Ványa bácsi. Tehetetlenség és lázadás

A századvégi reménytelenséget sugallja a Ványa bácsi (1897) egy kisemmizett ember középpontba állításával, értékes emberek hiábavaló önfeláldozásával. A kilátástalanság és céltalanság mint közös életélmény még hangsúlyosabb lesz azáltal, hogy Csehov úgy zárja művét, melyben a vidéki világ patriarchális idillje paródiába fordul át, ahogy nyitotta. Mindenki marad, ahogy volt, a maga boldogtalanságába merülve.

Szereplők: - Alekszandr Vlagyimirovics Szerebrjakov, nyugalmazott egyetemi tanár - Jelena Andrejevna, a felesége, 27 éves - Szofja Alekszandrovna (Szonya), Szerebrjakov leánya az első házasságából - Marija Vasziljevna Vojnyickaja, titkos tanácsos özvegye, a professzor első feleségének anyja - Ivan Petrovics Vojnyickij, a fia - Mihail Lvovics Asztrov, orvos - Ilja Iljics Tyelegin, elszegényedett földbirtokos - Marina, öreg dajka - cseléd Történet: Történik Szerebrjakov udvarházában. Első felvonás Szerebrjakov vidéki kúriájában teázgat Marina, a dajka és Asztrov, az orvos, akit a ház ura köszvényének gyógyítására hívtak. Nemsokára kilép a házból Vojnyickij (Ványa bácsi), aki arról panaszkodik, mennyire megváltozott minden, mióta Szerebrjakov új feleségével, a fiatal és gyönyörű Jelenával visszaköltözött a birtokra. Kis idő elteltével megérkeznek a többiek is kerti sétájukból: Szerebrjakov, Jelena, Szonya és Tyelegin, aki a család barátja. Vojnyickij elégedetlen, irigyli a nyugalmazott professzort, aki szerinte érdemtelenül részesült és részesül feltűnően nagy elismerésben: ingyen tanulhatott, pedig szegény sorból származik; 25 évig tanított és írt könyveket, holott nem is ért a művészethez; volt és jelenlegi felesége csinos és fiatal, annak ellenére, hogy ő már igencsak koros és beteges. Megjelenik Marija, aki felettébb elkeseredett fia véleményét hallva. Asztrov lelkesülten beszél kis mintakertészetéről, faiskolájáról és természetszeretetéről Jelenának, majd távozik. Vojnyickij és Jelena egyedül maradnak. A férfi szerelmet vall a nőnek, bár tudja, sohasem lelhet viszonzásra. Második felvonás Valamivel éjfél után Szerebrjakov és Jelena szundikálnak a ház ebédlőjében. A professzor hirtelen felébred, és fájós lábára panaszkodik. Szóvá teszi, hogy csak terhére van feleségének, de ne féljen, nemsokára úgyis meghal. Jelena erre sírva fakad. Szonya is segíteni próbál apjának, de ő csúnyán ugráltatja. Vojnyickij jön, hogy átvegye az "éjjeli őrséget", de Szerebrjakov elutasítja. Végül Marina érkezik, aki lecsitítja az idős férfit, és ágyba fekteti. A szobában csak Vojnyickij marad, aki a múlton rágódik, majd megjelenik a kissé pityókás Asztrov és az őt kísérő, gitározó Tyelegin. Szonya lép be, és finom célzásokat tesz az orvos felé, de az nem érti meg, hogy a lány szerelmes belé, és távozik. Jelena és Szonya kibékülnek, pertut isznak, majd az asszony bevallja, hogy élete nem boldog Szerebrjakovval, de ő kész kitartani férje mellett. Harmadik felvonás Egy óra előtt Vojnyickij, Szonya és Jelena a szalonban gyülekeznek, mert a professzor fontos bejelentést kíván tenni. Vojnyickij az asszonyt piszkálja egy darabig, de belátja durvaságát, és békéltető ajándékért távozik. Szonya megkéri mostohaanyját, finoman faggassa ki az orvost, tudná-e szeretni, mert ő már nem bírja elviselni a bizonytalanságot (később meggondolja magát, de már hiába). Asztrov válasza egyértelmű, kijelenti, ő már csak Jelenát képes szeretni. A helyzetet kihasználva magához öleli és megcsókolja. Ekkor érkezik vissza Vojnyickij, aki felháborodik azon, amit lát. Szerebrjakov kíséretében jönnek a többiek is. A professzor vázolja ötletét: adják el a nem túl nyereséges birtokot, s az árból vehetnek egy kis nyaralót Finnországban. Vojnyickij ezen rendkívüli módon felháborodik, s Szerebrjakov fejére olvassa, hogy csak magával törődik. Ő és Szonya 25 éven keresztül keményen dolgoztak a birtok adómentesítésén, s a professzor most el akarja venni azt a jogos örököstől (Szonyától). Vojnyickij felháborodottan elrohan, Szerebrjakov a többiek unszolására követi, hogy megnyugtassa. Az ajtó mögül pisztolylövés hallatszik. A professzor kimenekül a szobából, Vojnyickij egy revolverrel utána. Másodszor is lő, de ezúttal is hibázik. Elkeseredésében eldobja a fegyvert, és egy székre rogy. Negyedik felvonás Szerebrjakov és Jelena Harkovba készülnek. Marina és Tyelegin bent gyapjúfonalat gombolyítanak. Jön Vojnyickij és Asztrov. Az orvos kéri barátját, hogy adja vissza a táskájából kilopott morfiumot, nem akarja, hogy Vojnyickij öngyilkos legyen. A férfi ellenkezik, de Szonya kérésére már megenyhül. Jelena szenvedélyesen búcsúzik Asztrovtól, Szerebrjakov és Vojnyickij pedig kibékülnek. A házaspár és az orvos távozása után újra visszaköszönt a magány a régi kúriára. Vojnyickij kétségbeesett, nem látja élete értelmét. Szonya megnyugtatja nagybátyját, majd újból dolgoznak, és a munka feledteti velük fájdalmaikat. Tyelegin halk gitárjátéka mellett hozzá is kezdenek az elszámolás megírásához. 

A dráma alaphelyzete mintha a hagyományos megoldást ismételné: a városból a vidéki kúriába érkezett házaspár miatt felborul az élet rendje, a szereplők megérzik, hogy életük valahol elromlott, valami lényeges hiányzik belőle; azután a jövevények elutaznak, és visszatér a korábbi nyugodt élet. Csakhogy ez a házaspár lényegében nem változtat meg, sőt nem is teszsemmit. „Vagyis itt nem külső ok indítja el a szerencsétlenségeket. Itt a szereplők egymásból csiholják ki azokat a hatásokat, melyekre válaszolnak. S ebben a kölcsönösen gerjesztett dinamikus folyamatban lesznek egyszerre önmaguk és mások kelepcéi. Két férfi „verseng” egy harmadik férfi feleségének szerelméért; bár a házastársi kapcsolat régen megromlott, mégsincs házasságtörés, de nincs „befutó” szerelmes sem: nem történt semmi. A versengés sem igazi, hiszen Vojnyickij az utolsó pillanatig nem tud vetélytársról, kudarcának sem a vetélytárs az oka. „Az igazi konfliktus [a többi szereplőre is érvényesen] másutt van: itt ki-ki önmagába botlik, önmagát kellene hogy vádolja, mivel minden figura életét korábbi vagy jelenbeli döntések, gyávaságok, tévhitek tették tönkre. A darab tragikomikus felhangjai abból a sokféle mesterkedésből hangzanak ki, ahogyan ki-ki igyekszik önmaga előtt is ködösíteni, hogy csak magát vádolhatja börtönsorsáért. Egyetlen szereplő sem tud kitörni az önáltatás illúziójából, egyikük sem tudatosítja, hogy életbörtönét maga építi. (…) A Ványa bácsi az illúziók drámája és az élettel szembeni vakság komédiája egyszerre.” Dráma, hiszen szinte mindegyik szereplő szembekerül a többivel; komédia, hiszen „ezek a figurák illúziók diktálta ellenfeleikkel hadakoznak”.

53.