31. Dosztojevszkij, a polifonikus regény megteremtője.

*Realista író, de az irányzatot kritikával kezelte:

„Pszichológusnak neveznek: nem igaz, csak realista vagyok, a szó legnemesebb értelmében, mert az emberi lélek teljes mélységét ábrázolom.”

„Sohasem meríthetjük ki a teljes jelenséget, nem juthatunk el a kezdetéig és végéig…. Az igazság fantasztikusabb mindannál, amit az emberi agy fel tud tételezni és el tud képzelni”.

*Rájött arra, hogy az emberi lélek nem racionális természetű. A hangsúlyt a hősök belső vívódásaira helyezi át, megteremti a filozofikus-ideológiai regény új típusát. Szereplői az eszme emberei, saját gondolataik megszállottjai, sokat tépelődnek, gondolataikat őszintén tárják fel.

*Elítélte a hanyatló Nyugatot, szerinte Oroszország fogja majd a keresztény gondolat jegyében a világot megváltani.

*Mélyen vallásos író, szerinte a szenvedés kapcsolja össze az embert az isteni dolgokkal.

„Nincs boldogság a kényelemben, a szenvedés a boldogság ára. Ez a mi földgolyónk törvénye: az élet folyamatának közvetlen érzékelése olyan hatalmas öröm, amely megéri, hogy évekig tartó szenvedéssel fizessünk meg érte. Az ember nem születik, hanem rászolgál a boldogságra, s mindig szenvedéssel.”

*A művészetnek kiemelkedő szerepe van az ember életében:

„A művészet ugyanolyan szükséglet az ember számára, mint az evés, ivás. A szépség és az azt megtestesítő alkotás vágya elválaszthatatlan az embertől, enélkül jószerivel nem sok örömet talál a földön. Az ember megkívánja, megtalálja és befogadja a szépséget minden feltétel nélkül, csak azért, mert szépség – és áhítattal leborul előtte, nem kérdezi mire használható, és mit lehet rajta vásárolni.”

*A polifonikus regény (Tk. 88. lap teteje)

A regényben egymással vitatkozó, egyenrangú vélemények jelennek meg, amik között az író nem tesz igazságot (direkt módon)

• Dosztojevszkij 1821 -1881 A lélektani regény megteremtője. Élete megrázkodtatások sorozata. 18 éves korában a hadmérnöki egyetem hallgatója, mikor kitör rajta az epilepszia, orvos apját, kegyetlenségei miatt jobbágyai agyonverték. Elrettentés céljából csak a vesztőhelyen mondták meg, hogy a cár szibériai száműzetésre változtatta meg büntetését. Csak 1859-ben térhetett vissza Pétervárra. Fivéreivel különböző folyóiratokat adott ki, sokat uatzott, rulettezett. - A félkegyelmű, Az ördögök, A kamasz, A Karamazov testvérek, Bűn és bűnhődés. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (1821–1881) a 19. század egyik legjelentősebb prózaírója. Regényei alapjaiban újították meg az elbeszélői hagyományt, és óriási hatással voltak a későbbi, 20. századi prózatörténet alakulására.

A "polifonikus" regény

(Olvasmány)

  A világirodalomban Flaubert mellett valójában Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

( 1821-1881) életmûvében kezdôdik el a hagyományos, klasszikus regényforma felbomlása 252c23c . Nélküle szinte érthetetlen a XX. századi próza kifejlôdése.

  Dosztojevszkij egészen új regénytipust alkotott: a ftlozófiai-ideológiai regényt.

Szakítva a hagyományos realista ábrázolásmóddal, addig ismeretlen lélekábrázoló

eszközöket használ: a formális cselekményrôl a hangsúlyt a hôsök belsô állapotára,

lelkük legmélyebb rétegeinek feltárására, vívódásaikra, összecsapásaikra helyezi át.

Dosztojevszkijnél a reális tér- és idôbeli viszonyok közömbösekké válnak. Regényeiben nem "jellemek", "hôsök", a környezetükhöz kötôdô és a valóságos viszonyok által indokoltan cselekvô figurák mozognak, hanem megszemélyesitett "tiszta tudatok", "eszmehôsök", akiknek a valósághoz csak mint az eszméjükkel való

kísérletezés tárgyához van mély közük. Az olvasó minduntalan választási kénvszert

érez velük szemben, hol az egyik, hol a másik "eszmehôs" szellemi vonzáskörébe kerül. (Bahtyin orosz irodalomtudós Dosztojevszkij regénytípusát "polifonikus", többszólamú regénynek nevezi.)

  Mûveinek középpontjában egv-egy nagy, eszme, megváltási kisérlet áll, amelyet

a lázálmok és a valóság határán mozgó, megszállott hôsök rendszerint szélsôséges

bûncselekmények során próbálnak ki.

  Legismertebb regényének, a Bûn és bûnhôdésnek (I866) hôse egy kicsapott egyetemi diák, Raszkolnyikov. Megöl két öregasszonyt, hogy felismerje, valóban zseni-e,

a "Napóleonok", a felsôbbrendû emberek közé tartozik-e, akiknek joguk van átlépni a megszokott erkölcsi normákat. Kísérlete nem sikerült: rá kell döbbennie, hogy

közönséges ember. Örvénylô lelküsmerete nem hagyja nyugodni, kívülrekeszti

magát a társadalmon, tetszetôs teóriája darabokra törik. Raszkolnyikov meghasadó

énjét Szonya, a hivô utcalány és Szvidrigaljov állítják a vezeklés vagy az öngyilkosság tragikus válaszútja elé. Bár nincs ellene bizonyíték, Szonya hatására bevallja

bûnét, vállalja a számûzetést, a szenvedés keserves útját. Szibériába Szonya is elkíséri, "de itt már új történet kezdôdik, egy ember fokozatos megújhodásának és

feltámadásának története".

  Raszkolnyikovnak éppen az ellentétje Miskin herceg, A félkegyelmû (1868) hôse.

Tökéletes jellem, tiszta, naiv ember, aki szeretné megváltani a körülötte levô világot,

törekvései azonban tragikus kudarccal végzôdnek. Közte és az érzékek szabadságának megszállottja, Rogozsin között kell választania a regény hôsnôjének, Nasztaszjának, akit határozatlansága végül Rogozsinnak dob áldozatul. Halálos ágyánál együtt virraszt Miskin és Rogozsin mint az ember széthúzó belsô erôinek megtestesülése.

  Utolsó nagy regénye A Karamazov-testvérek (1880). Története egy apagyilkosság

körül forog. Ezért felelôs elkövetôje, a törvénytelen származású féltestvér, az epileptikus Szmergyakov, a legidôsebb fiú, Dmitrij, aki valóban meg akarta ölni apját, s leginkább Ivan, a középsô, aki kieszelte s szinte sugallta a gyilkosságot Szmergyakovnak. Azt magyarázgatta neki, hogy a lélek nem halhatatlan, tehát erény sincs, s ha nincs erény, akkor "minden szabad". Az elvetemült testvérek közül kiemelkedik a legfiatalabb, a szûzies, szent Aljosa; elôtte a legnagyobb gonoszság is

tisztelettel meghátrál. - Dmitrijt, aki magára vállalta a gyilkosságot, bûntudata,

Aljosát szentsége hajtja Isten felé. Ivánban az Isten ellen értelmével fellázadt, keresô és kételkedô ember természete összpontosul. - A négy testvérben Dosztojevszkij valójában egyetlen embert osztott négyfelé, az embert, amilyennek elképzelte fizikai,

érzelmi, értelmi és erkölcsi léte szerint, fejlôdésének négy fokozatát is megjelölve bennük a testitôl a szellemiig.