19. Tudományos determinizmus

A determinizmus a jelenségek egyetemes oksági meghatározottságát állító filozófiai nézet.

E felfogás szerint minden – természeti, társadalmi, pszichikus – jelenség korábbi történések által meghatározott. Képviselői tagadják a véletlen létezését.[1]

A determinizmus szerint minden tény és esemény kauzálisan szükségszerű abban az értelemben, hogy nem lehetséges olyan tény vagy esemény, amelyet bizonyos feltételek ne tennének szükségszerűvé. Ha valakinek megadathatna, hogy ismerje a világ teljes állapotát egy adott pillanatban, akkor a természeti törvények segítségével képes lenne meghatározni a világ állapotát minden megelőző és későbbi időpontban is. Döntés csak egyféleképp lehetséges: úgy, ahogyan a genetika törvényei és a környezeti hatások meghatározzák. A döntés folyamata nem, de az akarat szabadsága illúzió.

Ez a gondolat már az ókorban is megjelent, de részletes, matematikai kifejtésére csak a 18. században került sor. A determinizmus gondolata összefügg egyrészt a természettudományoknak tulajdonított magyarázó erővel, másrészt a szabad akarat kérdésével.[2]

Megkülönböztethetünk egyebek mellett okozati (kauzális) és logikai determinizmust. A determinizmus szót leggyakrabban okozati determinizmus értelemben használjuk.

1 Okozati determinizmus

2 Logikai determinizmus

20. Preraffaelisták

A preraffaeliták angol író- és művészcsoport, mely 1848-ban William Holman Hunt (1827-1910), John Everett Millais (1829-1896) és Dante Gabriel Rossetti (1828-1882) vezetésével alakult azzal a szándékkal, hogy koruk festészetét kivezesse a felületes akadémizmusból. A társaság tagjai voltak még alapításkor - James Collison, aki 1850-ben kivált, - Frederick Stevens, aki később minden művét megsemmisítette és műkritikus lett, - William Rosetti, Rosetti öccse,szintén kritikus - és ebben a formájában kritikustársával együtt akár egy manifesztót is megfogalmazhattak volna, de nem tették, ő egyben a csoport titkára, valamint hetedikként Thomas Woolner szobrász, aki később Ausztráliába költözött. A csoport 1850-től folyóiratot jelentetett meg a talán kevésbé szerencsés "The Germs" címmel, mely négy kiadást élt meg. A cikkek művészi véleményeket fogalmaztak meg inkább és nem művészetpolitikát, mely nagyjából a "Le Joshua Reynolds-szal, le a Királyi Akadémiával, le a "barnafestéssel", le Raffaello-val, éljen a quattrocento előtti olasz művészet és irodalom" nézetre korlátozódtak.

Céljuk a mélyebb élmények őszinte, eszményítő kifejezése volt. Mintaképüknek a Raffaello előtti 15. századi toszkánai festők művészetét tekintették. Romantikus álláspontról bírálták a polgári társadalmat, idealizálták a középkort, és a korai naiv művészetet próbálták feltámasztani. Misztikus szimbolizmus és stilizáltság jellemezte művészetüket. Festészetük részletező, naturalisztikus, merev és természetellenes. Később csatlakozott a csoporthoz Edward Burne-Jones (1833-1898) és William Morris (1834-1896).

21. Barbizoni iskola

1835 körül fiatal francia tájképfestőkből álló csoport utazott a Párizs környéki fontainebleau-i erdő szélén fekvő faluba, Barbizonba. Nevük a művészettörténetbe mint barbizoni iskola vonult be, a tagjait „barbizoniak” néven emlegetik.

Stilusa

Egy új nemzedéket képviseltek, a francia realista tájképfestők első nemzedékét. Fő törekvésük a természet tanulmányozása, megismerése volt. Kitörni a műtermek világából, a természetben festeni, a szabadban, bensőséges hangulatú képeket. Az addig uralkodó akadémizmustól akartak elhatárolódni. Stílusukra jellemző volt a kompozíció szigorúsága, az aprólékos kidolgozás, a fényképszerű pontosság. Témájukat főleg a természet adta, de nem zárkóztak el a historikus, vallásos, bibliai és a legendák témáitól sem. Lényeg, hogy minden érdemes a megörökítésre, azt festették, ami körülvette őket.

Stílusuk nem volt forradalmian új, színeik borongósak, gyakran képeiket szürkés, barnás fátyollal árnyalták, ragaszkodtak a tónusfestéshez. Különösen fákat szerettek festeni, de gyakran ábrázoltak embereket, nyájakat is. A barbizoniak fő ereje a frázis és sablon nélküli, egyszerű természetlátás volt. A festők nem alkottak a szó szoros értelmében csoportot vagy művésztelepet, mégis alkotásaikkal nagy hatással voltak a kor többi tájfestőjére. A természetben készítették el vázlataikat, s a végleges képeket a műteremben festették. A plein air festésmóddal nagy szerepük volt a realizmus és az impresszionizmus kialakításában. Sok neves festő járt rendszeresen Barbizonba.

Az első letelepedők közé tartoztak:

Théodore Rousseau

Narcisse Virgilio Díaz de la Peña

Charles-François Daubigny

Jules Dupré

Constant Troyon

Charles Jacque

Jean-François Millet

Jean-Baptiste Camille Corot

Gustave Courbet

Paál László