30. I.K.Turgenyev élete és munkássága. Apák és fiúk.

Turgenyev előkelő nemesi családból származott, felmenői között tatár hercegek is voltak. Édesapja a cári lovasság ezredese volt, édesanyja a dúsgazdag Lutovinov családból származott, Turgenyevék egy óriási birtokon éltek, ahol a család jórészt franciául érintkezett egymással, de a gyerekek megtanultak németül és angolul is. Ivan Turgenyev már gyermekkorában történelmi regényeket és filozófiai műveket olvasott, Puskin és Lermontov versein nőtt fel, tizenévesen ő maga is verseket írt, francia helyett inkább oroszul szeretett beszélni, sok időt töltött a cselédekkel, a földeken dolgozókkal, tapasztalta saját szülei földesúri önkényuralmát. 20 évesen Berlinbe utazott filozófiát hallgatni, itt kezdte el érdekelni a politika és a társadalomtudomány, a filozófusok közül főként Hegel nézetei hatottak rá.

25 évesen jelent meg első elbeszélő költeménye, a Parasa. Belinszkij biztatására novellasorozatba kezdett, a vidéki földesurak és parasztok életéről, Egy vadász feljegyzései címmel. A könyvet a szentpétervári cenzor visszautasította, a moszkvai azonban - tekintettel ismert családjára - engedélyezte. Megjelenését botrány övezte, a cenzort elbocsátották, a kiadványokat betiltották, Turgenyevet pedig lázítás vádjával egy évre családi birtokukra száműzték. Az egy év leteltével Turgenyev előbb Németországba, majd Párizsba utazott, ahol végleg letelepedett. A legnagyobb francia írókkal kötött barátságot, többek között Flaubert-rel,Maupassant-nal és Zolával. 1858-ban jelent meg az anyegini felesleges embertípust ábrázoló Rugyin című regénye, két évvel később pedig a kritikusok által élete fő művének tartott Apák és fiúk, mellyel megteremtette a nihilista jelzőt, amivel főhősét, Bazarovot jellemezte.

Orosz próza-és drámaíró.

A XIX. századi orosz irodalmi élet legnagyobb szervező egyénisége. Első nagy sikere az Egy vadász feljegyzései (1847-52) elbeszélés-gyűjteménye, melyben feltárja az orosz paraszt jellemének sajátosságait, szépségét. A későbbiekben már a nemesi értelmiség élete, a „felesleges ember” sorsa szolgál írásainak témául. Ilyen a Rugyin (1856), valamint a Nemesi fészek (1859) című regényei. Főművében, az Apák és fiúk (1862) című regényében új hőstípust alkotott, a „nihilistát”, aki az ész kritikájának veti alá a világot. Regényeinek mélyreható szemlélete új színnel gazdagította az orosz prózát. Drámáiban (Pénztelenség, Kegyelemkenyér, Egy hónap falun) a gogoli hagyományt igyekszik folytatni.

-A gátmester és a nihilista: A XIX. századot meghatározó realizmus a valóságábrázolás művészete. Tárgyilagos és pontos, célja a lelkek, jellemek, és főként a társadalmi valóság részletes bemutatása. Lehet-e meglepő ezek után, hogy egyik legjellemzőbb témaköre az élettervek és ezek megvalósulásainak bemutatása? Természetesen ahány realista író, annyi megközelítési mód és kibontakozás: ebbe szeretnék némi betekintést nyújtani Turgenyev Apák és fiúk, valamint Storm A viharlovas című műve alapján. Háttérismeret Ivan Szergejevics Turgenyev (1818-1883) nemesi származású orosz író. Már diákkorában felfigyelt rá, hogy szülei, akár az összes földesúr, milyen zsarnokian bántak munkásaikkal. Ebből kifolyólag, ha bár otthonunk békés volt és nem szenvedtek hiányt semmiben, Turgenyev állandóan szeretethiányt és ridegséget érzett. A vidéki élettel, parasztsággal kapcsolatos élménye meghatározó téma lett későbbi műveiben. Apák és fiúk című regényének is részben ez a háttere, valamint az 1830-as, 40-es évek liberálisainak és az egyre nagyobb tért hódító nihilista mozgalom követőinek szembenállása. A regény 1859-ben játszódik, vagyis két évvel a már nagyon is sürgető társadalmi reform, az 1861-es jobbágy felszabadító földreform előtt. Mind a liberálisok, mind a nihilisták szeretnék a reform megvalósulását, de míg az előbbiek csupán változásokat szeretnének eszközölni, a nihilisták minden addig elfogadott és használatos eszmével és metódussal szembehelyezkednek, nem tisztelnek semmiféle tekintélyt, és csak a tudomány tényeinek hisznek: ezzel szeretnék „megtisztítani”, előkészíteni a terepet a majdani változásoknak.

Az Apák és fiúk központi témáját az átalakuló félben levő orosz társadalom mellett a generációs szakadék alkotja. Az idősödő nemzedék, ha próbál is lépést tartani a fiatalokkal, önkéntelenül lemarad, megáll egy ponton. Gondoljunk csak Nyikolaj Petrovicsra, aki gyakran járt fel Pétervárra, hogy fia ifjú barátainak társaságában tartsa frissen elméjét, de Bazarov szemében így is csak egy nevetséges romantikus alak maradt. Ebből következően a mű szembeállítja a romantikus és ósdi múltat a realista ám rideg jelennel. Turgenyev nem állítja, hogy ez csak az adott generációra volna igaz, a 66. oldalon Nyikolaj Petrovics bátyja lecsillapítására feleleveníti, hogy annak idején ők is szemben álltak az idősebb nemzedékkel: „Tudod-e, mi jutott eszembe, bátyám? Egyszer megboldogul édesanyámmal összetűztem, kiabált, nem akart meghallgatni… A végén azt mondtam neki: mama nem tud megérteni engem, mi két különböző nemzedékhez tartozunk.” A mű másik fontos kérdése a nihilizmus életképessége. Definíciója szerint a nihilizmus: „Mindent tagadás; a cinizmus szélsőséges változata, a társadalmi normák és értékek teljes el vetése, a lét értelmetlenségének, a cselekvés hiábavalóságának hirdetése.” [Pallas Nagylexikon.] Oroszországban kiemelkedő jelentőségű mozgalommá nőtte ki magát, mely a gondolatok felszabadítására és a korlátok felszámolására irányult: támadta az egyház korlátlan befolyását, a tradíciók által vetett gátakat, az erkölcsi despotizmust. Sikereket is ért el, többek közt az 1861-es földreformot és a nők emancipációját. Az, hogy a nihilizmus a teljes addigi világrendet megbolygatná, elképeszti az „öregeket”, nem értik, hogy lehet például megvetni a művészetet, s hogy hogyan lehet egy eszmét csupa negatív érzelemre alapozni. A mű vége felé megismerjük a nihilizmus korlátait is: mivel emberi érzésekkel egyáltalán nem számol, nem nyújt segítséget Bazarovnak a viszonzatlan szerelem, és ezzel együtt bármilyen érzelem feldolgozásában, aki ettől magába is zuhan, unott és közönyös lesz. A viharlovasban ezzel szemben az újítani vágyó, meg nem értett jóakaró, és a környezete visszahúzó erejének harca áll a középpontban. Hauke tudja, hogy amit el akar érni, közérdeket szolgálna, szeretne maradandót alkotni, szeretne kiemelkedni. (Jól mutatja ezt például az a jelenet, melyben mérhetetlen büszkeség tölti el meghallván, hogy a nép egyszerű fiai nem hivatalos nevén, „Új-Karolina Közként” emlegetik az általa létrehozott gátközt, hanem „Hauke-Hainen Közként”.) Azonban az emberek nem érnek fel céljának magaslatához, számukra nem jelent többet az egész, mint munkát és költségeket. Ezt használja ki a kisebbrendűségi érzését elnyomni vágyó Ole, és uszítja a népet Hauke ellen. Ebben a műben is megjelenik az elavult hagyományok hátráltató hatása. Először mikor Hauke gátmesteri posztja azért forog kockán, mert az nincs elegendő földje, a konzervatívok egészen addig nem hagyják jóvá előléptetését, míg az öröklés révén nem szerzi meg a „szükséges” szántókat. A nép babonás hite (mely teljes mértékben ellenkezik a realista felfogással és a pozitivizmus tanával) is nagyban hátráltatja Hauke munkáját. Továbbá a vallás is manipulatív tényezőként van jelen. Miután kitudódott, hogy Hauke kétségbeesésében kissé szokatlanul fohászkodott felesége életéért („Uram, Istenem, ne vedd el tőlem őt! […] Hiszen tudom én, hogy te sem teheted mindig azt, amit akarsz, még te sem; mindentudó vagy, bölcsességed szerint kell cselekedned.” 114.o.) a gyülekezetben istentagadónak titulálták, óva intenek tőle mindenkit, mivel az ilyen „mázsás kőként nehezedik a közösségre”. Szereplők Nehezen megválaszolható, hogy ki is valójában az Apák és fiúk főszereplője, Arkagyij, vagy Bazarov? Mindkettejüknek végigkísérhető a jellemfejlődése. Mikor először találkozunk Bazarovval, ő a tökéletes nihilista prototípusa. Büszkén hirdeti az eszméjét, cseppet sem udvarias.A szerelmet akár a művészeteket, megveti. Pavel Petrovicsról, akit hatalmas szerelmi csalódás ért ifjú korában, így nyilatkozik: „egy olyan ember, aki az egész életét feltette egy nő szerelmének kártyájára, annyira elernyed, és úgy elhagyja magát, hogy mindenre alkalmatlanná válik, az olyan ember – nem férfi, hanem hím. ” [40. o.] Viszont az addig tökéletesnek látszó eszme meginog, mikor ráeszmél, hogy beleszeretett Ogyincovába, akinek meggyőződése, hogy a világban szükség van egyfajta „rendszerre”. Ez ellentétben van a nihilizmus tanával, de Bazarov nem bírja otthagyni a nőt, szerelmet vall neki. Elutasító választ kap, épp úgy, mint annak idején Pavel Petrovics, aki a regény elején úgy kigúnyolt. Mindezek ellenére nem hagyja el az eszmét, de mikor a halálán van, utolsó kívánsága, hogy Ogyincovát akarja látni, igencsak romanticizmusra utaló. Ami Bazarov önmegvalósítási terveit illeti, ő is érzi, mint mindenki más a környezetében, hogy valami nagy dologra született, csak épp azt nem tudja megmondani senki, hogy pontosan mely területen fogja véghezvinni azt a nagy dolgot. Ez bosszantja is őt („a szüleim elfoglalt emberek, nem nyugtalankodnak a maguk semmisége miatt, a szagát sem érzik… én pedig… én csak unalmat és bosszúságot érzek.” 148.o.) Figurája sok közös vonást hordoz Puskin Anyeginjével, akit szintén tétlenség és unalom jellemez, szenved a tétlenségtől, ugyanakkor felsőbbrendűségi érzet tölti el a hétköznapi emberekkel szemben. A regény szereplői közül Pavel Petroviccsal állítható párhuzamba, akivel mindketten kudarcot vallanak a szerelemben, és egyikőjük sem találja a helyét a világban. A másik fontos szereplő, Arkagyij szintúgy megváltozik a mű végére. Eleinte gyerekesen követi Bazarov eszméjét, igyek szik minden mondatát úgy formálni, hogy az „mestere” kedvére legyen, habár szoros barátságuk oka már a kezdetektől homályba burkolódzik az olvasó előtt. Nem is túl meglepő fordulat, hogy az idő előrehaladtával egyre inkább eltávolodnak egymástól. Arkagyij a lelke mélyén apja romantikus beállítottságát hordozza magában, s hiába próbálja elnyomni hosszasan, mikor Kátyával találkozik, felszínre kerül zeneszeretete, természetimádata, az érzelmekre való fogékonysága. Elidegenedésükben szerepet játszik féltékenység is Ogyincováért. Arkagyij a regény végére eléri az „arany középutat”, megszűnik vad nihilistának lenni, és a haladás és tradíciótisztelet között egyensúlyozva praktikus és progresszív ember válik belőle. Míg Turgenyevnél az összes főbb karakter kidolgozott, van háttértörténetük, és sokat tudunk meg egymáshoz való viszonyukról, Stormnál az egyetlen gondosan megrajzol szereplő Hauke. Egyedül neki ismerjük meg részletesebben gondolatait, céljait, érzelmeit. Hauke karaktere egy valós személyen, Hans Momsenen alapul, aki paraszti sorból felemelkedve lett gátmester, de számos más tudományághoz is értett. Akárcsak könyvbeli mása, kiskorában ő is megkapta apjától Euklédesz egy könyvét hollandul, s csak hogy megértse azt, megtanulta a nyelvet. Ez nagy kitartásra és elhivatottságra utal. Haukéról megtudjuk azt is, hogy makacs és elszánt; gyerekként megfojtott egy macskát, csak hogy az ne vegye el tőle a madártetemet, amit tanulmányozni készült. Személyében törvénytisztelő embert ismerünk meg, a téli méta megbeszélésen nem volt hajlandó hallgatózni az ajtónál. Tisztafejű, két lábbal áll a földön, nem hisz az olyan babonákban, mint hogy a gát csak akkor lesz tartós, ha valami élőt beleépítenek. Haukénél nem figyelhető meg olyan jellemfejlődés, mint Turgenyev hőseinél, talán csak annyiban, hogy hagyja magát rábeszélni a mulasztásra, melyet fiatalabb korában valószínűleg nem engedett volna. Storm ránk bízza az ok fellelését, szerintem egyszerűen csak megfáradt, elvonta a figyelmét a sok csapás, ami az életben érte. Ez a hiba azonban a végzetét okozza. Utolsó szavaiból világosan kitűnik, hogy tényleg tiszta szívből a közösség javát akarta szolgálni: „Végy magadhoz, Uramisten; óvd meg a többieket!” (Ebből amúgy az is látható, hogy valójában vallásos ember volt, és amit a faluban terjesztettek róla, pusztán szóbeszéd volt.) A látszólagos kudarc ellenére Haukének sikerült maradandót alkotnia, hiszen a Hauke Haien-gát száz év múltával is állt és védelmezte a helyieket a tenger állandó támadásaitól. Az emberi hálátlanságról és a kiemelkedő emberek visszahúzásáról jó összefoglalást ad a mű utolsó oldalain a mesélő: „A köszönet, amelyet az unokák részéről Jewe Manners ígért az építőnek, amint láthatta, elmaradt; mert így van ez, uram: Szókratésszel mérget itattak, és a mi Urunk Krisztust keresztre feszítették! Ez az utóbbi időben már nem megy olyan könnyen; de egy erőszakos emberből. vagy egy gonosz, bikanyakú csuhásból szentet csinálni, s egy derék fickóból, csak azért, mert egy fejjel magasabb volt nálunk, hazajáró lelket és éjféli kísértetet – ez még mindennapos dolog.” [166. o.] Mindkét mű szereplőiről elmondható, hogy alapelvül az érvényesülés, elveiket azonban az alkalmazkodás során fokozatosan feladni kényszerülnek. Közös vonás a környezet meghatározó szerepe is (az elavult társadalmi rendszer és a falusi zárt közösség). Motívumok Turgenyev regényében az egész mű az mozgás (~haladás) motívumára épül. A cselekményt hőseink ide-oda utazása épül, mintha csak önmagukat keresnék. Arkagyij és apja végül megállapodnak, kvázi megtalálják a helyüket a világban. Fontos szerepet kap a szerelem motívuma is, ami úgy tűnik, erősebb változásokat tud elérni, mint bármilyen eszme. A boncolás is visszatérő elem. Bazarov Marjinóban töltött első napjaiban reggelente békát boncol. A regény végén a halálát szintén egy boncolás okozza. Legérdekesebb megjelenési formája mikor Bazarov először pillantja meg Ogyincovát, és kissé morbid módon azt mondja: „Micsoda remek test! […] Akár most be lehetne vinni a boncterembe.” [85.o.] Turgenyev gyakran ad szereplőinek szájába élővilágból merített hasonlatokat a bonyolultabb gondolatok szemléltetése végett. Például Bazarov az egyénekről alkotott véleménye: „Az emberek olyanok, mint a fák az erdőn; nincs olyan botanikus, aki minden egyes nyírfával foglalkoznék.” [52.o.], vagy „Nini! Itt egy vitéz hangya félig döglött legyet vonszol. Vonszold, barátom, csak vonszold! Számba se vedd, hogy meg-megveti lábát, használd ki azt, hogy neked, az állatnak jogod van megtagadni a részvétet, nem úgy, mint az embernek, aki önmagát töri össze.”[149.o.] A Viharlovas történetében ősi motívumok vonulnak végig. A ló a haladás, az erő, a szabadság és a háború szimbóluma, ezáltal a lovas a domináns ember, aki mindegy a többiek felett, vezető pozícióban áll. A tenger pusztító ereje kapcsolatba hozható a többség hatalmával, így a kisebbség esendőségével velük szemben. A gát a megbízható, maradandó védelmet reprezentálja. Érdekes továbbá, hogy Hauke gátja önmagában tökéletes lett volna, az egyetlen hibás pont a régi gáttal való érintkezésben esett. Ez párhuzamba állítható maga Hauke és a lakosok viszonyával. Cím Az Apák és fiúk címválasztása igazán találó. Az „apák” az idős nemzedéket, a liberálisokat és a szlavofileket jelentik, míg a „fiúk” a fiatal, haladó nemzedéket, a nihilizmus mozgalmának allegóriáját adják. A viharlovas címével kapcsolatban csak annyit említenék meg, hogy a magyar fordítás kissé félrevezető. Eredeti címe (Der Schimmelreiter) egyszerűen annyit jelent, hogy a szürke vagy fehér lovú lovas. Szerintem a „viharlovas” olyan cím, amiről óhatatlanul valami nagyon romantikus, hősies eposzra kell gondolnunk. Szerkezet Az Apák és fiúk szerkesztési módja nem mondható kirívónak, lineáris vonalat követ, párhuzamos események csak a mű vége felé vannak, ahol Bazarov és Arkagyij útjai elválnak egymástól. Megemlítendő továbbá, hogy Turgenyev nagyobb hangsúlyt fektet az apróbb jelenetek mesteri megformálására, mint a mű egészének egységére.