Добавил:
Upload Опубликованный материал нарушает ваши авторские права? Сообщите нам.
Вуз: Предмет: Файл:
ИТРП (Ситникова) / ПР1 / 1-Перевод.doc
Скачиваний:
14
Добавлен:
27.02.2016
Размер:
189.44 Кб
Скачать

A hiányzó fűszer

(zsidó népmese)

Élt valamikor Izrael földjén egy bölcs rabbi, akit Jehuda Anasinak hívtak. Bölcsességének híre elterjedt az egész országban, sőt még a tengeren túl is.

Hallotta hírét a római császár, Antoniusz is, és elhatározta, felkeresi otthonában, hogy meghallgassa okos beszédét. A császár, kíséretével együtt szombat délelőtt érkezett meg a bölcs házához. Megörült Jehuda rabbi a magas rangú vendégnek és beinvitálta valamennyiüket, hogy vegyenek részt a szombati közös étkezésen. Válogatott, finom eledeleket szolgáltak fel a vendégeknek, de csak hideget, mivel az ételeket szombat előestéjén készítették, Jehuda Anasi házában ugyanis szombatonként nem szoktak tüzet gyújtani.

A császár, miniszterei és tanácsosai tömték magukba a hideg ételeket, s még repetát is kértek belőle. Az ételek azonban elfogytak, és már nem volt mit a tányérokra tenni. Akkor a házigazda meghívta vendégeit a következő vasárnapra, megígérvén, hogy háromszor annyi fogás lesz az asztalon.

Amikor eljött a következő vasárnap, Jehuda rabbi házának konyhája tele lett finomabbnál finomabb ételekkel, minden friss és meleg volt. Az asztalra színes abrosz került, és feltálalták az ebédet.

Kíséretével együtt megérkezett a császár is. Asztalhoz invitálták őket. A császár megkóstolta a húst, evett egy keveset a zöldségből és a halból is, de semmiből sem kért még egyszer. A házigazdát ez meglepte, és megkérdezte, miért nem ízlett neki az étel.

– Az étel nagyon finom volt, – felelt a császár, – de nincs az ételeknek olyan különleges ízük, mint azoknak volt, amelyeket a múlt szombaton ettünk nálad.

– Valóban így van – mondta Jehuda rabbi –, a mai ételekből ugyanis kimaradt egy fűszer.

Megharagudott Antoniusz, amiért Jehuda nem szerezte be a szükséges fűszert, de a bölcs ezt mondta neki:

– Még a császár kamráiban sem lehet megtalálni azt a fűszert, ami hiányzik a mai ebédből. Azokon az ételeken, amelyek kihűltek, a szombati ebéd különleges íze volt érezhető, ami nem hasonlítható össze semmivel. Most már tudod, hogy mikor kell az asztalomhoz ülni, ha ismét érezni akarod ennek a fűszernek semmihez sem hasonlítható ízét – a szombat ízét.

Búcsút vett a római császár Jehuda Anasitól, majd, miután gazdagon megajándékozta, útra kelt. Attól kezdve jó barátok lettek. A császár sokszor felkereste Anasi házát, hogy hallgassa bölcs beszédét, és élvezze a semmihez sem hasonlítható szombati ételek ízét.

*****************************

Mikor Dávid beavatott a szombati nap tiszteletének hagyományába, megértettem, milyen nagy szerencsém volt, hogy megkóstolhattam a semmihez sem hasonlítható ízű szombati ételeket. Időm nem engedte, hogy kikérdezzem újdonsült barátomat népe egyéb szokásairól, mert a fáradtság és az ablakomon kopogó eső álomba ringatott. Másnap pedig a vendégszerető családdal elköltött reggeli után továbbindultam.

Egyszer, amint egy falun haladtam keresztül, vidám muzsika és énekszó ütötte meg a fülemet. Az egyik háznál lakodalmat ültek. A kerítésnek dőltem, és úgy bámultam a mulatozó embereket. Ráhúztak a zenészek, a fiúk a lányokkal párba álltak, és táncolni kezdtek. Valaki megszólított:

– Hé, legény! Mit szomorkodsz? Nagy az öröm e háznál: férjhez megy a nővérem! Felejtsd el minden gondodat! Nézd csak, Iljana pár nélkül maradt, eredj, táncolj vele!

– Örömest mennék én, barátom, a zene is ismerős, a táncot is láttam már, de nem tudom eljárni. Milyen tánc ez?

– Szóval nem vagy idevaló – szögezte le a fiú. – Ennek a táncnak moldovenyaszka a neve. Gyere, beszélgessünk!

A fiú, akit Viorelnek hívtak, a ház mögötti virágoskertbe vezetett. Leültünk egy száraz fatönkre. Viorel egy szőlővel teli tányért nyújtott felém.

– Te valóban hallhattad ezt a zenét és láthattad ezt a táncot, mert ezek nagyon népszerűek itt, Ukrajnában.

– Hát akkor ti moldovánok vagytok?

– Igen. Őseink valamikor réges-régen áttelepültek ukrán földre.

A szőlő, amivel Viorel megvendégelt, hihetetlenül finom és zamatos volt. Elmeséltem neki, mi célból vándorolgatok szülőhazámban, és mit keresek.

– Jó gondolat, Guruljborsócska –, dicsért meg Viorel. – Csakhogy… Ugye tudod, hogy a pénz önmagában nem boldogít! Láthattad népes családomat, milyen boldogok! Boldogok, mert együtt vannak, boldogok, mert örülnek egymásnak.

Örömest meséltem a fiúnak a családomról, amelyik már nagyon hiányzott. Azonban közeledett az éjszaka, így tovább kellett mennem. Viorel adott nekem az útra egy kis puliszkát meg juhtúrót, de nem válhattam el új barátomtól mindaddig, amíg meg nem hallgattam a meséjét.

– Rendben van, elmondok neked gyorsan egy rövid mesét, mert a nővérem már vár rám az ünnepi asztalnál.

****************************

Соседние файлы в папке ПР1