42. Anna Karenina és Bovaryné összehasonlító jellemzése.

Szereplőik valóságosak, íróik egy-egy újságcikk nyomán teremtettek belőlük regényhősöket. érdekházasságot kötöttek, melyre a fent taglalt társadalmi viszonyok, rokonaik, ismerőseik motiválták őket. Mint as sorsra érdemes, mélyen gondolkodó, lelkileg is gazdag, értelmes nők – ettől remélték, hogy jelenük s jövőjük szebb ask, s amennyire ask lehetséges méltó helyet nyernek abban a társadalmi közegben, amelyben annak idején éltek. Persze értelmességüket, intelligenciájukat tekintve is volt azért  eltérés . Az orosz asszony volt közöttük a leginkább okos és művelt, ő tudta a legjózanabbul elválasztani olvasmányélményeit a valóságtól, amire a másik nem volt képes. Emma az orsolyák intézetében némi költészetet és zenét szívott magába, Chopint is játszott, amit ott nem igen vettek jó néven. Később otthoni környezetében élt rajztehetségével. Saját magánéletében is az olvasott élményeit igyekezett megélni, megvalósítani, amit más beállítottságú férje rossz szemmel nézett, s nem volt ebben partnere. nnával megegyeztek abban, hogy vallásos hitük egyikükben sem volt olyan mély és megingathatatlan, hogy az megakadályozhatta volna őket abban, hogy kioltsák saját életüket. Abban viszont megegyeztek, hogy őszintétlenségük mellett még jó adag önérzettel, büszkeséggel is rendelkeztek, nemcsak férjükkel, de szerelmükkel szemben is. Házasságuk azonban – reményeikkel ellentétben- nagy csalódást hozott mind szociális, erkölcsi, emberi, mind pedig szexuális értelemben, amelynek ask egyik oka volt a viszonylag nagy korkülönbség, mely férjük és közöttük fennállt. Éveken át vonszolták feszültségekkel megtűzdelt, sivár életüket. Anna és Emma még megtehették, hogy kultúrára szomjas lelküket egy-egy színvonalas városi színházi, vagy operaelőadással üdítsék fel.

43. Anna Karenina és Ibsen Nórájának összehasonlító jellemzése.

Mind Anna, mind pedig Nóra férje rideg hivatalnok, akiknek a látszat, a társadalom véleménye mindennél fontosabb (még feleségeiknél is). Közös vonásuk még az önfeláldozás. Ez az önfeláldozás Nóra esetében tökéletesen szembeötlő; Anna önfeláldozása (mely igen összetett jellemének csak csekély része) csak alaposabb, mélyebb olvasás után válhat egyértelművé mindazok számára, akik a regényt kezükbe veszik. Jelentős eltérés a két asszony önfeláldozásában, hogy N ra erkölcsileg – még napjainkban is – erősen elítélhető tettét férje iránt érzett szerelme miatt vállalja, Anna ellenben fiáért áldozza fel magát (nem válik el, holott férjét már rég nem szereti. Hogy a két összehasonlítani kívánt nőalak mennyire valószerű, úgy vélem, ezt manapság, a XXI. században igen nehéz megállapítani. Számomra mindenképpen Anna áll közelebb a realitáshoz. Megismerve a korabeli társadalmi elvárásokat és a nők lehetőségeit, úgy hiszem, az Ibsen által lefestett nőalak, Nóra, talán „túlságosan lázadó”, érzésem szerint túl hirtelen „világosodik meg”, mintha villám sújtotta volna, olyan váratlanul fedezi fel addig szeretett férje valódi jellemét. Belátom, az ő helyzetében ma, vagyis 2004-ben jómagam is hasonlóan cselekedtem volna a harmadik, befejező felvonásban (bár a címszereplővel ellentétben, gyermekeim sosem hagytam volna el); azonban még mindig fenntartom azt a nézetem, hogy nem lehet egy napon említeni egy XIX. századi tragédia hősnőjét és egy XXI. századi valóságos, élő nőt. Nóra egy kissé túlságosan is „férfifejjel” gondolkodik, hisz melyik igazi anya hagyja ott szó nélkül gyermekeit (kivált egy olyan ember gondjaira bízva, akiben már nem képes megbízni, akivel már nem tud tovább együtt élni)? Igaz, Anna is elhagyta kisfiát, de ő „kényszerből” tette és mindvégig sóvárgott törvényes férjénél hagyott gyermeke után, valamint azt se feledjük, hogy titokban még meg is látogatta Szerjozsát. Ahhoz, hogy Anna és Nóra alakja valóban összehasonlítható legyen, mindenképpen szükséges külön-külön is megismernünk a műveket, a megírt környezetet, a körülményeket, a társadalmat, melyekben a két asszony megjelenik, éli életét, illetve ahonnan kiki a maga módján „elmenekül”.

48.