Ibsen világirodalmi jelentősége

A világirodalomban Ibsen a XIX. század legnagyobb drámaírója.Sajátos drámai műfajt alakított, az ibseni drámát, amit elsősorban színpadra szánt. Megalakította az analitikus dráma fogalmát, és bevezette a női lélek bemutatását, a nő felruházását különféle jogokkal. Műveiben kezdeti emancipációs vonások figyelhetők meg. Szembe szállt a nők felháborító helyzete ellen, amit sokan botrányosnak tartottak. Hatalmasat alkotott a drámák színpadra vitelében és dramaturgiában; életének utolsó idejében elbeszélő költeményeket írt.

57

Naturalizmus. Francia naturalizmus. Zola és köre

A naturalista szerzők írói módszereikben tulajdonképpen a realista hagyományokat (elsősorban Flaubert művészetét) követik, ugyanakkor igyekeznek minél objektívebben ábrázolni a világot. A realista művészek moralizáló szubjektivitása helyett tudományos szempontokat (pozitivista tudományosság: a valóság jelenségeinek természethű, dokumentum hitelességű ábrázolása) – igyekeznek érvényesíteni. Szempontrendszerük szociológiai,társadalomlélektani motivációkra épül.

A realista típusok helyébe a naturalizmusban a társadalmi egyenlőtlenségekből fakadó kiszolgáltatott sorsú, gyakran nyomorgó, szenvedő, cselekvésképtelen alakok lépnek. Nincs bennük önállóság, erő, lehetőségeiknek korlátot szab társadalmi hovatartozásuk, helyzetük általában kilátástalan, megváltoztathatatlan, értelmetlen (pl. a francia Émile Zola, Guy de Maupassant vagy a német Gerhart Hauptmann, a magyar Bródy Sándor, Móricz Zsigmond alakjai).

A realista művek középpontjában álló társadalmi-morális válság, társadalmi krízisek helyébe a megváltoztathatatlannak tűnő romlás, leépülés és a dekadencia lép. A realizmusban még élnek illúziók, a naturalizmusszkeptikus minden pozitív változással szemben. A naturalizmus képviselői már nem az egész társadalom ábrázolására törekszenek; a regények, novellák, drámák középpontjában egy-egy társadalmi csoport, réteg (pl. proletariátus, parasztság) vagy annak képviselője áll.

Zola a francia regény fejlődésének útját a XIX. században úgy határozta meg, hogy a modernség felé vezető úton a legnagyobb lépést Flaubert tette meg, akinek fő művét, a Bovarynét a realizmus és a naturalizmus közötti átmenetként értékelte.

A naturalista stílus Zola szerint azt jelenti, hogy az írónak a természettudósokhoz hasonlóan kell dolgoznia, módszereiket, ha áttételesen is, de alkalmaznia kell a valóság pontos leírására. A naturalizmus kifejezés a francianaturaliste (e. natüraliszt), azaz természettudós szóból ered. A modern, természettudományos alapú gondolkodás erőteljesen támaszkodott a pozitivista filozófiára. A pozitivista determinációelmélet pedig a regényelméletre.

A francia naturalizmus legjelentősebb képviselője, Émile Zola (1840–1902) regényíró, kritikus és publicista. Bár magát hol realistának, hol naturalistának nevezte, az előző korszak irodalmi ízlését és írói technikáját jórészt meghaladta. Ha Flaubert-t „sebész”-hez hasonlítjuk, írásainak precíz megszerkesztése és a szenvedélymentes előadásmód miatt, akkor Zolát egyenesen „boncmester”-nek nevezhetjük, aki javítani vagy gyógyítani már nem tud (talán nem is akart volna a páciensen), csupán megállapítja, mi volt a „halált” okozó betegség, és statisztikus pontossággal megadja előfordulásának gyakoriságát, illetve a „kór” lefolyásának történetét.

Zola írói módszerei

Eszköztár:

Az ember meghatározottsága: A naturalista író másképp közelít a kitűzött témához, mint elődei. A naturalizmus követői szerint az ember természeti lény, meghatározottságát egyrészt ez okozza (pl. átöröklött ösztönök, hajlamok), másrészt társadalmi lény, tehát a közösség formáló hatása (környezeti determináció) elől nincs módja kitérni.

Elbeszélői technika: Az elbeszélői technika hagyományosnak tekinthető. Zola a mindentudó (omnipotens)elbeszélőkközé tartozik.

A hitelesség igénye: A valóság kendőzetlen ábrázolásának igénye kényszerítette a realizmus meghaladására. A regény hitelessége minden eddiginél fontosabb szemponttá vált.

A naturalista iskola, illetve a naturalista regény olyan mélyen gyökeredzik a valóságban, hogy annak megtartása a fikció teljes elvetéséhez vezet. A cél azonban nemcsak a valóság, hanem az igazság feltárása is. A naturalista írók igazságérzete és -igénye olyan új (korábban be nem mutatott), izgalmas és egyben elkeserítő világot tár az olvasó elé, amelynek létezése nem új keletű, de eddig nem számított az irodalmi témák közé. Művészietlennek, ízléstelennek tartották. A valóság sötét oldalát tárják fel ezek az írások, azt a világot, amelyet szegények és nyomorultak népesítenek be, olyan emberek, akik nem pusztán az irodalmi egzotikum kedvéért élnek így, hanem ténylegesen a társadalom elesettjei. Nem hősök, nem tartanak igényt a szánalomra, sorsukat a polgári civilizáció vezette zsákutcába. Kitörni nincs módjuk, és természetesen képességük sem. A nyomor, a betegség, a bűn, a teljes lezüllés állapotát rögzítik ezek a regények, olyan valóságról beszélnek, amelyet alkalmasint az olvasó sem ismer vagy messze elkerül.

Extenzív ábrázolás: Zola szemléletének és egész regényírói életművének jellegzetessége a ciklusokba rendezés..

Módszeres adatgyűjtés: Módszeres anyaggyűjtéssel készült regényeinek megírására. Az egyes szereplő, illetve a szituáció kiválasztásában mindig gondosan mérlegelte, hogyan illeszkedik a nagyobb koncepcióba. Ennek ellenére a ciklusok regényei külön-külön is megállják a helyüket, a többi ismerete nélkül is teljes műnek számítanak.

A felgyorsult társadalmi mobilitás, a művelődési feltételek és a szokások gyökeres átalakulása folytán kialakuló új hétköznapi kultúra és a tömeges életformaváltás korszakának látlelete a regényciklus.

A főszereplő: A naturalista regény főszereplőjét klasszikus értelemben nem lehet hősnek nevezni. Sem viselkedésében, sem adottságaiban nincs hősre emlékeztető elem. A naturalizmus regényelmélete elveti a realista tipikusságot (azaz olyan típus szerepeltetését, mely egyesíti magában a lehető legtöbb tulajdonságot). Az intenzív ábrázolásmód efféle megoldása helyett azzal igyekszik hiteles lenni, hogy az ábrázolt alak természeti adottságait (biológiai meghatározottságát), valamint szociológiai módszerek segítségével a közösségben elfoglalt helyét és szerepét határozza meg. A bemutatott személy egyediségéből természetesen következtetni lehet a réteg általános jellemvonásaira, de szó sincs leegyszerűsítő általánosításról.

Tömegember: Ugyanakkor Zola a modern fogyasztói társadalom születésének tanúja és egyben résztvevője. Hősiességre alkalmat adó eset nem létezik. Maga az élet nem más, mint létharc, a pénz és a hatalom utáni tülekedés, illetve a szerelmi vágy kiélésének igénye. A modern nagyvárosi lét elembertelenítő, elidegenítő hatásainak első irodalmi megfogalmazásával találkozhatunk.

A naturalista regényíró így sosem a valóság egészéről akar átfogó képet adni, ennek a képnek a kirakása az olvasó dolga. Az író nem minősít, csak tételeket fogalmaz meg, és csupán egy általa fontosnak vélt valóságelemet elemez.

Zola regényei gyakran nem is mérhetők a hagyományos szépirodalom mércéjével, sokszor a tudományos vizsgálathoz közelebb állnak, mint az irodalomhoz, de ez érthető, ha a tudományos gondolkodás újbóli virágzásának korszakához viszonyítjuk a szerző életművét.

58

Nana

Nana

Eszköztár:

Párizs: A Nana ugyanabban a környezetben játszódik, mint BalzacElveszett illúziók című regénye. A helyszín Párizs, a szereplők pedig: előkelő társaság és a körülöttük forgolódó színészek, politikusok, újságírók és örömlányok. A regény címszereplője, Nana maga is prostituált, igaz nem az utca forgatagában kell megszereznie jövedelmét. Gazdag urak finanszírozzák költséges életét.

Zola a maga korában formabontó, merész, egyes műveiben kifejezetten pornográf szerzőnek számított. Az 1880-ban született Nana ennek talán egyik legjobb bizonyítéka. A regény a nemiséget, prostitúciót, a nagyvárosi élet romlottságát mutatja be teljes valóságában. Nem hiányzik belőle a szadizmus és a perverzió sem.

A főszereplő: Nana 18 éves, koránál fejlettebb szőke szépség. A Bordenave színház Szőke Vénusz előadásán lép fel először Párizsban. Énekelni nem tud, színészi tehetsége nincs, mégis nagy várakozás előzi meg a bemutatót. Az előadás csapnivaló, Nana mégsem okoz csalódást, ismeretlensége, szépsége és áradó erotikája elcsavarja a férfifejeket. Az előadás másnapján máris ostromolják. De ostromolják Nanát másnap a hitelezők is, akik a fényűző élet kellékeit szállítják, de az ifjú hölgynek nincs pénze. Még arra sem futja, hogy beteg kisfiának tartásdíját kifizesse.

A történet: A színpadi siker azonban egy csapásra megváltoztatja Nana életét. A társasági élet középpontjába kerül. Ostromlói közé tartozik Vandeuvres gróf (e. vandővr), Georges Hugon (e. zsorzs ügon), Daguenet (e. dagéne), Fauchery (e. foseri), az újságíró és Steiner bankár, aki egy vidéki kastélyt vásárol szeretőjének. Nana életének legfontosabb szereplője Muffat de Beville (e. müfá dö bevíj) gróf. Többször is meglátogatja Nanát Fondettes-beli házában. Itt látja vendégül Nana a szeretőit. Rajong az ifjú Georges Hugonért, akin kedvére anyáskodhat. Sorozatosan visszautasítja, megalázza előkelő vendégeit. Muffat grófnak például azt mondja, hogy felesége, Sabine grófné szeretője Fauchery.

Nana váratlanul összeköltözik Fontannal, a színésszel, aki mindenben ellentéte korábbi szeretőinek. Fontan elveszi pénzét, éhezteti, állandóan féltékeny és veri a lányt. Nana mégis őrjöngve szereti, amíg Fontan ki nem dobja.

Nana visszatér a színházba, s bár szerepében megbukik, rajongóinak hada újra öltözőjét ostromolja. Muffat gróf Párizs legelőkelőbb negyedében vásárol házat neki. Nana újra fényűző életet élhet. A pénzből azonban sohasem elég. Költséges szenvedélyei lassan felemésztik szeretői vagyonát. Steiner bankár a tönk szélére jut. Vandeuvres elveszti birtokait, és amikor versenylova sem nyeri meg a versenyt, amitől újra pénzt remélt, magára gyújtja az istállót. Georges Hugon szíven szúrja magát Nana előszobájában. Bátyja, Philippe hadnagy az ezredpénztárból sikkaszt, de mikor ez kiderül, az ifjút börtönbe csukják. Steinerhez hasonlóan tönkremegy Fauchery is, aki az időközben szerzett újságját és nyomdáját kótyavetyélte el Nanára. Hasonló sorsra jutott Hector la Falois (e. faloá), a gazdag birtokos, aki szintén vagyonával fizetett szerelméért. Nana mindenkit kifoszt és boldogtalanná tesz, miközben maga sem boldog.

A díszes társaság hanyatlását végignézi Muffat gróf, aki maga is nagy árat adott Nanáért. Házassága tönkrement, felesége szeretőt tart, Nana Muffat lányát régi szeretőjéhez (Daguenet) adatja feleségül. Muffat végül elhagyja Nanát, aki magára marad.

Louis, Nana fia elkapja a himlőt. A Párizsba visszatérő Nana ápolja haldokló fiát, de maga is áldozatul esik a fertőző betegségnek. A nemrég még szép és kívánatos Nana sebhelyektől megcsúnyult arccal, iszonyú kínok között hal meg egy szállodai szobában.

Irányregény: ZolaNana című regényét a naturalista iskola irányregényéneknevezi az irodalomtörténet.

Tézisregény: Valamilyen filozófiai tétel igazolására vagy cáfolatára szolgáló regénytípus; legismertebb példája Voltaire: Candide avagy az optimizmus.

59.