A szabadság és boldogság problémája Toljosz Anna Karenina című regényében

Bevezetés

A 19. századi Oroszországban nem volt művelt polgárság. A cári rendszer elleni harcban, ez a lehetetlen társadalmi helyzet jó témát adott az irodalomnak.

A 19. sz. első felében, az orosz irodalomban két irányzat élt a romantika és a realizmus, melynek kiemelkedő mű neme az epika volt. Az első felében alkotó írók műveikben ezt a kettőt vegyítették (Puskin, Gogol), a második felében pedig a realisták (Tolsztoj, Dosztojevszkij, Csehov) törtek be az Európai irodalomba.

Fő témája az orosz vidék sivársága, valamint a „fölösleges ember” üres, elhivatottság nélkül élt élete. (Anyegin)

Anna Karenina

Az irodalomtörténetben a férfi-nő viszony a kezdetek óta kedvelt téma. Viszont a női lét szűkösségének, házasság utáni életnek a bemutatása csak a 19. században vette kezdetét. Három kiemelkedő alkotást tudunk ide sorolni. Faulber „Bovaryné”ját, Tolsztoj „Anna Kareniná”ját, és a magyar realista, Németh László „Iszonyá”t. Közös bennük, hogy női főhőseik kísérletet tesznek arra, hogy az általuk valamilyen szempontból szűkösnek ítélt életkeretek közül kilépjenek. Emma, Anna és Nelli mind valamilyen tabuval szegülnek szembe, majd valamiféle igazságszolgáltatásként el kell viselniük a tabu megtörésének következményeit.

Keletkezés:

A női egyenjogúság, házasság és válás problémája egész Európát foglalkoztatta ebben az időszakban. Számos könyv jelent meg az 1850-es évektől kezdődően, amely a nők egyenjogúságával foglalkozik, közülük többet maga Tolsztoj is olvasott.

Újraolvasta Puskin műveit, és egy fogadáson, találkozott Puskin lányával, akinek megjelenése nagy hatással volt az íróra, később Anna külsejét róla mintázta meg.

Valós esemény is ihlette: Jaszna Poljana közelében egy asszony, szerelmi fájdalmában a vonat elé vetette magát. Tolsztoj látta is a testet, az eset sokáig nyomot hagyott benne.

Tolsztoj a regényt 11x írta át. Az első változatban Anna elődje szexuálisan túlfűtött asszony, aki csak saját élvezeteit kereste, miközben két férfinak az életét is tönkretette. Később döntött amellett, hogy a nő egyéni tragédiáját teszi a középpontba, önmegvalósítása elérése során.

Elemzése

Többszólamú (polifón) realista regény, jól megkomponált architektúrája van a szövegnek, amelyben a szereplők személyiségének, élethelyzetének és magatartásformáinak hasonlóságai bonyolult mintázatot alkotnak.

Tolsztoj különös érzékkel ábrázolta a boldogságra törekvő fiatal nő tragédiáját, akit a nagyvilági erkölcs kerget pusztulásba. A boldogságot, mint pozitív érzelmek által meghatározott érzelmi mentális állapotot az ember szabadságának függvényében értelmezte. Szerinte az embernek tudni kell, mit akar, annak érdekében, hogy a felsőbb akarat által benne kiszabott fejlődési irányt felismerje, és szabad önteremtése révén azt keresztülvigye a világon.

A regény átmenet a realista és modernista stílus között. Egyrészt az elbeszélő valós képet fest a szereplők koráról, életéről, másrészt Anna gondolatainak szabad áramlása elővetíti a későbbi tudatfolyam-regények narrációját.

Ez a regény is, akárcsak a Háború és béke egyetemes témával foglalkozik. A boldogság keresésének problémáját olyan összefüggésrendszerben vizsgálja, amely nem a történelmi idő és az adott társadalom függvénye.

Mottója Pál apostol leveléből való: „Enyém a bosszúállás, és én megfizetek.” Tolsztoj sajátosan gondol a bűn és bűnhődés fogalmára. Anna nem tudja eldönteni, hogy bűnös-e vagy bűntelen, a személyes bűntelenség tudatát megrendíti a társadalmi bűnösség érzete.

,Anna Karenina’ első mondata szerint „A boldog családok mind hasonlók

egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.” A boldogtalan

család bemutatását az Oblonszkij család története indítja, ahol Sztyepan Arkagyics Oblonszkij herceg és Dolly majdnem szakításhoz vezető összetűzésének megoldásában éppen Anna vállalja magára a békítő szerepét.

A műben minden szereplő sajátosan értelmezi a szabadságot. A legszabadabban talánOblonszkij, aki ösztönösen él, és cselekszik, de öntudatlanságának következtében nem ismeri fel az abszolút szabadságot, és nem bontja fel megromolott házasságát.

Dolly a legkevésbé szabad. A követelő társadalmi normák követője, és nem léphet túl a családanya szerepen

Az ő konfliktusok fénye világít rá a kettős erkölcsre, hogy a kor felfogása szerint egy házasságban más-más kötelessége vannak a nőnek és a férfinak. Anna megbocsájtást, felejtést tanácsol Dolly-nak, és ezzel a tanáccsal azt mondja, a nő feladata a társadalmilag elfogadott látszat fenntartása. Míg ő maga éppen ezek ellen küzd.

Miért küzd Anna?

Anna elutasítja a társadalomban fellelhető erkölcsi képmutatást, elég bátor ahhoz, hogy szembeszálljon a társadalmi normákkal. Benne nem csupán a vágy él az elérhetetlen boldogság után.  Ő kész mindent valóban feláldozni a boldogságáért a saját törvényei szerinti teljesség nevében.

Ennek megoldási módja az erő és energia, amely az élet megsemmisítésére

tör azután, hogy felismeri annak rosszaságát és elviselhetetlenségét.

Már a bál után érzi, tudat alatt, hogy sorsa megpecsételődött. A lehetőség a kiugrásra elérkezett, a fiatal tiszttel, Vronszkijjal. Mindkettőjüket egyszerre keríti be a szenvedély. Ám az ő szerelmük nem a testi élvezetek beteljesítésére, hanem a házasság hazugságainak széttörésére irányul. A szerelem beteljesülése Anna esetében a pusztulás kezdetét jelenti, elmúlik vele szerelmük mámoros, emelkedett korszaka.

Ezekben az időkben mondhatjuk Annát „boldognak”? Kettőjük időtlen szerelme, amely sem múlttal, sem jövővel nem rendelkezik kétségeket hagy. Fiát el kellet hagynia, ám férjétől is megszabadult. Megtette a nagy lépést, kiszakadt abból amitől menekült, és Vronszkijjal járja be Európát. Anna tetteit a szenvedéstől való menekülés és a minden mást kiszorító szerelmi boldogság irányítja. Mégis, elérte-e ezt a boldogságot?

A világ amelyben Vronszkij én Anna él, nem tűri a hiteles, tiszta döntéseket. Mindennek mögöttes szándéka van, és lassan rájönnek, hogy a társadalom elfogadhatatlannak találja együttélésüket.

Vronszkij egyre inkább félti szabadságát a „komor, terhes szerelemtől”, Anna pedig ellenkezőleg: Minél szorosabbra akarja fogni a köteleket, így akar boldog lenni, de minél inkább ezért a boldogságért küzd, annál jobban taszítja el Vronszkijt, és mélyíti el saját kétségbeesését. („Szeretetet akarok, s az nincs. Tehát mindennek vége.”)

Anna egyetlen valós boldogságforrása Szerjozsa, akit a végsőkig imád, jobban mint a valós szerelemből születet kislányát. De Vronszkijjal való szerelme őt is elszakítja Annától.

Érdekes megvizsgálni a szabadság kérdését Karenin szemszögéből is. A „derék hivatalnok”, felesége tabukat döngető bejelentése után is csak a normák között mozog, méltósággal fogadja. Korlátait a legmegalázóbb helyzetekben sem képes meghaladni, ebben a szenvedélyek nélküli, nem-emberi létben nyomorog, úgy, hogy tudomást sem vesz róla. 

Anna abból a társadalmi konvencióból akar szabadulni, amelyben Vronszkij még mindig él. Mindketten eltévednek érzelmeik labirintusában. Kettőjük kapcsolatában Anna az erősebb fél.

A tragédia nem a szerelemben, hanem a hősnő szívében történik. Anna szerelmére nem méltó Vronszkij, és erre ő nem jön rá. A tragédia abban rejlik, hogy Vronszkij szerelmét vélte élete sorsának, boldogsága forrásának.

Anna érzi, hogy várja őt egy büntetés, és nem próbál kitérni előle. A lelki káosz kiútjaként, teljes magányában meghozza a döntés, véget vet az életének. A végső lépés után rádöbben tettének értelmetlenségére, de visszaút már nincs. Tolsztoj kegyelmez neki, és a megbánás eléri Anna szívét az utolsó pillanatban: „Óh Uram, bocsáss meg mindent!”

Anna képes volt saját törvényei szerint élni, megtette a szükséges lépéseket, hogy átélhesse a valósnak hitt szerelmet az életében. De szabadságát így veszítette el, mert az egyéni érdekeket mindenek fölé helyező szerelem olyan bonyolult függőségi viszonyba hajszolta, amelyből nem volt kiút.

Befejezés:

Az ”Anna Kareninában” Tolsztoj nem egyszerűsíti le a boldogságkeresés kérdéseit – hogy miként éljen helyesen, boldog és jó állapotban az ember, ha tudja, hogy minden véges, meg kell halnia. Hanem végigköveti hősei vívódásának útját.

Anna bűntudata elől nem tud menekülni, és el is éri a végső bűnhődés, amely elől sosem próbált kibújni. Levin is bűntudattal él, mégpedig a társadalmi bűnösség tudatával. Anna bűnhődik, Levin kimenekül az elveszettségből