Добавил:
Опубликованный материал нарушает ваши авторские права? Сообщите нам.
Вуз: Предмет: Файл:

lexikológia2018

.pdf
Скачиваний:
3
Добавлен:
26.01.2021
Размер:
286.58 Кб
Скачать

valóságban nem létezik. Bár tudjuk, hogy nem léteznek a valós életben tündék, Tolkien A gyűrűk ura című regénye révén tudjuk, kik ők, és így a tudatunkban, kognitíve léteznek. Ezt a fajta denotatív jelentést (amikor a valóságban nem létező fogalmat nevez meg egy szó) kognitív jelentésnek is szokták nevezni.

A szó jelentését nem könnyű meghatározni, pontosan körüljárni, többek között éppen a sokféle jelentés miatt sem. Nézzük meg az ÉKsz2-ben néhány olyan szónak a jelentését, melyek közismertek: asszony, asztal, igazság.

Az egyés többjelenésű (monoés poliszém) szavak. Alapjelentés, mellékjelenés, alkalmi jelentés. Az azonos és hasonló alakú (homonim és paronim). A rokon értelmű és ellentétes értelmű (szinonim és antonim) szavak

Korábban tisztáztuk, hogy a szó nem azonos fogalommal. Többek között ezt abból is láthatjuk, hogy sokkal több fogalom, dolog, tárgy stb. van, mint ahány szavunk. Egyes szavakat ebből következően több dolog megnevezésére is használunk, azaz vannak olyan szavak, amelyek egynél több jelentést fejeznek ki. Az ilyen szavakat többjelentésűnek (poliszémnek) nevezzük, tulajdonságukat pedig (hogy több jelentést fejeznek ki) poliszémiának.

A többjelentésű szavakkal szemben állnak az egyjelentésű (monoszém) szavak, melyekhez csak egy jelentés társul. Monoszém szóból kevesebb van az alapszókészletben, mint poliszémből. Főként a hosszabb, szerkesztett (összetett, képzett) szavak és a szakkifejezések sorolhatók ide: magánhangzó, parabolaantenna, autószerelő, timsó, szénrajz stb., de azért akadnak az alapszókészletben is egyjelentésűek: szakács, tűzvész, olajkályha, erkély.

A leggyakrabban használt szavak rendszerint többjelentésűek.

A poliszém szavaknál megkülönböztetjük az ún. alapjelentést (nominális jelentést) és a mellékjelentést vagy mellékjelentéseket. Az alapjelentés a történetileg elsődleges jelentése a szónak, a mellékjelentések pedig azzal összefüggésben, valamilyen közös tulajdonság alapján kialakult másodlagos jelentések. A mellékjelentések tehát mindig kapcsolatban állnak az alapjelentéssel, és a többjelentésű szó jelentései jelentésszerkezetet alkotnak.

Lássuk pl. a bor szót. Alapjelentése: 1. szőlőből készített szeszes ital.

Mellékjelentései: 2. valamely más gyümölcsből készített szeszes ital (málnabor, almabor); 3. alkohol okozta mámor (a bor beszél belőle); 4. alkohol (rászokott a borra, nem veti meg a bort, borissza, bornemissza). A jelentések közötti kapcsolat nyilvánvaló.

Vagy lássuk a pipa szó jelentéseit:

1.dohányzóeszköz

2.írásjel

3.derékszög a futballkapu kapufáinak találkozásában

4.motoralkatrész

5.mérges, ideges

Az alapés a mellékjelentések közötti kapcsolatok felderíthetők, érthetőek.

Minél szerkesztettebb egy szó, annál motiváltabb, azaz annál könnyebb megfejteni a jelentését, és annál kevésbé valószínű, hogy poliszém legyen. Az udvar szónak pl. 7 jelentése van, de 18 képzett vagy összetett származéka közül 13 már csak egyjelentésű.

Szófaji szempontból a főnevek a legkevésbé többjelentésűek. Átlagosan 1,63 jelentéssel bírnak a főnevek, majd a melléknevek (1,94) és az igék (2,32) következnek.

Az ÉrtSz. szóanyagának kb. negyede 2, nyolcada 3, további nyolcada 4 vagy még több jelentésű szó. A szótár anyagának közel fele többjelentésű.

A legtöbb jelentéssel rendelkező szavak: 101: is, 65: van, 48: csak, 47 jár, 43: megy stb. Lásd még: izé.

Az alkalmi jelentés: miegymás. Az áll szó alapjelentése a talpán nyugszik, és az állja a sarat szólásban kialakult egy alkalmi jelentése is: kitart. Ez az alkalmi jelentés később mellékjelentéssé vált.

Az egyjelentésű szó mellékjelentései jelentésváltozás révén alakulnak ki. Erről a későbbiekben lesz szó.

A többjelentésű szavakhoz hasonló, hogy vannak olyan szavak, melyek azonos hangalakúak, de jelentésük különböző. Az ilyen szavakat homonimáknak, azaz azonos alakú szavaknak nevezzük. Ilyenek pl.: ár, vár, ég.

A többjelentésű szavaktól az különbözteti meg őket, hogy míg a poliszém szavaknál az alapjelentésből levezethetők a mellékjelentések, azaz a jelentések között van valamilyen kapcsolat, a homonim szavak jelentései között semmilyen kapcsolat nincs. A többjelentésű szavakat a szótárak is egy címszó alatt tárgyalják, míg a homonimákat különböző címszavakban adják meg.

Megkülönböztetünk szótári és nyelvtani (grammatikai) homonimákat.

A szótári homonimák szótári alakjukban esnek egybe: ár, ég, nyom, hó, vár, ér, ír, sejt stb.

A nyelvtani (grammatikai) homonimák esetében az egybeesés csak valamilyen grammatikai szerkesztés eredménye: török, lett, szám, vért, rácsuk stb.

Aszerint, hogy az egybeesés milyen fokú, megkülönböztetünk teljes és részleges homonimákat.

Teljesek: minden grammatikai formában azonos alakúak, pl. fogoly.

Részlegesek: csak bizonyos grammatikai változatban esnek egybe, pl.: vár, légy, daru, bár. Megkülönböztetjük továbbá a homofóniát és a homográfiát. Homofóniáról akkor beszélünk, amikor azonos módon ejtjük a szavakat, de különbözőképpen írjuk őket, azaz az egybeesés csak a kiejtésben van meg: Pápa/pápa, Kovács/kovács, háncs/hánts, rézben/részben, sújt/súlyt, hej/hely, lehel/Lehel, vág/Vág, pontya/pontja, szabja/szablya, foglya/fogja. Homográfiának azt nevezzük, amikor a szavak írásképe egyezik, de kiejtésük más. A magyarban ez nem jellemző, csak ha a zárt e-ző nyelvjárásokra gondolunk: itt mást jelent és más kiejtésű lehet pl. a ment szó (zárt e-vel a megy ige múltidejű alakja, köznyelvi e-vel pedig kiszabadít jelentésű).

Nomenverbumok: fagy, les, nyom – mellékjelentésből kialakult homonimák, akárcsak a daru (daru/darvak).

Vannak a szókészletben olyan szavak is, melyek hangalakja közel azonos, azaz nagyon hasonló, ám jelentésük különböző. Ezeket paronimáknak, azaz hasonló alakú szavaknak nevezzük. Paronima pl.: helység/helyiség, fáradság/fáradtság, gondatlan/gondtalan, egyelőre/egyenlőre, tanúság/tanulság. Tulajdonképpen sok olyan szó is ide sorolható, melyek szóhasadással jöttek létre, pl.: sekély/csekély, család/cseléd. Egyes nyelvészek a paronimák között tartják számon az úgynevezett alakváltozatokat is, melyek hangalakja valóban hasonló, ám jelentésük – a valódi paronimáktól eltérően – azonos, pl.: fel/föl, csoda/csuda, és/s, csepp/csöpp, seper/söpör, töröl/törül stb.

A többjelentésű és azonos alakú szavak gyakran szolgálnak viccek, anekdoták poénjául. A klasszikus Hacsek és Sajó kabaréban gyakori az ilyen poén, na és a paronimákat is többször használják humor forrásául.

A különböző hangalakú, ám azonos vagy hasonló jelentésű szavakat rokonértelmű (szinonim) szavaknak, a rokonértelműséget pedig szinonímiának nevezzük.

A rokonértelműségnek nincs pontos és egyértelmű definíciója. Általában egy szűk és egy tág szemléletű meghatározást különböztethetünk meg. A szűk értelmezés szerint csak az a két vagy több szó számít szinonimának, melyek minden gond nélkül felcserélhetők egymással, azaz jelentésük valóban szinte teljesen adekvát: eb/kutya, íz/zamat, lexikológia/szókészlettan, lárma/zaj, dob/hajít/vet stb. Ha azonban ezt a definíciót fogadjuk el, akkor a szinonimák száma nagyon alacsony lesz, illetőleg még az imént említettek sem tekinthetők teljesen felcserélhetőnek, hiszen a lexémáknak nagyon ritkán pontosan ugyanaz a jelentésük. Pl. nem mindegy, hogy ebadót vagy kutyaadót mondok, vagy azt sem mondhatom, hogy kutya ura fakó. Illetve: az olimpián nem diszkoszhajítás vagy gerelydobás van, hanem diszkoszvetés és gerelyhajítás.

A tágabb értelmezés szerint az olyan szavak, amelyek jelentése csak árnyalatban tér el, tartalmuk lényeges elemei azonosak, szinonimák. Azaz eszerint szinonima pl. a megy, sétál, cammog, gyalogol, ballag, siet, fut, szalad, rohan, mert jelentésük alapeleme megegyezik, ez pedig a következő: gyalog előre irányba halad, és köztük csak az intenzitást tekintve van különbség. Az ilyen szinonimák a közöttük fennálló fokozatbeli és/vagy stilisztikai különbségek miatt természetesen nem cserélhetők fel minden esetben egymással, de jelentésük mindenképpen hasonló, rokon.

Hasonló intenzitásbeli különbség van pl. abban, hogy azt mondjuk, az eső csepereg, szemetel, esik, zuhog, szakad, ömlik.

Használatkör szerinti a különbség az öreg, agg, idős, koros, ó, ódon, ócska, vén szavak között, hiszen egyesek más körülmények között használhatók, mint mások. Egy személyre pl. mondhatjuk, hogy öreg, agg, idős, vén, koros, de azt, hogy ó, ódon vagy ócska már bajosan. Egy bútorra pedig nyilván ez utóbbiak illenek. Vagyis lényegileg rokon a szavak jelentése, hiszen mindegyik az idővel, a korral van összefüggésben, de más a használati körük. Akárcsak az ősz és a deres szavainknál. Előbbi emberre, utóbbi inkább lóra vagy a tájra illik.

Hangulati, stilisztikai különbség van pl. a következő szinonimák között: kikelet/tavasz, páncélszekrény/mackó, tengeri/málé, eszik/zabál, szeretkezik/kefél, fiú/faszi, lepke/pillangó stb. Ezek stílusukban térnek el egymástól, pontosabban abban, hogy a szókészlet melyik nyelvváltozatába vagy stílusváltozatába tartoznak. A maga helyén mindegyik kitűnően használható, de felcserélésük jelentős bonyodalmakkal járhat. Gondoljunk pl. arra, ha mondjuk egy étterembe betérve a pincér érdeklődésére nem azt mondjuk, hogy enni szeretnénk valamit, hanem azt, hogy zabálni akarunk. Hasonló a helyzet a köszönésekkel is: a jó napot, szia, helló, csókolom, alázatos szolgája stb. lényegét tekintve köszönési formák, ám közöttük fontos használatbeli különbségek vannak: nem mindegy, kinek hogyan köszönünk.

Vannak olyan szavak is, melyek bizonyos jelentésükben szinonimák, más jelentésükben azonban nem azok. Pl. a skála és a választék szavak rokonértelműek abban a mondatban, hogy Micsoda széles skálája/választéka van ebben a boltban a különböző termékeknek!, de nem azok pl. a Milyen skálán/választékon énekelsz?mondatban.

Szinonimája természetesen nem minden szónak van. Nincs például rokonértelmű megfelelője a kék, szerda, Moszkva, ablak, kenyér stb. szavaknak. Bizonyos esetekben azonban alkalmi jelentésként mégis használhatunk helyettük más szót: a kenyér helyett sokszor hallhatjuk: élet; vagy kifejezhetjük őket például körülírással is.

Azokat a szavakat, melyeknek hangalakja különböző, jelentése pedig egymással ellentétes, antonimáknak, azaz ellentétes értelmű szavaknak nevezzük, pl.: kicsi/nagy, okos/buta, ki/be, át/vissza. A szinonimák között találhatunk szinonimasorokat is, ám az antonímák között csak párok vannak. Nincs minden szónak ellentétes értelmű megfelelője, sőt: sokkal kevesebb szónak van antonímája, mint pl. szinonimája. Igaz: olyan vélekedés is van, miszerint igazi szinonimák nincsenek, de igazi antonímákkal találkozhatunk.

Az ellentétes értelmű szavakat a következőképpen osztályozzák:

1.Különböző tövű antonímák (általában a fokozható melléknevek tartoznak ide, de több más szó is, pl. igekötők, határozószók, névutók is): gyors/lassú, meleg, hideg, kicsi/nagy, erős/gyenge, sovány/kövér, szép/csúnya, okos/buta, kint/bent, belső/külső, alatta/fölötte, előtt/után stb.

2.Azonos tövűek (fosztóképzővel alkotottak): nyugodt/nyugtalan, észes/esztelen, sikeres/sikertelen, képes/képtelen, hasznos/haszontalan stb.

3.Tagadószóval kifejezett ellentétes értelműek: jó/nem jó, szép/nem szép stb.

Az antonímákkal kapcsolatban érdekes, hogy vannak olyan ellentétes értelmű szavak, melyek fordított viszonyt fejeznek ki: ad/vesz, jön/megy, ki/be, alá/fölé stb. Egyes antonímák fokozatosak, azaz közöttük fokozatbeli különbség van: nagy/kicsi, sok/kevés, jó/rossz stb., s ezek fokozhatók.

Vannak azonban olyanok is, melyek csak azért fejezhetnek ki ellentétes viszonyt, mert egymással kiegészítő viszonyban vannak, egymással szoros kapcsolatban állnak: a nős/nőtlen, férfi/nő, háború/béke nem olyan ellentétes értelmű savak, mint azok, amelyeket korábban említettünk.

Sokszor azt is nehéz eldöntenünk, hogy egy szónak mi az ellentettje. Pl. a sötétnek a világos, és a fehérnek a fekete, ezzel egyetértenek az emberek. De a fehér/fekete csak akkor lehet ellentéte egymásnak, ha nem színnévként, hanem a világos/sötét szinonimájaként használjuk őket, hiszen a színek egymásnak nem lehetnek ellentétei (bár a fehér és a fekete elvileg a színskála két végpontja). Vagy azt sem könnyű meghatározni, hogy mondjuk a dolgozik igének mi az ellentéte: a lustálkodik vagy a pihen? Vagy mi az ellentettje a csípősnek? Ha a paprikára gondolunk, akkor nyilván az édes, miközben az édes szó antonímájaként senkinek sem jut eszébe a csípős, sokkal inkább a keserű vagy még inkább a savanyú. A keserű/édes, savanyú/édes, csípős/édes tehát lehetnek ellentétpárok, de a keserű/savanyú, savanyú/csípős stb. szavakról senkinek sem jutna eszébe azt mondani, hogy ellentétes értelműek.

A tulajdonnév és a köznév jelentéstani különbségei. A szóhangulat és forrásai. A szemantikai mező (jelentésmező). Nyelv és kultúra egymásra hatása (nyelvi relativizmus) – a szójelentés különböző nyelvekben. Színlexémák, rokonságnevek, a valóság tagolása. A prototípuselmélet

A tulajdonnév és a köznév jelentéstani különbségei

Miután tudjuk, hogy a szójelentés nem más, mint közös tulajdonságok alapján elvont általánosítás, amely alapján lehetséges, hogy egymástól számos tekintetben jelentősen eltérő dolgot ugyanazzal a névvel (szóval) nevezzünk meg, célszerű azt is tisztáznunk, mi különbözteti meg a tulajdonneveket a köznevektől.

A tulajdonnevekre ugyanis nem érvényes a fenti megállapítás, hiszen a Mária és a Béla nevet nem azért viseli sok ember, mert az adott nevet viselő személyekben valamilyen közös tulajdonság található, amely megkülönbözteti a Béla és Mária nevet viselő embereket az összes többitől.

Mindez abból fakad, hogy más a köznevek, és más a tulajdonnevek funkciója. A köznevek jelentésfunkciója az, hogy segítségükkel – a köztük meglévő közös tulajdonságok alapján elvont általánosítás révén – egyazon szóval, jellel nevezhessük meg a sokszor nagyon különböző tárgyakat, fogalmakat. A tulajdonnevek funkciója ellenben az azonosítás, az identifikáló szerep. A köznév jelentésfunkciója felidézi a jelentéstartalmat, a tulajdonnév pedig azonosítja, egyedivé teszi, identifikálja azt, amire vonatkozik.

Amikor azt mondom, hogy asztal, akkor a beszédhelyzet alapján vonatkoztathatom ezt a szót egy konkrét asztalra vagy pedig valamennyi olyan tárgyra, amelyre illik ez a név. Ám amikor tulajdonnevet használok (legyen az személynév: Kovács Aranka, állatnév: Bodri, intézménynév: Rákóczi Főiskola, márkanév: Pepsi Cola, cím: Nemzeti dal, vagy éppen égitest

neve: Vénusz), akkor egy konkrét, egyedi valamire vonatkoztathatom csupán. Úgy is fogalmazhatok, hogy a köznevek egyszerre vonatkozhatnak olyan fogalmakra, dolgokra (pontokra), amelyek egy képzeletbeli háromdimenziós koordinátarendszer meghatározott tartományában találhatók, a tulajdonnév ezzel szemben csak egy pontra vonatkozik ebben a rendszerben.

Előfordul persze, hogy a tulajdonneveket is köznévi funkcióban használjuk. Ha pl. a nyelvészeti metanyelvben azt mondom: a Mónika tulajdonnév, személynév, női név, akkor itt a Mónikaszóról mint a nyelv egységéről beszélek, nem pedig azokról a nőkről, akiket így hívnak. Azaz: köznévi funkcióban használom a szót. Hasonló a helyzet akkor is, ha pl. ezt mondom: Adyt olvasok. Ekkor az Ady szó köznévi funkcióban fordul elő, abban a jelentésben, hogy Ady Endre verseit, nem pedig őt magát, a költőt olvasom. Erről bővebben a jelentésváltozás kapcsán esik majd szó.

Természetesen az is előfordulhat, ha egyébként köznévi szavak kerülnek tulajdonnévi funkcióba. Ha pl. a lovamat elnevezem Fecskének, akkor a fecske köznévből egyszeriben Fecske tulajdonnév lesz, ha a lovamról beszélek. És ha azt mondom: le kell csutakolnom Fecskét, akkor nyilvánvalóan arra gondolok, hogy a lovamat, és nem pedig valamennyi olyan madarat kell lemosnom, amelyikre a fecske köznév vonatkozhat.

A szóhangulat és forrásai

A szóhangulat szervesen hozzátartozik egy-egy szó jelentéséhez. Ezt úgy kell érteni, hogy a szavak jelentős részéhez társul egyfajta érzelmi jelentéstöbblet. Sok szónak, elsősorban az alapszókészletbe tartozó szavaknak, nincs semmilyen érzelmi többletjelentése, csak és kizárólag a jelentésfunkcióját látja el. Ilyenek pl. a következő szavak: asztal, szék, pohár, papír, ír, olvas, emel, alszik, takar, fa, bokor, széles, kicsi, nagy, három stb. Ám a szavak nagy részének van úgynevezett sajátos hangulata. Ez a szóhangulat.

Nézzük, hogy a szó sajátos hangulatának milyen forrásai lehetnek, azaz milyen tényezők járulhatnak hozzá ahhoz, hogy egy szónak érzelmi töltete legyen.

1. A szó jelentéstartalma

Nagyon gyakori, hogy a szó jelentéstartalma a forrása az adott szó sajátos stílusértékének, többletjelentésének. Egész egyszerűen vannak olyan szavaink, amelyek negatív, mások pedig pozitív dolgokat, fogalmakat jelölnek. A kedves, hős, szerelem, édes, rózsa, édesanya stb. szavak olyan fogalmakat jelölnek, amelyek általában pozitív asszociációkkal társulnak. Ezzel szemben a halál, betegség, háború, fájdalom, hideg, keserű, gyűlölet stb. szavak hangulata – éppen azért, mert negatív fogalmakat jelölnek – a legtöbbünk számára kellemetlen. Hasonló a helyzet a szar, húgy, segg stb. szavakkal is: azért, mert olyan fogalmakat jelölnek, amelyek nem igazán szalonképesek, hangulatuk is negatív, és a választékos nyelvhasználatban igyekszünk kerülni is őket, sőt: még a szinonimáikat sem nagyon használjuk, hanem inkább eufemizmussal (körülírással) élünk. Mivel a mi kultúránkban tabu ezekről a témákról nyilvánosan beszélni, az ebbe a témakörbe tartozó szavak is a kellemetlen, illetlen jelentéstartalommal, hangulati értékkel telítődtek, és nyilvánosan kerüljük ezen szavak használatát. Érdekes, hogy amikor ilyen szavakat mondunk, nem azt mondják, hogy erről nem illik beszélni, hanem azt: ilyen szavakat nem illik társaságban használni. Más kultúrákban nem ezek a témák, hanem teljesen mások lehetnek tabuk (pl. a szellemek világa, az elhunytak emlegetése stb.), és azokról nem beszélnek.

Nem véletlen, hogy ha a szavak között szépségversenyt rendeznek, akkor rendszerint olyan szavak végeznek az élmezőnyben, amelyek jelentéstartalma pozitív, a negatív jelentéstartalmúak pedig nem nagyon kerülhetnek a top 100-ba.

2. A szó hangalakja

Már a hangtani tanulmányaink idején említettem, hogy a hangoknak sokan szimbolikus értéket tulajdonítanak, pl. a magas magánhangzókat és a zöngés mássalhangzókat

pozitívabbaknak tartják, mint a mély magánhangzókat és a zöngétlen mássalhangzókat. A szavak hangalakjának is sokan tulajdonítanak hasonló jelentőséget, azt állítva, hogy vannak kellemes és kellemetlen hangzású szavak. A magyar anyanyelvűek többsége számára pl. a szóeleji mássalhangzó-torlódást tartalmazó szavak (strófa, strázsa, sztrájk, krákog, prüszköl) kellemetlen hangzásúak, míg a több magánhangzót és likvidákat vagy egyéb zöngés mássalhangzókat tartalmazó szavak (álom, szellő, sellő, délibáb) kellemes hangzásúak. De mindez persze ízlés dolga is.

3. A szó motiváltsága

A szó motiváltsága azt jelenti, hogy az átlagos beszélő számára mennyire fedezhető fel a szó szerkezetéből a jelentése. Motivált, azaz a szó szerkezetéből könnyen kihámozható jelentésű pl. a tehetségtelen szavunk jelentése: nincs tehetsége. Motiválatlan, azaz a szó szerkezetéből megfejthetetlen ezzel szemben pl. az unintelligens szó; csak azok számára motivált, akik idegen nyelvekben is járatosak. A motivált szavak általában semlegesebb jelentéstartalmúak, mint a motiválatlanok.

4. A szó eredete

A magyarnak tekintett eredeti magyar és jövevény, éppen ezért motiváltabb szavakat általában kedvezőbb hangulatúnak érezzük, mint az idegen szavakat.

5. Asszociáció

A szóhoz kapcsolódó személyes élmények is jelentősen befolyásolják, hogy konkrét beszélő számára egy-egy szó pozitív vagy inkább negatív hangulatú. Kosztolányi számára pl. az Ilona név és szó a legszebbek közé tartozik, de ha valakinek van egy ilyen nevű kellemetlen ismerőse, akkor bizonyára nem sorolná be a 10 legszebb magyar szó közé az Ilonát.

Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a szó hangulata nem az egyik vagy a másik tényezőtől függ, hanem mindegyik említett faktor belejátszik abba, hogy a kérdéses szónak milyen stílusértéket vagy hangulati értéket tulajdonítunk. A szóhangulat tehát elsősorban szubjektív kategória, mellyel nem a nyelvészetnek, hanem a stilisztikának kell inkább foglalkoznia, és meg is teszi. Ennek ellenére nyelvészek is vannak, akik megpróbálkoznak azzal, hogy empirikusan, objektív módszerekkel „mérjék” meg, milyen hangulati értéke van a szavaknak. Azt remélik, hogy nagy mintán végzett kutatások eredményeképpen sikerül meghatározni egyes szavak átlagos hangulat értékét, vagyis sikerül elhelyezni őket a szemantikai térben.

A szemantikai mező (jelentésmező)

Saussure és a strukturalisták óta sokan próbálkoznak azzal, hogy a szókészlet elemeit rendszerbe szervezzék. Egyes szemantikusok szerint a szókészlet elemei úgynevezett szemantikai mezőkbe szerveződnek, ahol minden egyes elem kapcsolatban van a másikkal. A szemantikai mező (jelentésmező) lexémák egymást kölcsönösen meghatározó csoportjai (pl. színek, bútorok, edények, növények) által alkotott jelentésterület. Például létezik a jármű, gyümölcs, növény, edény, testrész stb. jelentésmező, amelyekbe számos szó tartozik.

A jármű jelentésmező alá sorolható pl. a bicikli, autó, busz, riksa stb. szó, a testrész alá a kéz, láb, kar, fej stb.

A jelentésmezőn belül elhelyezkedő szavak különböző viszonyban lehetnek egymással. Vannak fölé-, aláés mellérendelési viszonyok. A növény szóhoz társított jelentésmezőbe pl. besorolható a fa, bokor, cserje, fű szó, de ezek a szavak további alcsoportokra oszthatók, hiszen a fa szó jelentésmezőjébe sorolható pl. a nyír, bükk, tölgy, cseresznye, fenyő szó, a fenyő alá pedig besorolható mondjuk a vörösfenyő, ezüstfenyő, borókafenyő, lucfenyő stb. Ha ezeket a viszonyokat síkban ábrázoljuk, láthatjuk, hogy az azonos jelentésmezőbe sorolt szavak lehetnek fölé-, aláés mellérendeltségi viszonyban egymással.

A növénynek pl. alárendeltje (hiponimája) valamennyi olyan szó, amely a szemantikai mezőbe tartozik, vagyis ez a szó mindegyiknek fölérendeltje (hiperonimája). A bokor, fa stb. egymásnak mellérendeltjei (kohiponimái), alárendeltjei ellenben a növénynek, de a fa

fölérendeltje pl. a nyírfa, meggyfa, tölgyfa stb. szónak, melyek alárendeltjei a fának, de egymásnak viszonyt mellérendeltjei, ám akár alárendeltjeik is lehetnek, pl. a kocsányos tölgy alárendeltje a tölgynek.

Sok szó bizonyos esetekben azért állhat valamely más szó szinonimájaként a társalgásban annak ellenére is, hogy szoros értelemben nem megfelelői egymásnak, mert az egyik jelentése benne foglaltatik a másik jelentésében oly módon, hogy azonos szemantikai mezőbe tartoznak, és az egyik a másiknak fölérendeltje. Pl. gyakran mondunk olyat, hogy Add ide azt a virágot!, vagy Láttad azt a szép madarat?, és közben egy tulipánra, ill. egy virágzó barackfára mutatunk. A virág és a fa szó jelentésében ugyanis mint fölérendelt kategóriában benne foglaltatik az alárendelt kategóriák jelentése is. Mellévagy alárendelt szót azonban nem használunk ilyen funkcióban.

Több szemantikus próbálkozott már azzal, hogy az összes szót ilyen szemantikai mezőkbe szerkessze össze, mindegyiknek megtalálva a helyét. Ez azonban lehetetlen. Mert próbáljuk csak beilleszteni valahová mondjuk a zaj szót. Rokonértelmű kifejezéseket még találunk (lárma, ricsaj, zsivaj), ellentétes értelműeket is (csend), de aláés fölérendelteket már nem könnyen.

Nyelv és kultúra egymásra hatása (nyelvi relativizmus) – a szójelentés különböző nyelvekben. Színlexémák, rokonságnevek, a valóság tagolása. A prototípus-elmélet

Többször utaltunk arra, a nyelv kettős tagolódású: egyrészt a nyelvi elemek szerkesztettek, tagoltak, másrészt azonban a nyelv a valóságot is részekre tagolja, s ezen részekből mozaikként illeszti össze. Mivel azonban a világon sok ezer nyelv van, amelyek szerkezete, azaz nyelvi tagolódása akár nagyon eltérő is lehet (lásd pl. a magyar és a kínai nyelv rendszere közötti különbségeket), az is logikus, hogy a különböző nyelvek különbözőképpen tagolják a valóságot. Egy amerikai kutató, bizonyos Whorf szerint mindebből logikusan következik, hogy a különböző nyelveket beszélő emberek anyanyelvük szemüvegén keresztül látják a világot, és nyelvük hat a kultúrájukra. Ezt nevezik a nyelvi relativizmus elméletének.

Hogy van alapja annak a hipotézisnek, mely szerint más-más nyelvek más-más módon tagolják a világot, és hogy emiatt a nyelvek beszélőinek világról alkotott képe is eltérhet, könnyű belátni. Gondoljunk csak arra, hogy milyen nehéz egyik nyelvről pontosan lefordítani egy dolgot egy másikra, nem kis részben azért, mert a szavak jelentése nem pontosan feleltethető meg egymásnak a különböző nyelvekben. Pedig ha a nyelvek azonos módon tagolnák a világot, akkor a szavak jelentése is egy az egyben megfelelne egymásnak a különböző nyelvekben. De nem így van. Nézzük meg pl., hogy a magyar pipa szó egyes jelentései hogyan feleltethetők meg az orosz nyelvben:

1.dohányzóeszköz – трубка;

2.ék alakú jelölés, írásjel – галочка;

3.dühös (pipa vagyok rá) – сердит.

Vagyis számunkra, magyarok számára a fenti dolgok mind beletartoznak a pipa szó jelentésébe, az oroszok számára azonban nem.

Az eszkimóknak, akik mindig havas környezetben élnek, és akik számára ezért nagyon fontos a hó, tucatnyi szavuk van a különböző hófajtákra, nekünk meg csak egy: a (legfeljebb ehhez kapcsolunk jelzőket: kásás hó, olvadó hó, vizes hó, síelésre alkalmas hó stb.). És nemcsak különböző névvel illetik azt, amit mi egy névvel nevezünk meg, hanem egymástól különböző dolognak is tartják. Velünk szemben egyetlen szavuk van ugyanakkor arra, amit mi fának nevezünk. Érthető, miért: ahol ők élnek, onnan nézve fölösleges a sokféle fát megkülönböztetni, hiszen arra egyetlen egy sincs ilyenből. A grönlandiak, akik számára a fókavadászat nagyon fontos megélhetési forrás, és akik nagyon tisztelik a náluk csak ritkán élvezhető napsütést, másképp nevezik a fókát akkor, ha a vízben van, és vadászni lehet rá, illetve akkor, amikor a napon sütkérezik. Ez utóbbi esetben ugyanis nem

vadászzsákmányként, hanem a ritka és nagyon értékes napfényt élvező élőlényként tekintenek rá.

A fa szónál maradva: mi magyarok ezt a szót mindenre használjuk, ami fa. Így nevezzük a gyümölcsfákat, az erdei fákat, a lombés tűlevelűeket, de még a tűzifát is. Nem úgy, mint pl. az oroszok és a románok. Oroszul más a neve az élő fának és a tűzifának. Az élő fát дерево- nak nevezik, a tűzre valónak pedigдрова a neve. A román nyelvben még ennél is bonyolultabb a helyzet. A fát mint növényt általában véve úgy nevezik: arbore. A gyümölcsfákon kívül minden élő fa: copac. A gyümölcsfát pomn-nak nevezik. A fenyő, ami ugye nem gyümölcsfa, copac. Ám ha már karácsonyfaként funkcionál, akkor a neve megegyezik a gyümölcsfákéval, azaz pomn, mert a karácsonyfáról, akárcsak a gyümölcsfákról, lehet eszegetni. A vágott fa neve pedig lemn.

Hasonló különbségek fedezhetők fel a legtöbb nyelv között a rokonságnevek és a színnevek esetében is. A magyar és az orosz rokonságneveket összevetve pl. kiderül, hogy jelentős eltérések vannak a két nyelv között. Az anya, apa, nagymama, nagypapa egyezik. De: az oroszban nincs olyan szó, ami egy az egyben megfelelne a testvér szónak. Az orosz брат és сестра szavak jelentése: fiútestvér, lánytestvér (amire egyébként nekünk nincs adekvát szavunk, csak egy: a fivér). Az oroszoknak ellenben arra nincs megfelelő szavuk, amit mi könnyen ki tudunk fejezni az öcs/báty, húg/nővér szópárokkal. Nekünk anyós és após, ill. és meny szavunk van, de az oroszoknál más a neve a férj szüleinek és a feleség szüleinek (pl. теща/свекруха ’anyós’). A latinban viszont a következő megkülönböztetések voltak: patruus (apa fiútestvére) – matertera (apa lánytestvére) – avinculus (anya fútestvére) – amita (anya lánytestvére), nálunk viszont csak nagybácsi és nagynéni van.

Az, hogy a nyelvek különbözőképpen tagolják a világot, különösen jól érzékeltethető a színnevekkel. A színskála ugyanis folyamatos kontinuum, amely fizikailag nem bontható éles határokkal egyértelmű szakaszokra. Ennek megfelelően a különböző nyelvek más módon bontják részekre a skálát, és ami érdekes: beszélőik úgy látják, hogy ez így is van rendjén, mert az ő nyelvük tagolása a lehető legjobban megfelel annak, ahogyan a színek a színskálán találhatók.

Az angolban pl. 11 alapszínnév van: white (fehér), black (fekete), red (vörös vagy piros), green (zöld), yellow (sárga), blue (kék), brown (barna), purple (bíbor), pink (rózsaszín), orange (narancssárga), grey (szürke). Mi, magyarok ebből többet nem tekintünk alapszínnévnek. A latinban nem volt szó a barna és a szürke színre, a navahoban nincs különbség a kék és a zöld között, az orosz pedig a kéket kétfelé osztja: синий, голубой. Ahanunóo nyelvben viszont csak négy alapszínnév van: fekete, fehér, piros, zöld. Néhány újguineai nyelvben csak két szín van: fekete (sötét) és fehér (világos). Vagy nézzük meg az amerikai angol és magyar, ill. a brit angol és a velszi nyelv színnevei közötti megfeleléseket (lásd a táblázatokat).

Különösen érdekes a világ nyelvi tagolásában az, hogy bizonyos tárgyakat, fogalmakat hová sorolnak az egyes nyelvek. A káposzta, uborka, retek, sárgarépa pl. egyértelműen a zöldség szó jelentésmezőjéhez tartoznak, a cseresznye, alma, körte, barack pedig a gyümölcs szemantikai mezejébe sorolhatók. De hová tartoznak az olyan szavak, mint pl. a paradicsom, mogyoró, dió, dinnye, karfiol? Vannak nyelvek, ahol pl. a paradicsom egyértelműen a gyümölcs kategóriájába tartozik, nem véletlen, hogy a paradicsomlé is szerepelni szokott a gyümölcslé címszó alatt az étlapokon. Más nyelvek, a dinnyét sorolják a zöldségek sorába, abból kiindulva, hogy nem fán terem.

Egy Rosh nevű kutató úgy véli, hogy bármennyi különbség legyen is az egyes nyelvek között aszerint, hogyan tagolják a világot, a legtöbb nyelv és beszélő egyetért abban, hogy vannak bizonyos szavak és fogalmak, amelyek teljesen világosan tartoznak egy bizonyos kategóriához, mondhatni: tipikus darabjai ennek a kategóriának, míg mások inkább peremhelyzetben lévő, nem tipikus elemei. Ezt az elméletet prototípus-elméletnek nevezték

el. Néhány példa: a szék, asztal, ágy tipikus bútorok, de korántsem az pl. szennyesláda; tipikus gyümölcs az alma, körte, cseresznye, barack, de nem az a kókuszdió, mogyoró. A beszédünkben érezzük is, mely elemek tartoznak tipikusan egy-egy kategóriához, és melyek nem. Ha egy olyan szót használunk, amely nem tipikus abban a csoportban, amelyről épp beszélünk, akkor ezt meg is jegyezzük. Az alábbi mondatok pl. azt jelzik, hogy valami nem tipikusan tartozik az adott csoporthoz.

1.Tudományos értelemben a bálna emlős állat.

2.Hát, bizonyos fenntartásokkal ezt is lehet lakásnak tekinteni.

A jelentésváltozás. Jelentésbővülés, jelentésszűkülés

Korábban többször leszögeztük: minden természetes élő emberi nyelv folyamatosan változik. A nyelv valamennyi szintje, részrendszere változhat: van hangtani, alaktani, mondattani, szókészlettani változás. A nyelvi változás egyik típusa a jelentésváltozás is.

A jelentésváltozás a szó jelentésének módosulása.

A jelentésváltozást ne keverjük össze a szó hangalakjának a változásával! Amikor pl. a szó maga, azaz annak hangteste módosul, nem feltétlenül megy végbe a jelentés változása is. A kedig hangalakja szavunk pedig változatra módosult, jelentése változatlan maradt. Hasonló mondható el az iskola szó szórövidüléssel létrejött suli alakjáról: a hangalak módosult, de jelentése nem.

A jelentésváltozás két alapvető típusát különböztethetjük meg: a) jelentésbővülés (amikor a szó új jelentéssel gazdagodik vagy jelentésköre tágabb lesz) és b) jelentésszűkülés (amikor egy vagy több jelentése eltűnik vagy jelentéstartalma szűkebb lesz).

Jelentésbővülés történt pl. akkor, amikor a körte szó jelentése gazdagodott azzal, hogy az izzó, égő jelentésben is használni kezdtük. Eggyel több jelentése lett a szónak. A jelentéskör bővülésére példa a vörös szó: eredetileg csak véres jelentése volt, és csak később vált a jelentése olyanná, hogy bármilyen vérszínű valamire mondhatjuk, hogy vörös. Eredetileg tehát szűkebb volt a jelentése, ma tágabb.

Jelentésszűkülés ment végbe pl. a jószág szavunk esetében. Évszázadokkal ezelőtt a jószág még mindenféle vagyontárgyat jelentett, ma már csak a vagyon egy részét: a háziállatokat. Vannak szavaink, melyekben a nyelvtörténet folyamán már jelentésbővülés és jelentésszűkülés egyaránt végbement. A marha szó pl. sok száz évvel ezelőtt kincs jelentésű volt. Később jelentése szűkült, és már csak egyfajta kincset, vagyontárgyat, a kérődző állatot jelentette. Ám hamarosan végbement egy jelentésbővülés is, és ma már a marha szót használjuk emberekre vonatkoztatva is.

A szó jelentése tehát változhat, mégpedig két irányban. A jelentéstan a jelentésszűküléssel kevésbé foglalkozik, nagyobb figyelmet szentel viszont a jelentésbővülésnek.

A jelentésbővülés két típusát szokás megkülönböztetni:

a)metonimikus (azaz jelentésátvitelen alapuló) és

b)metaforikus (névátvitelen alapuló).

I.Metonimikus jelentésbővülés (jelentésátvitel):

1.növény – termése – a belőle készült étel, ital: barack (fa) – barack (gyümölcs) – barack (pálinka)

2.állat – húsa – a belőle készült étel: disznó (állat) – disznó (hús) – disznó (pörkölt)

3.anyag – a belőle készült tárgy: vas (anyag) – vas (kard); üveg (anyag) – borosüveg

4.nép – az általa beszélt nyelv: magyar (nép) – magyar (nyelv)

5.intézmény – épület, amelyben található – a dolgozói/lakói: iskola (intézmény) – iskola (épület) – iskola (tanulói, tanárai)

6.helység/helyiség – benne lakók/tartózkodók: ház (épület) – ház (lakói)

7.testrész – tevékenység, amit végeznek vele: szem (testrész) – szem (jó a szeme); kéz – ügyes a keze

8.tárgy – a vele kapcsolatos helyzet: bélyeg (postai) – bélyeg (stigma)

9.testrész – vele érintkező ruharész: nyak (testrész) – ing nyaka

10.testi változás/cselekvés – lelki változás/cselekvés: reszket – reszket (retteg, fél)

11.tulajdonság – tulajdonság előidézője: szomorú hír, egészséges étel

12.ok és okozat: állott (azaz poshadt) víz; zárt (áporodott) levegő

13.tulajdonság – cselekvő tulajdonsága: buta tett, hazug szó, bátor lépés

14.helyiség – az ott készülő termék: olasz konyha

15.fizikai, anyagi érték – szellemi érték: arany ember

II.Metaforikus jelentésbővülés (névátvitel):

1.személy – személy: a kötelesség rabja; a vörösingesek vezére

2.testrész – személy: fő (testrész) – fő (személy)

3.testrész – térforma: hegy lába; hát – hegy háta

4.testrész – tárgy: puska agya; szeg feje; lánc szeme; csizma orra; fazék füle; szék karja

5.testrész – elvont dolog: sors keze; kormány feje; falu szája

6.állat – személy: disznó, kutya, marha, szamár, kan, liba, tyúk, sárkány

7.állat – testrész: csiga (fülben), fülkagyló

8.állat – tárgy: bak, csiga (emelőn); csuka (cipő)

9.állati testrész – növény: kakastaréj, farkasfog, szarkaláb, cickafark

10.állati testrész – tárgy: sisaktaréj, eke szarva, épület szárnya, toll

11.növény – személy: rózsám, violám

12.növény része – elvont dolog: a probléma gyökere, a kérdés magva (lényege)

13.tárgy – elvont dolog: a banditák fészke; a tükre (=mása)

14.építmény – elvont dolog: a hit bástyája

15.fizikai cselekvés – természeti jelenség: szakad (ruha) – szakad (eső)

16.fizikai cselekvés – emberi cselekvés: árad (folyó) – árad (a nép, a tömeg)

17.fizikai cselekvés – szellemi, lelki cselekvés: begurul (mérges lesz); derül (az idő) – derül (a kedve)

18.fizikai cselekvés – társadalmi cselekvés: befagyasztja (a vizet) – befagyasztja (a támogatást)

19.emberi – fizikai: megy (ember) – megy (a vonat); megcsap (ember) – megcsap (a hideg)

20.emberi – szellemi, lelki: érint (egy kérdést), kapcsol (felfog, megért), megrág (megfontol)

21.társadalmi – fizikai: termel (ember) – termel (növény vagy gép, pl. oxigént vagy áramot termel)

22.társadalmi – lelki: uralkodik magán; legyőzi a félelmét

23.állati – fizikai: zabál (ember) – zabál (motor)

24.állati – emberi szellemi: szárnyal (madár) – szárnyal (ember); szimatol (állat) – szimatol (nyomozó)

25.egyik érzékszervi tulajdonság más érzékszervi tulajdonság: nehéz (tapintás) illat (szaglás); harsány (hallás) szín (látás)

26.fizikai tulajdonság – lelki: meleg szív; hűvös nyugalom

27.növény – tárgy: körte – villanykörte

28.tárgy – hasonló alakú tárgy: lepedő – lepedő (nagy méretű űrlap)

29.tárgy – mértékegység: üveg (tárgy) – egy üveg bor; veder (tárgy) – egy veder víz; korsó – egy korsó sör

A jelentésváltozásnak gyakori esete az is, amikor azért változik a szó jelentése, mert maga a tárgy vagy fogalom is változott, amelyet eredetileg jelentett, és a megváltozott körülményekre is kiterjesztették a beszélők a név használatát, jelentését. Pl. a kocsi eredetileg csak a lóval

Тут вы можете оставить комментарий к выбранному абзацу или сообщить об ошибке.

Оставленные комментарии видны всем.

Соседние файлы в предмете Mai magyar nyelv