Vonzódik a csodákhoz, a melankóliához. Megjelenik benne a

 „felesleges ember” 

típusa

, aki – akárcsak a 1840-1850-es évek nemessége - üresen, tétlenültengeti az életét, s reménytelenül boldogtalan (az elnevezést Goncsarov: Oblomov című regényének címadó „főhőse” ihlette).Mivel az orosz realista írók Gogol[1809-1852],Turgenyev[1818-1883],Goncsarov[1812-1891],Dosztojevszkij[1821-1881],Tolsztoj[1828-1910],Csehov

[1860-1904]) a polgársághíján a nemességtől várták el a modernizáció, a változtatások beindítását, de a nemesség erre nemképes, ezértaz orosz irodalom kritikájának célpontjáváaz orosz nemes, még inkábba hivatalnok,acsinovnyik 

vált, az államigazgatás gépezetének szolgalelkű, talpnyaló, alkalmatlanmegtestesítője. Ezek a kishivatalnok megélhetésük érdekében feltétel nélkül kiszolgálták feljebbvalójukat és az államot: bármit megtettek, amire csak utasították őket, és mindent megpróbáltak elkövetni azért, hogy feljebbvalójukat semmiképpen se sértsék meg. 

A csinovnyik – téma jelenik megGogol, az orosz realizmus első nagy írójának („Mindnyájan Gogol köpenyéből bújtunk ki”- mondta később Dosztojevszkij), a „kisember- irodalom”és a groteszk megteremtőjének  A köpönyeg című művében (1842). Gogol - aki maga is pétervárihivatalnokállást vállalt, majd ebből menekült az irodalomba- elbeszélésének főhőse egy kistisztviselő,akinek alakjával szemlélteti az író a „kisembert”. Akakij Akakijevics Basmacskin egy irodábandolgozik, ahol iratokat másol. Minden napját ugyanúgy éli: minden reggel ugyanazon az útvonalonmegy munkába, ugyanazokkal az emberekkel találkozik, és a munkája és szórakozása is ugyanaz: amásolás. Szerényen él, barátai nincsenek, egész nap csak dolgozik. Ezt a monoton életet az újköpönyeg készíttetése és a körülötte keletkezett bonyodalom szakítja félbe. Az ő „hacukája” már annyira régi, kopott volt, hogy Petrovics, az iszákos és kancsal szabó sem akarta már megvarrni, azttanácsolja, hogy csináltasson újat, ezt ugyanis már nem lehet megfoltozni!Akakij először ellenkezik, hiszen pénze sem volt rá, aztán elhatározza, hogy spórolni fog, éselkészítteti az új kabátot. Szinte már életcélnak tűzte ki maga elé; ez más ember számára nevetségescél lett volna, neki viszont az élete!Amikor elkészült a remekmű, munkahelyén máshogy fogadták, mint azelőtt: nem gúnyolódtak vele, nem piszkálták, sőt mindenki megdicsérte, és azt javasolták, hogy rendezzen egy kisösszejövetelt az új ruhája tiszteletére! Mivel neki még a köpönyegre is több hónapig kellett gyűjtenie,már nem volt pénze ilyesmire, ezért ezt az egyik jómódú kollégája tartotta.Akakij boldogan indult a mulatságra, s odaúton meglepetten fedezte fel a körülötte nyüzsgővilág érdekességeit, szépségeit, s önmagát is a kirakatok üvegében az új köpönyegben. Úgy érezte, újéletre kelt általa! Megérkezve azt hitte, hogy most már ő is a „valakik” közéjük tartozik, vantekintélye, ám észre sem vették. Csendben, észrevétlenül távozott.

22. Nyikoláj Vasziljevics Gogol élete

Nyikolaj Vasziljevics Gogol (1809–1852) a XIX. századi orosz irodalom meghatározó alakja, Puskin mellett őt tekintik az orosz nyelvű irodalom megalapozójának. Dosztojevszkij így méltatta: „Mindannyian Gogol köpönyegéből bújtunk elő.”

Eredeti foglalkozása hivatalnok volt, kísérletezett a színjátszással is, később történelmet tanított, 1835-től már csak az irodalommal foglalkozott. Írói pályafutását elbeszélésekkel kezdte (Esték egy gyikanykai tanyán,1831–32). Korai műveire még a romantika motívumai jellemzőek, de második novelláskötetének (Arabeszkek,1835) elbeszéléseit már a realizmus stílusjegyei jellemzik (pl. Tarasz Bulba, Egy őrült naplója). Híres művei A revizor(1836) című dráma és a Holt lelkek(1842) című befejezetlen regény. Gogol eszmeiségének, esztétikai elveinek megértése szempontjából jelentősek személyes jellegű írásai is: Egy szerző vallomásai (1847),Válogatás barátaimmal folytatott levelezésemből (1847).

Az 1830-as évek végén emigrációba vonult. Ennek oka, hogy A revizor bemutatása után (1836) valóságos üldözési kampány indult ellene hazájában, s az amúgy is gyenge idegzetű, depresszióra hajlamos író elmenekült Oroszországból. Évekig élt Németországban, majd Rómában telepedett le, s csak 1848-ban tért vissza szülőföldjére. Élete utolsó szakaszában egész addigi munkásságát átértékelte, régi eszméivel meghasonlott, a vallásba menekült, majd búskomorságba esett.

Betegsége kihatott írói tevékenységére is: a Holt lelkekmásodik részének egyes kéziratait, vázlatait elégette, újraírta, majd később ismét elégette az elkészült szövegeket. Vagyonát szétosztotta a szegények között, úgy érezte, hogy Oroszországot, a világot csak a vallási megújhodás mentheti meg. Nézetei sokban emlékeztetnek a későbbi évtizedek nagy íróinak, Dosztojevszkijnek és Tolsztojnak a felfogására. Hosszas betegeskedés, nélkülözések, önsanyargatások után 1852-ben halt meg Moszkvában.