IV. Felvonás IV

A polgármester házában gyülekeznek a hivatalnokok, és azon tűnődnek, mit tehetnének. Amikor hangokat hallanak Hlesztakov szobájából, ijedtükben mind egyszerre szeretnének kirohanni. Majd az egyedül maradó fiatalemberhez egyenként visszasettenkednek, és valamennyien pnzt adnak neki, természetesen kölcsön, s közben kibeszélik életük szégyenfoltjait Oszip azonban minden ajnározás ellenére úgy érzi, ideje volna szedni a sátorfát.

Hlesztakov észreveszi az ablaka alatt gyülekező kereskedőket, behívatja őket magához, és meghallgatja a panaszaikat, amelyek természetesen a polgármester korruptságáról szólnak. Az is kiderül, hogy az egyik asszonynak a férjét soron kívül elvitette katonának, a másikat pedig puszta tévedésből megvesszőztette. Közben persze Hlesztakov a kereskedőktől is elfogad egyet s mást. Mihelyt ismét magára marad, megjelenik a polgármester lánya, akinek azonnal udvarolni kezd, s amikor a polgármesterné meglepi őket, annak is csapni kezdi a szelet. Végül kénytelen megkérni a lány kezét. Ekkor ront be a polgármester, hogy a kereskedők miatt mentegetőzzék, de azután örömében ugrándozva veszi tudomásul az eljegyzést. Hlesztakov azonban gyorsan elutazik, mondván, elugrik a közelben lakó gazdag nagybátyjához, de hamarosan visszatér. A polgármestertől persze némi készpénzt még elfogad.

V. Felvonás V

A polgármester és csa ládja boldog, a családfő megleckézteti a panaszkodó kereskedőket, és közben azon is törik a fejüket, hogy el kellene költözniük Pityerbe, meg a polgármesteri hivatalt is valami jobbra cserélhetnék. Az egész városi elit lelkesedik, gratulál, amikor megérkezik a postamester a hírrel, hogy a revizor nem revizor. Elolvasta ugyanis egy levelét, amelyben Hlesztakov beszámol barátjának furcsa, érthetetlen kalandjairól a városban. A levélben mellesleg találóan jellemzi is vendéglátóit, akik így a felolvasás közben jól kinevethetik egymást. Végül még kiderítik, hogy az egész bajt Dobcsinszkij és Bobcsinszkij okozta, hiszen ők találták ki, hogy Hlesztakov revizor. Ekkor lép be egy csendőr, és közli, hogy különleges megbízatással egy úr érkezett Pétervárról, és kéreti az urakat. A darab néma jelenettel ér véget, a döbbent társaság groteszk pózba merevedik.

Gogol leghíresebb vígjátéka A revizor. Elsô ízben 1836-ban mutatták be, de - szokásához híven - ezen a munkáján is hosszasan dolgozott (1834-1842): átdolgozta, átjavította, jeleneteket cserélt fel és hagyott ki, hogy témáját az események lélektanilag meggyôzô sorozatává tehesse.

  Szinhelye földrajzilag meghatározhatatlan: egy pletykás, elhanyagolt, isten háta mögötti, jellegzetes orosz kisváros, egy járási székhely. "Három évig vágtathat, aki innen el akar jutni a határig" - mondja a darab polgármestere. Váratlan hir zavarja meg a kisváros poshadt életét: a polgármestert egy barátja értesíti, hogy Pétervárról revizor érkezik - inkognitóban, titkos utasítással. Ez érthetően riadalmat okoz a helyi elôkelôségek körében, hiszen itt mindenki - a

polgármestertôl az utolsó közrendôrig - züllött és korrupt, sikkasztó és megvesztegethetô; hivatali kötelességével senki sem törôdik, hatalmával mindenki visszaél, csupán a gyors és bűnös meggazdagodás vágya hajtja valamennyit. Tudnak egymás gaztetteiről, s a város vezetôsége valóságos bűnszövetkezetet alkot. Megteszik a szükséges óvintézkedéseket: felsöprik az utcákat, a bíróság helyiségeibôl kitelepítik a libatenyészetet, a kórház betegeit megmosdatják, hogy "ne legyenek olyan mocskosak, mint a kéményseprô", megbízzák a postamestert, hogy ő minden levelet bontson fel és ellenôrizzen; megfogadják, hogy hallgatnak a kápolnaépítésre kiutalt pénz elherdálásáról stb.

  Pár napja már a városi fogadóban tartózkodik szolgájával együtt Hlesztakov - egyetlen fillér nélkül. 23 éves elegáns pétervári hivatalnok, afféle széltoló aranyifjú, akit apja éppen léha, munkátlan élete miatt nem hajlandó tovább pénzelni, s ezért hazahívatta. Utközben minden pénzét elkártyázta, s most nem tud fizetni, nem tud továbbmenni, mert a fogadós börtönnel fenyegeti. Az urak bűntudata, rossz lelkiismerete ebben a fiatal léhűtôben fedezi fel a

megfenyítésükre küldött revizort, s az ôsi, jól bevált módszerhez folyamodnak: elhatározzák, hogy "megkenik". - Az események során bontakozik ki a félelem bonyolult rendszere: a kisváros lakossága uraitól fél, azok pedig valami titokzatos, messzi, ismeretlen hatalomtól rettegnek, amelyrôl csak annyit tudnak, létezik valahol, de kiszámíthatatlan, hogy lesújt-e rájuk, s milyen formában. Hlesztakov, mikor megérti, hogy összecserélték valakivel, végül is elfogadja új szerepét: a polgármester házába költözik, meghallgat mindenkit, s kölcsönt kér mindenkitől. Elfogadja a polgármestertôl megkopasztott kereskedôk ajándékait is, élvezi a fényűzô életet. Hlesztakov nem hivatásos szélhámos, nem akarja becsapni az embereket, csak jót mulat az egész fölforduláson, s gátlástalanul kihasználja az ölébe hullott lehetôségeket. Inasának előrelátó figyelmeztetésére telt erszénnyel még idejében kereket old. Az önmagát ostobán félrevezető úri társaság épp Hlesztakov csúfondáros levelébúl (a postamester felbontotta) tudja meg a keserű igazságot. A felháborodás s a kölcsönös vádaskodás hangzavarában jelenti a csendôr: "...megérkezett Pétervárról a revizor úr! Kéreti a tekintetes urakat a fogadóba!" E szavak villámcsapásként hatnak, s az egész társaság mozdulatlanná dermed. Kezdődhet minden elölről. Gogol humorának egyik forrása a vígjátékokban hagyományos személycsere. De nemcsak Hlesztakovjátssza meg a revizort, ebben a világban mindenki másnak akar látszani, mint ami, mindenki szerepet játszik, látszatok mögé bújik. A darabnak nincsenek fôszereplôi, itt mindenki egyformán "hős". Nincsenek benne erényes, pozitív tulajdonságú emberek, s végeredményben a bűnösök sem bűnhődnek. Talán ebben rejlik Gogol keserűsége a kacagtató történet ellenére.

  Gogol nagy regénye, a Holt lelkek, töredékben maradt ránk. 1835-tôl írta haláláig. Elsô kötete - csupán ezt ismerjük -1841-ben jelent meg. Második kötetét elkészülte után - kevéssel halála elôtt - elégette. - Hôse, Csicsikov, hivatásos szélhá mos. Trojkájával megérkezik N. kormányzósági székvárosba, fölkeresi a környékbeli birtokosokat, s "holt lelkeket", meghalt jobbágyokat vásárol. Ezekért ugyanis az új népszámlálásig élôkként adóznak a földesurak, tehát szívesen áruba bocsátják őket. Csicsikov pedig halottak nevével teleírt papirosait elzálogosítja, s így próbálmeggazdagodni. (Oroszországban a jobbágyok száma szerint állapították meg a  vagyont.)A Holt lelkek cselekménye tulajdonképpen Csicsikov kalandjainak a története (szerkezete is a kalandregényeké), az ô megjelenése hoz mozgást a vidéki földesurak állott életébe. Kísértetiesen ijesztô, groteszk világot tár fel regényében Gogol: a holt

  lelkek mintha élôk, az élôk pedig, a hivatalnokok, az eltorzult lelkű földesurak  mintha holt lelkek lennének.