak létre.

Meseolvasás közben jusson eszedbe, hogy minden ember nagyrabecsüli a jóságot és igazságosságot, a becsületességet és tisztességet, szereti és óvja szülőföldjét.

Olvasd hát, barátom, e műveket, és teljék meg szíved szépséggel és jósággal!

„EGY NAGY CSALÁD MESÉI”

Üdvözöllek benneteket, barátaim!

Guruljborsócska vagyok. Bizonyára mindnyájan ismeritek a kalandjaimról szóló mesét. Miután néném és bátyáim megszabadultak a gonosz sárkánytól, mindnyájan hazatértünk, és boldogan éldegéltünk. Néném hamarosan férjhez ment, és bátyáim is családot alapítottak. Én pedig boldog voltam hozzátartozóim körében, örvendeztem unokaöcséimnek, de néha szomorúan gondoltam rá, hogy nem mindenkinek adatik meg, hogy olyan boldogan és békésen éljen, mint a mi családunk. Hogy sajnáltam a magányos, szegény embereket, és hogy szerettem volna segíteni rajtuk! De miért is ne tehetném? Hisz emberfölötti erővel rendelkezem, nem vagyok se gyáva, se lusta. Így hát elhatároztam, hogy segíteni fogok minden boldogtalan emberen, aki szülőföldemen él. S ha már ismerjük a célt, akkor előbb utóbb megtaláljuk a hozzá vezető utat is.

– Üdvözöllek, Guruljborsócska! Én az erdei tündér vagyok. Valóban segíteni szeretnél az embereken? Lesz-e elég kitartásod és bátorságod hozzá?

– Lesz – válaszoltam a tündérnek. Csakhogy nem tudom, mit kellene tennem, hogy az emberek boldogok legyenek.

– Akkor jól figyelj: el kell hagynod Meseországot, és az emberek közé kell menned, hogy éjszaka megkeresd a páfrány virágát. Az alatt annyi drágakincs van elrejtve, hogy minden embernek jut, sőt még marad is belőle!

– De hiszen azt a kincset már sok-sok éve keresik az emberek Szent Iván ünnepének éjszakáján, de eddig még senki sem találta meg!

– Ej, Guruljborsócska! Ők maguknak keresték a kincset, te pedig mások számára fogod keresni. Ha tehát nem ijedsz meg, nem lankadsz el, nem válsz közömbössé az emberek iránt, biztosan megtalálod, amit keresel!

Ezeket mondotta a tündér, majd eltűnt, én pedig hazamentem, hogy felkészüljek a hosszú útra. Öröm és aggodalom töltötte el szívemet: örültem, hogy végre valóra válthatom álmaimat, ugyanakkor szomorkodtam is, hogy hosszú időre el kell válnom szüleimtől. És bár nem maradtak magukra, elszomorított, hogy nem beszélhetek velük, és nem tudhatom, mi történik otthon.

Amint Meseország határához értem, egy fűzfa mellett megpillantottam az erdei tündért:

– Ne aggódj, Guruljborsócska, én a szüleiddel maradok, és minden rendben lesz. Ígérem neked! Te pedig ne feledd Meseországot! Akár akadályba ütközöl, akár bánat ér vagy épp jól megy a sorod és vidám vagy, gondolj mindig rá. Meglásd, segítségedre lesz. Sok szerencsét!

Alighogy átléptem a határt, valami megforgatott, megpörgetett, és kiröpített az emberek világába.

Az ösvény egy ismeretlen faluhoz vezetett. Korábban is sejtettem, hogy az emberek világa különbözik a mesevilágtól, de hogy pontosan miben, azt nem tudtam. Egy kiskapu mellett egy korombeli fiú állt, és én elhatároztam, hogy megismerkedem vele.

– Üdvözöllek, legény! Guruljborsócska vagyok, a nagyvilág vándora. Megpihenhetnék-e nálad?

A fiú kinyitotta a kiskaput:

– Kerülj beljebb, Guruljborsócska! Engem Ivánnak hívnak. Menjünk be a házba.

A ház hasonlított is, nem is azokra a házakra, amelyeket korábban láttam. Nem volt mellette cseresznyéskert, és a hímzett terítők is teljesen másak voltak.

– Megéheztél-e az úton, Guruljborsócska? Talán ebédelnél valamit. Ma scsi és húsos kása van ebédre.

– És miért nem borscs? – csodálkoztam.

A fiú elmosolyodott:

– Guruljborsócska, te egy orosz faluba vetődtél. Mi oroszok vagyunk.

Asztalterítés közben Iván mesélni kezdett:

– Őseink már nagyon régen letelepedtek Ukrajna területén. Országaink szomszédosak egymással, így aztán az én ük-ük-ük-ükapáim gyökeret vertek ezen a földön, amely ily módon szülőföldünkké vált. Tudod, az oroszok Ukrajna összlakosságának körülbelül egyötödét teszik ki.

– Te olyan jól beszélsz ukránul!

– Hát hogyne, hisz ez annak az országnak a nyelve, ahol születtem és élek, de jól beszélem anyanyelvemet, az oroszt is. Ismerem dalait, meséit, és Oroszországba is ellátogatunk apámmal minden nyáron.

Miközben Ivánt hallgattam, megettem a finom scsit, és jót ittam a csillogó szamovárban főtt illatos teából. A tea mellé ízletes olágyi is került az asztalra. Egyszer csak valami a lábamhoz dörgölődzött...

– Nicsak, Nyávogi úr! – Karomra vettem a hatalmas vörös kandúrt, amely azonnal dorombolni kezdett és odatartotta a nyakát, hogy simogassam.

– Miért épp „Nyávogi úr”? Őt Murcsiknak hívják.

– Te talán nem ismered a Nyávogi úrról szóló mesét?

– Nem.

– Hát akkor figyelj!

**************************