Analitikus dráma:

a XIX. század második felében jelentkező dramaturgiai modell. A cselekmény jelenében lezajló történések rendkívül redukáltak. A drámai akció lényegében abban áll, hogy a szereplők tudomására jutnak olyan múltbeli tények, amelyek önértelmezésüket, léthelyzetük értékelését alapjaiban határozzák meg, illetve a szereplők tudatában minduntalan felidéződnek olyan múltbeli események, amelyek jelenbeli cselekvésképtelen helyzetük okozói. Aktivitásuk ezért lényegében a múltbeli történések reflektálásában merül ki.

17. Szecesszió-

A szecesszió kivonulást, elkülönülést jelent, utalva arra, hogy 1897-ben Bécsben negyvenkilenc művész kivonult a városi művészeti központból, hogy új művészetet teremtsen. A századforduló jellegzetes képző- és iparművészeti, valamint irodalmi irányzata, stílusként nehezen értelmezhető, historizmus- és eklektikaellenes mozgalom, ami minden országban másként nyilvánult meg. Sokáig a 19. századösszekuszálódott végének vagy a 20. század tisztázatlan kezdetének tekintették. Önálló értékeire az 1970-es évektől figyeltek föl. Felmerült többek között az az értelmezési lehetőség, hogy a szecesszió az avantgárd legkorábbi fázisa. Az irányzatról kialakult negatív vélemények azonban máig nehezítik az értékelést, a helyzetet pedig tovább bonyolítja, hogy napjainkban a szecesszió a kereskedelmi festészet és a giccs forrásává vált.

A szecesszió kialakulása

A szecesszió sokkal inkább egy művészeti irányzat, egy világkép, mint egységes stílus. A szó maga latin eredetű (sēcēdō, sēcēdere:kivonulni). Kivonulást, elszakadást jelent mindattól, amit a korabeli akadémikus művészet képviselt, és a hazugnak tartott historizmustól (neoreneszánsz, neobarokk, neogótikus stb. stílusok).

Első felbukkanása a művészetben John Ruskin (1819–1900) angol író nevével függ össze, aki számtalan könyvet, írást hagyott hátra irodalomról, festészetről, építészetről, szobrászatról és esztétikáról.

18. Pozitivizmus

A pozitivizmus az a bölcsészeti irány, amely csak az érzékelhető dolgokat tekinti valóságoknak, és tapasztalati alapon gyűjtött anyagból, elemekből építi fel világnézetét.

A pozitivizmus szerint a tudomány feladata pusztán a jelenségek leírása és rendszerezése, nem pedig magyarázata, mivel érzékeink úgysem képesek a belső összefüggések, törvényszerűségek megismerésére. Lebecsüli az elméleti megfontolások jelentőségét. Korlátozza a tudományos megismerést.

Maga a „pozitívum” szó jelentése: valóságos, tényleges dolog.

Comte szerint a pozitív stádiumban az emberi szellem kidolgozza a jelenségek közti összefüggések törvényeit, és ezzel megtalálja végső magyarázatukat. Comte szerint csak azok a tudományos tételek, melyek tapasztalatilag verifikálhatóak illetve falszifikálhatóak (tehát igazolhatóak, megtarthatóak illetve elvetendőek). Az okság nem más, mint azok a szabályszerűségek vagy egyformaságok, amelyeket megfigyelünk. Az elméleti entitások (=valamely dolog tulajdonságainak az összessége) csak értelmünk konstrukciói, melyeket azért hozunk létre, hogy segítségükkel megszervezhessük a jelenségeket, és sikeres előrejelzéseket tehessünk.