Arthur Rimbaud

Arthur Rimbaud (e. artűr rembó; 1854–1891) 1854. október 20. született Charleville-ben (e. sárlövill). A félárva fiút anyja bigott szellemben nevelte: szigorú katolikus iskolába járt és kiváló tehetségnek bizonyult.

1870-ben írta első francia nyelvű verseit. „Végigjárta a francia irodalom egész skáláját” – írta róla Somlyó György. Verspróbálkozásai a régi idők költészetétől vezették a kortárs irodalom felé. Paródiáiban kitűnő érzékkel jelenítette meg a kor népszerű költőinek ízlésvilágát és poétikai sajátosságait, de újító törekvéseinek sem szabott korlátot.

1870 augusztusában megszökött hazulról és a francia–porosz háború zavaros időszakában Párizsba ment. Mivel pénze nem volt, már a pályaudvaron letartóztatták, mert élelmet lopott. Innentől élete a szökések és csavargások története.

Ekkori verseiben az üde kamaszbáj vadsággal és az ösztönvilág mélyéből feltörő vágyakkal keveredik. (A völgyben egy katona alszik; Kóborlásaim; A kísértő).

1871 szeptemberében kötött barátságot Paul Verlaine-nel. Kapcsolatuk szerelemmé érett, örömeivel és gyötrelmeivel felnőtté avatta a kamasz ifjút. A párizsi bohém világ életét élték, ennek legfőbb ismertetőjele a polgárpukkasztó attitűd, a megbotránkoztatás és a botrány. Együtt becsavarogták Belgiumot, Londont és Dél-Angliát. Verlaine még a családját is elhagyta érte. Kapcsolatuknak Verlaine pisztolylövése vet véget. 1873 júliusában Brüsszelben a feldúlt, szenvedélyes Verlaine féltékenységében rálőtt barátjára.

1872-től Rimbaud költészete megváltozott. A kötött formákat elhagyta, helyettük a prózakölteményeket és szabadverseket kezdett írni (Színvázlatok). Utolsó művét, az Egy évad a pokolban című önéletrajzi ihletésű munkát 1873-ban nyomtatták ki Brüsszelben 500 példányban, de forgalomba csak Rimbaud halála után tíz évvel kerül, mert a kiadás költségeit anyja nem fedezte, így a kiadó megtartotta a példányokat.

Rimbaud a krízist követően fokozatosan felhagyott a költészettel, irodalmi kapcsolatait felszámolta. Mindössze három termékeny évet tudhatott maga mögött, de tehetsége és korlátoktól mentes személyisége a világirodalom legjelentősebb költőinek sorába emelte.

További életét a csavargás, a kereskedelem, az egzotikus utazások töltötték ki. A hetvenes évtized második felében Európában kóborolt, később a holland idegenlégió egyik hajóján Jávára is elvetődött. Innen egy skót tengerjárón tért haza, matrózként. Járt Stockholmban mint kereskedő, majd az afrikai utazások következtek. A nyolcvanas években Adenben, Kairóban és a délkelet-abesszíniai Hararban tűnt fel. Itt dolgozott egy francia kereskedelmi cég alkalmazottjaként. 1885-ben pedig fegyverkereskedelemmel foglalkozott.

Kalandos élete valójában menekülés, elutasítása a józan polgári életformának, amelynek ürességét gyermekkorában alaposan megtapasztalta. De menekült önmaga elől is, lázadó szelleme nem tűrte sokáig az egyformaságot. Utazásai alatt sokat tanult, főleg nyelveket, egy alkalommal még jelentést írt egyik afrikai útjáról a párizsi Földrajzi Társaságnak.

Az európai ember számára szinte elviselhetetlen körülmények között eltöltött évek aláásták egészségét. 1891. november 10-én, harminchét évesen Marseille-ben halt meg. Verseinek egy része csak halála után jelent meg az Ereklyetartó című kötetben. Halálával szinte egy időben vált világhírű költővé.

prózavers: ritmikus prózában írt költemény

szabadvers: a szabadvers azért "szabad", mert nem követi azokat a ritmusrendszereket, amelyek a nemzeti költészetekben kialakultak és megszilárdultak. A fogalom eredetileg a 17. századi költészetben a kötött ritmusok fellazítására, a verslábak ingadozó számú alkalmazására vonatkozott. Vannak, akik nem is tekintik versnek, pedig a szabadvers nem ritmus nélküli, hanem szabad ritmusú, ahol a ritmus a szótagnál nagyobb egységekből, tagmondatokból, mondatokból alakul. A költő a korábbiaknál sokkal kötetlenebbül, egyéniségéhez és a vers világához jobban alkalmazkodó módon alakíthatja a ritmust, amely lehet vers-, próza- és gondolatritmus, illetve ezek kombinációja is.

Rimbaud költészetét látnoki költészetnek nevezi a irodalomtörténet – nem alaptalanul. Költővé formálódásában saját képességei mellett jelentős Baudelaire költészetének hatása. A költők fejedelme, „a legelső látnok” újító törekvéseinek folytatására készült Rimbaud. Egyik 1871-es levelében ezt írta: „Azt mondom, hogy látnokká kell válnunk, látnokká kell tennünk magunkat. A Költő azzal válik látnokká, hogy hosszú, roppant, meggondolt munkával összezavarja összes érzékeit. A szeretet, szenvedés és őrület minden formáját; megkeresi önmagát, kimer magából minden mérget, és csak azok sűrített lényegét tartja meg magának. Kimondhatatlan szenvedés, amelyben szüksége van minden elképzelhető hitre, emberfeletti erőre, amelyben nagy beteggé, nagy bűnössé, nagy átkozottá válik – s a legfőbb dolgok Tudójává! – Mert elérkezik az ismeretlenhez!”

Sajátos költői ars poétikájának első megfogalmazása is pontosan érzékelteti azt a szándékot, amely szerint Rimbaud a világ mélyebb és rejtett rétegeit csakis a látomások erejével kívánja feltárni.