Csehov – bánat novella elemzése

A csinovnyik-novellák után elégikus hangulatot árasztanak. Csehovnak azok a művei, melyekben a hős fölismerni véli, hogy saját lelke is deformálódott az orosz létviszonyok miatt. A bűntudat és a belenyugvás képtelensége készteti arra a részeges esztergályost, hogy halott feleségéhez mint élőhöz beszéljen (Fájdalom). A fájdalom megoszthatatlansága szólal meg a kocsis panaszszavában, aki kínjait végig se mondhatja utasainak részvétlen közönye miatt (Bánat). A hiábavalóság érzetét megélő gyökértelen és távlatok nélküli hősöket a magányosság börtöne szigeteli el a többiekétől a hiteles emberi kapcsolatok legcsekélyebb reménye nélkül (Unalmas történet, A mezzaninos ház, Az irodalomtanár, A pöszmétebokor).

a Bánat című elbeszélésben E/3. személyű elbeszélő mint egy mesélő tárja elénk a történéseket, valamint a szereplők tulajdonságait. Az egyéb megszólalás csekély mértékű: belső és külső monológ, illetve kevés párbeszéd kap szerept. A mesélő kissé szubjektív, segíti az olvasót véleménye kialakításában.

A mű cselekménye voltaképpen annyi, hogy Grigorij Petrov esztergályos kórházba viszi beteg, öreg feleségét, Matrjonát. A havas ködben (ez az orosz tájakra egyébként jellemző leírás) nem látni semmit, a városig harminc versztát kell megtenni. (Csehov több művében is előkerül ez az orosz mértékegység. Egy verszta 1067 méter.) Tehát mintegy 32 kilométert kell a beteggel utazni, hogy az végre orvoshoz kerüljön. Józan ésszel belegondolva már az út elején látja az olvasó, hogy az asszony számára nincs esély, hiszen egy lóval, ilyen cudar körülmények között még ilyen sürgős esetben is lehetetlennek látszó feladat ekkora nagy utat megtenni. Ezt talán maga Grigorij is sejti, de csak az út közben válik számára világossá: elveszíti feleségét. Ennek ellenére – talán a nagy ijedtség okán Grigorij Petrov próbál „erős” maradni, és tartani feleségében és saját magában is a lelket: „Pavel Ivanics megteszi, ami tőle telik.” Grigorij még azt is elpróbálja, hogy mi fog történni az orvosnál.

Közben megismerjük Grigorij Petrovot. Megtudjuk, hogy – a kérdőívet kitöltők szerint – undorító alak, állatként élt és viselkedett mindig. Iszákos volt, „nem ismert se bánatot, se örömet.” Verte feleségét, szokás szerint pityókásan ért haza előző este, az asszony különösen tekintett rá.

Időközben kiderül, hogy az asszony már halott: arcán nem olvad el a hó, arca valahogyan furcsán megnyúlt, „kifejezése komoly, sőt szigorú”. S most először tapasztalunk igazi emberi érzelmet Grigorijban: fél. Nem mer se hátranézni, de még kérdezni sem. És végiggondol mindent. „Sírva fakadt. Nem is annyira búsul, mint inkább bosszankodik.” S nem azért emészti, gyötri a bánat, mert a feleségét elvesztette, hanem azért, mert „máris” elvesztette. „Nem volt rá ideje, hogy együtt éljen az öregasszonnyal, megmondja neki, hogy mennyire sajnálja, és máris meghalt!” Annak ellenére, hogy negyven évig élt vele. S az asszony éppen akkor halt meg, amikor Grigorij végre ráeszmélt, hogy milyen súlyosan vétkezett ellene.

Grigorij Petrov felfogja végre, hogy eddigi élete nem is élet volt, s most már lehetősége sincs élni: „Jó lenne újrakezdeni az életet.” Az emberek gyakran észre sem veszik, hogy „repül az idő”, elszállnak az évek és nem is éltek igazán. Vagy éppenséggel rádöbbennek, hogy nem úgy kellett volna élniük, de már nincs lehetőségük változtatni – túl késő. Arra nem gondolnak, hogy a boldogság, ami után örökké vágyakoznak éppen ott van a szemük előtt. A boldogság az út, amelyen végig kell haladniuk életük során, és nem a cél, amelyet el kell érniünk, hiszen akkor már vége is az életnek, mire a célhoz jutnak.

Grigorij Petrov negyven évet vesztegetett el, s helyzete végképp kilátástalanná vált, keze és lába is lefagyott: „Az esztergályosnak befellegzett.”

49.

6-os számú kórterem

Csehov egyik legismertebb műve A 6-os számú kórterem. Teljesen egyértelműnek veszik sokan, hogy ez az író orvosi élményeiből keletkezett novella. Tulajdonképpen ezt a művet a Szahalin szigetén töltött látogatása után írta, ahol csupa olyan emberrel találkozott, akiket – alaptalanul is – bántottak, vertek, kínoztak. Sokukat ok nélkül ítéltek el. Ítéletük (részben) a száműzés lett, az, hogy az emberektől távol kerüljenek, egy olyan világba, ahol nem tekintik őket többé embernek. valójában nem csupán orvosi élményeit írja meg Csehov (bár tény, hogy orvosi tapasztalatait is kamatoztatni tudta írásában, s az is igaz, hogy Szahalinon is kezelt embereket), hanem a szahalini tapasztalatait is. Vagy legalábbis azokból merít.

Választott egy helyszínt, amely hasonlóan a Szigethez, elzárja lakóit a többi embertől, és megfosztja őket méltóságuktól. Erre a legalkalmasabb egy bolondok háza volt. S mi sem volt természetesebb, mint az ottani emberekkel illusztrálni a rabok életét. És, hogy érzékeltesse a korszaknak azt a mocskos tulajdonságát, hogy ártatlan emberekre ráfognak olyan dolgokat, amelyeknek még csak alapjuk sincs, választott egy olyan szereplőt, aki ezt megtestesíti: Ragin doktort. Az orvos hirtelen megváltozott viselkedése azt jelentette a többi ember számára, hogy teljesen megőrült, és az ápoltjai, a bolondok közé kell őt is zárni.

Hiába minden, nem feltétlenül az ember dönt sorsáról. Ha van már egy olyan ember, aki valamit állít bizonyos dolgot illetően, akkor mindenki odafigyel, és a látszatnak hisznek, így a körülmények áldozatai lesznek ők is, és ítélkeznek, ahelyett, hogy világosan látnának, vagy legalább csak akarnának világosan látni. Az ellenkezőjéről persze lehetetlen meggyőzni bárkit is, nem még mindenkit.

Ragin doktor így lett bolond, csak azért, mert az egyetlen ember, akivel komolyabb témákban is tudott társalogni egy bolond volt. És így lesz száműzött bármelyik tisztes, dolgos családapából, hogy fogalma sincs mit követett el, de azt súlyosan – legalábbis mások ezt állítják. És így lett bolond Gromov is, aki pedig betegesen félt attól, hogy vele is az történik, mint apjával.

Gromovval Csehov, az orvos-író megdöbbentő hitelességgel ábrázolja az üldöztetési téboly természetét, hátterét és elhatalmasodásának folyamatát. Természetesen Gromovnak sincs bűne, mindössze fél attól, ami nyilvánvaló: bármikor jöhet bárki, aki szerint bűnös, és nem tudja majd tisztázni magát. Ennek következtében bolondul meg, s éppen Ragin utasítására lesz a 6-os kórterem lakója.

„A 6-os számú kórteremben az elbeszélő fokozatosan háttérbe szorul, nem nyilvánít közvetlen véleményt, látszólag semleges álláspontot fogad el: a hősök kijelentései és magatartása, az események alakulása nem szorul kommentárokra, kiegészítő felvilágosításra.”

50.