35. L.Ny.Tolsztoj életműve. Irói célja: az ember bemutatása a történelemhez és társadalomhoz való viszonyában.

Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828–1910) Jasznaja Poljanában született. Családjának egyik felmenője Nagy Péter cártól kapott grófi címet, apja harcolt a Napóleon elleni háborúban – ezek a családi emlékek hiteles információként szolgáltak a Háború és béke című regényének megírásakor. Anyai ágon régi orosz arisztokrata családokkal állt rokonságban, többek között Puskinnal is. Kétéves volt mindössze, amikor anyját, és kilenc, amikor apját elvesztette. Három bátyjával és húgával együtt rokonoknál nevelkedett.

Iskolái: 1841-ben kerültek a testvérek a Kazanyban élő apai nagynénihez, Tolsztoj itt iratkozott be az egyetemre 1844-ben. Eleinte keleti nyelvekkel foglalkozott, majd jogot hallgatott. Kiemelkedő tehetségű nyelvtanuló volt: ismerte az angol, francia, német, olasz, lengyel, holland, bolgár, cseh, szerb, görög, latin nyelvet, de hogy aBibliáteredetiben olvashassa, óhéberül is tanult.

Indulása: Tanulmányait félbeszakítva a családi birtok örököseként 1847-ben visszaköltözött Jasznaja Poljanába, és gazdálkodásba kezdett. Az 1850-es évek elejétől kezdve foglalkozott komolyabban írással. 1852-ben a Kaukázusba utazott katonai szolgálatra. Ezt az időszakot idézi A rajtaütés (1853) és az Erdőirtás (1855) című elbeszélése, valamint a Kozákok (1853–63) című kisregénye, és ekkor készült el életrajzi trilógiájának első kötete, a Gyermekkor(1852) is.

A krími háborúban szerzett tapasztalatait örökíti meg a szevasztopoli elbeszélésciklus (Szevasztopol december havában, Szevasztopol májusban, Szevasztopol 1855 augusztusában).

Kapcsolata az irodalmi élettel: Az ötvenes években került kapcsolatba a pétervári irodalmi élettel. Megismerkedett a Nyekraszov szerkesztésével működő irodalmi-kritikai folyóirat köré csoportosuló írókkal, költőkkel, így Turgenyevvel, Goncsarovval.

1856-ban több hónapos útra indult. Pedagógiai és a mezőgazdasági tapasztalatait hazatérése után saját birtokán próbálta hasznosítani: iskolát szervezett a parasztgyerekek számára, pedagógiai folyóiratot indított, maga is tanított. A hatalom azonban nem nézte jó szemmel ténykedését, egy házkutatás után bezáratták iskoláját és betiltották folyóiratát.

Házassága: 1862-ben házasságot kötött Szofja Andrejevna Bersszel, egy moszkvai orvos lányával. Tizenhárom gyermekük született. Házasságuk első időszaka boldog volt, a nagy művek születésének ideje ez: Háború és béke (1863–69), Anna Karenina(1873–78).

Népművelés:1881-ben a család Moszkvába költözött. Ekkor már elmélyült a szakadék Tolsztoj és családtagjai között. Egyre nagyobb felelősséget érzett a szegények, a nyomorultak és a kiszolgáltatottak iránt, szinte személyes bűntudat gyötörte sorsukért. Arisztokrataként maga is a megtisztulást, a helyes magatartást, a felelős emberi élet titkait kutató, gyötrődő regényalakjaihoz hasonlít. A népművelés és népoktatás ügye ebben az időszakban ismét életének meghatározó eleme lett. E korszak kiemelkedő alkotásai az Ivan Iljics halála (1882–86), a Kreutzer szonáta (1887–89) és Az ördög(1889–90) című művek. Saját írói sorsával is elégedetlen, egyre nehezebben tudja összeegyeztetni magában a művészt és a profetikus tanítót. Alkotásait mindinkább az utóbbi szerep motiválja. A kilencvenes évek művei – Feltámadás (1889–99), Szergij atya (1890–98) – már ezt a szemléletváltást tükrözik.

1891-ben úgy határozott, hogy lemond birtokáról, magánvagyonáról, valamint az 1881 után készült munkák szerzői jogdíjáról. Családja értetlenül fogadta döntését, felesége sem tudott azonosulni erkölcsi motivációjával.

Harmadik nagy regénye, a Feltámadás az erkölcsi megtisztulás és felemelkedés példázatává vált. Tolsztoj csaknem tíz évig dolgozott utolsó regényén, eközben vallásfilozófiai értekezést – Isten országa bennünk van (1893) – is írt, valamint újra elővette a Kaukázus témáját, amikor belekezdett a Hadzsi Murat (1896–1904) című kisregénybe. 1901-ben gyógykezelésre a Krímbe utazott, itt találkozott Csehovval és ismerkedett meg Gorkijjal is.

Életének utolsó évtizedében betegsége ellenére aktív volt. Néhány jelentős irodalmi mű is kötődik ehhez a korszakhoz: ekkor született a Bál után (1903), az Isteni és emberi dolgok (1906) és a Hodinka(1910) című novella. Családjával azonban egyre inkább megromlott a kapcsolata, menekülni akart a fojtogató megnemértettségből, le akart számolni régi életével. 1910. október 28-án titokban elhagyta Jasznaja Poljanát, de útja közben megbetegedett, s egy Asztapovo nevű vasútállomás mellett halt meg 1910. november 7-én.