Az eszmény utáni vágyakozás és valóság szétmorzsoló ellentéte, a szürke, aggasztó érthetetlen valóság és meddő elvágyódás Csehov drámáiban. Csehov V.Irodalmi jelentősége

Csehov realizmusának új sajátosságait legjobban Belinszkij szavai fejezik ki : «. . .ha a koroknak eszméi vannak, úgy formái is vannak. Csehov prózájában is, drámáiban is megtalálta a maga korának, a kor embereinek, azok gondolatainak és érzéseinek megfelelő művészi formáit. Csehov műveiben egyrészt tökéletesen tükröződik a »felszabadító mozgalom« második fejlődési korszakából a harmadik — proletár — korszakba való átmenet,.— másrészt kifejezésre jutnak a múltszázadvégi orosz társadalom haladó képviselőinek legjobb, demokratikus törekvései. Az írónak sikerült meglátnia a politikai reakció korában az élet szürke hétköznapjai mögött az éles társadalmi konfliktusokat, a nép és a haladó orosz értelmiség tragédiáját. Kitűnik ez Csehov műveinek műfajából, elbeszéléseinek témájából és kompozíciójából, darabjainak drámai konfliktusaiból, típusalkotási elveiből, valamennyi művészi megnyilvánulásából (tájrajz. és emberábrázolás, az apró részletek művészi kidolgozása), valamint az író nyelvi sajátosságaiból és stílusából. Csehov realista művészetének alapvető sajátossága az, hogy egyszerűen, pontosan és röviden tudja elénk tárni— a hétköznapi, sivár, látszólag semmi különöset nem nyújtó élet igazságát, az átlagos, szürke emberi jellemeket, mégpedig úgy, hogy a hétköznapiság és az élet kicsinyes megnyilvánulásai mögött mély szociális és történeti eszme rejlik. Csehov meglátta az élet apróságai mögött azok általános emberi jelentőségét, meg tudta mutatni, hogy minden egyes művészi részlet mögött bonyolult pszichológiai, szociális és filozófiai jelentőség rejlik. Ez a zseniális kortársak által is megcsodált csehovi egyszerűség titka. Csehov realista művészetének egyszerűségét lelkes szavakkal dicsérte legelmélyültebb kritikusa: Makszim Gorkij. Gorkij sok pompás és mélyenszántó megfigyelést hagyott ránk Csehov műveiről.

Novellái jellemzői:

társadalmi és filozófiai tartalmak jellemzik

az élet vigasztalan egyhangúsága

a kallódó és a céltalan emberek bánata

az élet sivársága

az élet fájdalma

Novelláiban maga az élet szólal meg

Nincs határ az élet prózaisága és költészet között

A szerző visszavonul,nem értékel,az eset magáért beszél

Csinovnyik-novellák: ha a főhős nem ismeri fel csinovnyik-létét,eluralkodik a csehovi groteszk/A csinovnyik halála/-ha felismeri:elégia/Bánat/

Személyiség beszűkülése,méltóságtudat hiánya

A csinovnyik-mentalitás,a rang feltétel nélküli tisztelete már-már elnyeli az embert

Ezért van,hogy a személyes kapcsolatokban a hősök nem tudnak emberként,csak csinovnyikként viselkedni

A köznapi helyzeteket is hatalmi szituációként élik meg

A csehovi groteszk azon alapul,hogy a hős atipikus szituációban is tipikusan viselkedik

Gyakori témái:

Unalom

Viszonzatlan szerelem

Művész

A novella megújítója:

Rövid elbeszélés

Egy-egy élethelyzet bemutatása (sokkal fontosabbak a beszélgetések)

Elhallgatás (a ki nem mondott szavak művésze)

Átlagemberek a hősei (hétköznapiság)

A tragikum komikus színezettel groteszk formában jelenik meg.

Elbeszélései rövidek a hagyományos elbeszélési formákhoz képest, de tökéletes összhangban állnak a téma- és hősválasztással

Drámaiatlan dráma:

Novelláit színpadra vitte, megjelenítve az elérthetetlen valóságot, az elvágyakozást.

Nincsenek érdekes történetek és hagyományos konfliktusok.

Színpadi művei cselekménytelenek, de nem eseménytelenek.

Nincsenek főszereplők.

A szereplői élet egyhangúvá és unalmassá válik.

Megjelenik a felesleges ember.

Hősei inkább töprengenek mint cselekszenek.

A változások a szereplő lelkében zajlanak le

A felszínen alig történik valami: „víz alatti áramlás”.

Csehovi párbeszéd: párhuzamos monológ.

A naturalista szint a hétköznapi eseménytelenség bemutatása;

A jelképes szint jelezheti a szereplők által vágyott értékek világát, értelmezheti a szereplők törekvéseit, a konfliktusokat, jelképbe sűrítheti a naturalista szintet.

A dialógusforma háttérbe szorul, s előtérbe kerülnek a köznapiságot jelző kvázi párbeszédek-párhuzamos monológok.

Szimbolizmus

51.

Három nővér

A Három nővér az egyetlen darab, melyet Csehov a dráma megjelöléssel illetett, s amelyben a pátosz is erőteljesebb. Bár Csehov itt is türelmetlen a nővérek képzelgéseivel, sóvárgásaikkal, kisemmizésük könyörtelenül halad előre környezetük (Natasa) jóvoltából. Natasa az egyetlen kifejezetten sötét indítékú hős Csehovnál. Karrierista, könyörtelen, szinte démoni erejű figura, akinek anyai gondoskodása is visszataszítóvá válik eszközei miatt. Andrej jelzálogkölcsönét zsebre téve, fokozatosan szorítja ki a házból a nővéreket, majd, alighanem szeretőjétől származó gyermekének is helyet biztosítva, férjét is kiköltöztetni készül, amivel a kisemmizés szimbolikusan le is zárul. Ez persze a csehovi szerkesztésnek megfelelően a „víz alatt áramlik”. A folyamatot magát a fokozatosan szűkülő helyszínváltások jelzik: Az egyre zártabb tervekből a helyszín a szabadba vált át, a kerti díszletek közé: a család már kikerült otthonából, s a szerető a nappaliban üldögél. Natasa azonban még a külső környezettel is végezne: kivágatná a fasort. A tűzvész fölerősíti a szereplők belső drámáját, s Natasa negatív vonásait: „úgy járt, mint aki gyújtogatott” - jegyzik meg róla. A rejtett cselekmény s a felszín párhuzamosan épül ki.

A három nővér katonaapjukkal még 11 évvel ezelőtt került a művelt moszkvai környezetből ebbe a provinciális városba. Beolvadási kísérleteik kudarcot vallanak. Látják városuk szürkeségét, de vágyálmaikon túl nem lépnek. Unalom, fáradtság, fejfájás - ez kínozza Mását, Irinát és Olgát. Zenetudásukkal, képzettségükkel sem jutnak semmire: Versinyin megjelenése is csak a szerelem lehetőségének csábító ígérete marad. Cselekvéseikből pótcselekvések lesznek. Ahogy műveltségük elapad, s életük egyre szürkébb lesz, úgy hatalmasodnak el rajtuk a sötétség erői. A darab végén a három nővér úgy tűnődik a jövőn, ahogy a darab elején merengett a múlton. De Csehov darabja a legyőzöttségben is a kétségbeeséssel vegyes remény hangjával zár. Ugyanezt a problematikát vizsgálja aCseresznyéskert, de komikus - ironikus szemszögből: a múltja és az álmai között tévelygő Oroszországot.

52.